Skip to main content
Hírek

Vizsgakoncert házi bemutató a Magyar Táncművészeti Egyetemen

By 2022.05.17.június 19th, 2022No Comments

A tudásról számot adni az egyik legfontosabb pillanat az ember életében. Egy tanuló, hallgató életében pedig különösen az, főképp, ha azt kell megmutatni, kilenc esztendő alatt mit tanultak az iskolában. Éppen ezért volt kiemelkedő esemény az MTE vizsgakoncertjének házi bemutatója az ifj. Nagy Zoltán színházteremben.

 

A Magyar Táncművészeti Egyetem végzős évfolyama ebben az esztendőben is nemzetközi. Öt lány és nyolc fiú végez, akik Japánból, Olaszországból, Horvátországból, Görögországból, és természetesen Magyarországról érkeztek.


Fotók: Mészáros Csaba

Az utolsó vizsgán, majd június 24-én az Erkel Színházban a végzős hallgatók bemutathatják technikai és művészi tudásuk legjavát. Emelkedett pillanat lesz az, ahogy a mostani házi bemutató is annak számít, mert más a próbaterem, és természetesen más a színpadi előadás.

A Magyar Táncművészeti Egyetem táncművész szakos kilencedik évfolyamának tudását már többször is láthattuk, februárban a képesítővizsgára a Művészképzőn már nem tanító vezető oktatókból és professor emeritusokból, valamint neves szakemberekből álló vizsgabizottság előtt kerültsor. Most – egyelőre – vizsgabizottság még nem volt.

A bemutatót megelőző próbaidőszakban Végh Krisztina évfolyamvezető munkáját, Nagy Tamás (klasszikus részletek), Kövessy Angéla (A halál és a lányka) illetve Csizmadia Tamás és Krajczár Balázs (Rush) segítették.

A növendékek két elismert vendég koreográfussal is dolgoztak az elmúlt hónapokban és Rossella Capriolo címzetes főiskolai tanár segítségével, Robert North A halál és a lányka című világszerte játszott és elismert remekművét, valamint Robert Bondara darabját tanulták be. Végh Krisztina, aki első végzős osztályával dolgozhatott együtt, így összegezte a pénteki bemutatót és az eddigi munkát:

„A halál és a lányka tulajdonképpen a szívem csücske. Azt szoktam mondani, hogy korábbi vezető magántáncosi pályafutásomnak azért volt értelme, mert eltáncolhattam Robert North A halál és a lánykáját. Egy álom, hogy az első végzős évfolyammal erre lehetőségünk nyílt. Nagyon izgultunk, hogy fognak teljesíteni a gyerekek, mert igen fáradtak. Az elmúlt időszakban naponta színpadi próbák voltak, az évfolyamban idén a COVID miatt, de amellett is bőven voltak hiányzások, betegségek és volt, aki még tegnapelőtt is lázas volt. Komoly munkafolyamatban vettünk részt és szerintem erős stressz is dolgozott bennük, bennünk, de ez természetes. Ehhez képest szerintem nagyszerűen teljesítettek a színpadon. Más teremben próbálni és más a színpadra állni. Teljesen más az atmoszféra, a művészi teljesítmény, az adrenalin és az is a tanulás része, hogy ezen többször is átmenjenek a növendékek. Az előadás tulajdonképpen főpróbája is volt a szlovéniai, maribori turnénknak, ahol kétszer fogunk fellépni, és az már megelőzi az Erkel Színházban zajló próbákat. A kilenc év megkoronázása pedig a június 24-ei nagy vizsgakoncert estéje lesz, az Erkel Színházban.”

Megszakítás