Egy hét alatt záporoztak a díjak a Magyar Táncművészeti Egyetemre Budapesten és Szczecinben!

A 7. Nurejev Nemzetközi Balettversenyen - melynek társrendezője és részben helyszíne is egyetemünk volt - öt növendékünk és hallgatónk jutott döntőbe. Topolánszky Vince VII. évfolyamos hallgatónk a férfiak között III. díjat kapott a rangos nemzetközi zsűritől, melynek elnöke Vladimir Malakhov volt. Ennek a versenynek igazi különlegessége, hogy nincsenek életkori kategóriák, így Vince együtt versenyzett a 25-30 éves, gyakorlott szólistákkal, és közöttük érte el ezt a nagyszerű eredményt. Sikeréhez biztosan hozzájárult a két, neki készített koreográfia: évfolyamvezető balettmestere, Macher Szilárd neoklassszikus "Vince to the World" és édesapja, Topolánszky Tamás "Easy" című modern szólója is.

A döntőbe jutott fiatalok között Nagy Gvendolin (V. évfolyam, balettmestere Molnár Márta) és Emanuele Co' (IX. évfolyam, balettmestere Szakály György) a 18 éven aluli versenyzők számára fenntartott "Ígéretes fiatal tehetség" díjat nyerték el. Továbbá Emanuele Co' a két általa alkotott koreográfiára megkapta a zsűri elismerő oklevelét.
Az egyetem kilenc indulója közül a díjazottakon kívül még a döntő résztvevője volt Tanaka Rizumu (VII. évfolyam, balettmestere Kazinczy Eszter) és Kovács Zsolt (IX. évfolyam, balettmestere Szakály György) is.

Eközben a szczecini Arany Spicc-cipő balettversenyről, amely tulajdonképpen a lengyel balettintézetek nyílt nemzetközi seregszemléje, hét (!) díjat hozott el az MTE. Barna Mónika kíséretében Radic Diána és Ubukata Ryonosuke IX.évfolyamos hallgatók léptek fel a Grand pas classique és a Rapid Eye Movement kettősökkel. Radic Dia a zsűri különdíját kapta a kiemelkedő teljesítményért, Ubukata Ryonosuke pedig a Közönségdíj mellett a Nagydíjat is megnyerte!

..

Ezeken túl Barna Mónika, Kulcsár Noémi és Szakály György felkészítő mesterek mindhárman Kiemelkedő pedagógus díjat kaptak, sőt a Magyar Táncművészeti Egyetem kapta a Legjobb Iskola díját!

Sok szeretettel gratulálunk minden elismeréshez! A díjak létrejöttében közreműködő minden Mestert, segítőt köszönet illeti, akárcsak a gyermeküket támogató szülőket és a türelmes pedagógusokat! 

Minden táncművész jelöltnek további sok sikert kívánunk!