Küldetésnyilatkozat

A Magyar Táncművészeti Egyetem legfontosabb célja, szakmai feladata, hogy olyan sokoldalúan képzett táncművészeket, táncpedagógusokat, koreográfusokat és elméleti szakembereket képezzen, akik az egyetemes és a nemzeti kultúra, ezen belül elsősorban a táncművészet értékeinek birtokában, magas fokú mesterségbeli tudásuk alapján alkalmasak a hazai és a nemzetközi táncéletben az előadóművészi, oktató és alkotó tevékenységre.

A táncművészet valamennyi művészeti irányzattal harmonikusan együttműködik, képes az elmúlt századok technikai vívmányait sikeresen alkalmazni, elért eredményeit beépíteni a táncelőadásokba, azaz készen áll a megújulásra, folyamatosan fejlődik.

A táncpedagógus képzés feladata, hogy a táncművészet oktatását önálló hivatásként választó hallgatóknak biztosítsa a szükséges, magas szintű ismeretek elsajátítását, egyéniségük szabad kifejlődését, a felelős értelmiségivé válás lehetőségét. A táncpedagógia legújabb ismeretei és gyakorlati változásai képzésünkben prioritást élveznek, így a változó világban a legfrissebb, legmodernebb tudásanyaggal oktatunk, kiváló pedagógusok és művészek közreműködésével.

A hazai metodikai módszert szem előtt tartva, a világ számos országából összegyűjtött tananyaggal és személyes tapasztalattal kiegészített oktatási rendszer szerint képzett művészeink, alkotóink és pedagógusaink Európa, és a nagyvilág számtalan együttesében és iskolájában bizonyítják folyamatosan, hogy a magyar táncművészképzés magas szinten képes megfelelni a legigényesebb elvárásoknak is. Célunk, hogy az oktatás kiválósága révén a hazai és nemzetközi táncéletben elért irányadó pozíciónk a jövőben is fennmaradjon, tovább erősödjön.

Képzési kínálatunk folyamatos megújításával, az alapképzési szakok mellett a mesterszakok beindításával valamint pedagógus-, és szakirányú továbbképzéseink által hallgatóinknak korszerű tudást, piacképes diplomát kívánunk nyújtani.

Stratégiai célunk a tánctudomány művelése terén alkotó szellemi-kutató műhely létrehozása, a tánctudományok akadémiai elismerésének kivívása, doktori iskola alapítása és mindezeken keresztül az egyetemi rang elérése.

Céljaink teljesítéséhez kiválóan felkészült, sok esetben több évtizedes tapasztalattal rendelkező mesterek, elméleti szakemberek és oktatók nyújtanak segítséget.

A Magyar Táncművészeti Egyetem szenátusa 2007