Mindig nagy öröm olvasnunk azokat a kedves visszajelzéseket, amelyeket A diótörő előadásaink után küldenek el nekünk a nézőink. 

“Az előadás fantasztikus volt, a színpadi technika, a koreográfia, a művészek maximalizmusa és lelkesedése lenyűgözte a gyerekeket. Voltak olyan jelenetek, ahol a keresztfiam felállt a székből, és úgy nézte az előadást. Az előadás után meg is osztotta velem, hogy csodát látott, és természetesen rögtön diótörő katona beszerző körútra kellett indulnunk.”

“Nagyon szépen köszönjük a tegnapi kedves meghívást, szívmelengető, jó előadás volt, igazi Karácsony váró!”

“A szülők, táncosok és a pedagógusok nevében is hálásak vagyunk a magas szintű előadásért. Régóta viszem a tanítványaimat "mikulás mesebalettre", de ilyen profi produkcióval még nem találkoztam. A megelőző nevelve-mesélés és az egész darab olyan magas színvonalú volt, hogy a táncosokat és szeretteiket is elvarázsolta. Köszönjük ezt a maradandó élményt!"

“Végtelenül bájos volt az előadás. A szülők is hálálkodtak, annyi szépet meséltek a gyerekek otthon. Azt hiszem, sikerült egy nagy csapat balettrajongót szerezni a műfajnak. Legyen szíves, adja át gratulációnkat a szereplőknek és a felkészítőknek!”

“Még egyszer szeretném megköszönni a nagyszerű előadást, híre van a városban (Cegléd)
 Szeretnénk máskor is meghívni benneteket: akár ezzel az előadással jövő decemberben, bármelyik hétvégén, de más ajánlatotok is érdekel.”

"Köszönjük a lehetőséget. A gyerekek még napokkal később is arról beszéltek, hogy milyen jó volt. Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak egyaránt. Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!"