Alig ért véget az MTE hihetetlenül sikeres nyári kurzusa (VIDEÓ az HDU Summer Course eseményről), már mindenki előre tekint, többek közt a tanévre, a Gólyanapra és természetesen a Nagy Táncválasztóra.

Brieber Éva, az MTE Klasszikus Balett Tanszékének vezetője és mesteroktatója szeret a gyerekekkel, hallgatókkal dolgozni. Éppen ezért nagy átéléssel beszélt arról, milyen hatással lehet a Nagy Táncválasztó a gyerekek életére és rajtuk keresztül az egyetemre is. A kiváló oktató szerint a táncművész hivatás és életpálya sokszor rögös, de a sokak elképzelésével ellentétben valóban gyönyörű pályaívet biztosít, emellett a fiú és férfi táncosok jelentőségére is kitért.

Fotó: Andrea P. Merlo

„A Nagy Táncválasztó lehetőség egymás megismerésére és számunkra az aktuális visszajelzések mellett az utánpótlás fellelése miatt is fontos. – kezdte a mesternő – Manapság nem divatosak azok a foglalkozások, amiért rengeteget kell dolgozni, de ez senkit ne rettentsen el, mert bőven van, ami kárpótolja a gyerekeket a nehézségelért.”

Brieber Éva szerint sok szülő és gyerek tart a balettől, ezért fontosnak tartja kiemelni, hogy a klasszikus balett minden hivatásos profi tánc alapja. A mesternő szerint nem valós az a kép, ami kialakult a klasszikus balettről, így a Táncválasztó célja többek között az is, hogy eloszlassa a tévhiteket.

Fotó: Csillag Pál

„Megpróbáljuk elérni, hogy ne ijedjenek meg a klasszikus balett-tól a gyerekek, mert mindegy, melyik műfajt választják, a tánc öröme mindegyikben közös. A Táncválasztó nem „klasszikus balettválasztó”, de miután sokan, akik már eleve táncolnak valamilyen másik műfajban, eljönnek, esetleg kipróbálják a klasszikus balettot, rájönnek, hogy tulajdonképpen ez nem is az, mint ami az ő képzeletükben élt. Így pedig tisztázódnak a félreértések, a szülőkben éppúgy, mint a gyerekekben.”

A mesternő elárulta, rengetegen meglepődnek, hogy férfiak is űzik ezt a hivatást, pedig nagyon fontos a szerepük a táncművészetben. Éppen ezért az egyik kerekasztal-beszélgetés témája a „Férfiak a balettművészetben” címen zajlik majd szeptember 9-én.

„Itt, ezen az aktuális és izgalmas beszélgetésen a férfi táncos szerepe, jelenléte lesz fókuszban. Azt hiszem, hogy sokan ebben a témában nem látnak teljesen tisztán. Nincs ebben a témában egy pontos kép előttük, ezért fontos hangsúlyozni, hogy a férfi táncos nélkülözhetetlen a balettművészetben, ugyanúgy, mint a néptáncban és azt is, hogy nem kell ettől a szerptől megijedni, mert egy teljes életen át tartó lehetőséget, hivatást kínál.”

Fotó: Csillag Pál

Az MTE mesteroktatóját arról kérdeztük, kinek ajánlaná a Nagy Táncválasztót, melyre úgy felelt, tulajdonképpen mindenki számára érdekes lehet, akit a színház, a színpad bármilyen vonatkozásban érdekel.

„Nemcsak azoknak ajánlom az egész rendezvényt, akik feltétlenül tánccal szeretnének foglalkozni. Aki egy kicsit is kedveli a színházat, annak varázsát, érdekli, mi történik a színpadon, a zene, a díszlet, a világítás, a színpadtechnika, és természetesen a tánc vonatkozásában, annak itt a helye. Minden hasonló érdeklődésű fiatal gyereknek meghatározó élményt nyújthatunk.

Az egyetem D épületében a gyakorlati bemutató órákon, workshopokon, számtalan táncstílussal ismerkedhetnek meg az érdeklődők és itt találkozhatnak majd Brieber Éva tanszékvezetővel is, aki várja az egyetemre érkezőket kiváló kollégáival együtt, szeptember 9-én.

A Nagy Táncválasztó az MTE-n: A férfi táncosok szerepe is fókuszba kerül bejegyzés először MTE-én jelent meg.

„Úgy alakult az életem, hogy tanulmányaim vége felé komolyabban kezdett érdekelni a táncjelírás, így dr. Fügedi Jánosnak, a magyar tánckutatás nemzetközileg is elismert szakemberének hallgattam az óráit – kezdi mesélni érdeklődésünkre pályájának ezt a korántsem mellékes részletét az egyetem fiatal oktatója.

Oláh Nóra az interjú elején felidézte, a kezdetekkor még nem volt biztos abban, hogy hivatásos oktató akar lenni. Hatalmas lehetőségként élte meg az érkező felkérést, amely valóban érdekelte. Ez volt az alap: az érdeklődés és a szakma szeretete, valamint az a tény, hogy nem akart külföldön elhelyezkedni, így 2020-ban szakmai pályafutása következő lépcsőjeként a mesterképzést választotta.

Fotó: Mészáros Csaba

Nóra hihetetlen elhivatottsággal és lelkiismeretesen munkálkodik az egyetem falai között, látszik, ezt a szakmát nem cserélné el semmivel.

„Gyerekkorom óta vonzódom a tanári hivatáshoz, nagyon szeretek tanítani. Kedvelem a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt, bármennyi nehézséget rejt is magában ez a szakma. Élvezem, amikor látom a fejlődést, tapasztalom, mennyi mindent érnek el emberek az útmutatásommal. Ez fantasztikus, semmi pénzért nem adnám fel.”

Nem akármilyen út, amikor valaki nemrég még hallgató volt a Magyar Táncművészeti Egyetemen, de alig néhány esztendő múlva már munkahelyének nevezheti az intézményt.

„Ez egy furcsa, egyben izgalmas helyzet. Az ember átkerül egyik szerepkörből a másikba. Az idő rövidsége miatt nyilván sokkal több mindent megért, mert közeliek az emlékek a padsor másik oldaláról. Szerintem ezek fontos tapasztalatok, mert sok hallgatóként frissen szerzett benyomást pedagógusként átgondoltabban tudok megvalósítani.”

A táncírás tehát már hallgatóként elkezdte foglalkoztatni és miután eldöntötte, hogy nem megy külföldre, elfogadta dr. Fügedi János gyakornoki ajánlatát. Oláh Nóra ennek a bonyolult és izgalmas tárgynak a rejtelmeibe is betekintést engedett.

„Ezeket a tantárgyakat, a táncjelírást és a mozdulatelemzést az egyetemen dr. Fügedi János oktatja. Az egészet úgy kell elképzelni, mint a zenében a kottát, csak itt bizonyos jelekkel az emberi mozgást írjuk le. Vannak olyan régi néptánc koreográfiák, amik nincsenek meg felvételen viszont készült róluk lejegyzés, tánclejegyzés. Így van hozzá kotta, hogy milyen motívumokat táncoltak, milyen sorrendben, milyen dallamra és ott van mellette egy térrajz. Ez pontosan megmutatja, miként álltak a táncosok a színpadon, abból rekonstruálunk koreográfiákat.”

A Tisza Táncegyüttes 75 éves jubileumi műsorán, 2022-ben (Fotó: Goràcz József )

Nóra már az oktatás gyakorlatát említve elmondta, a diákokat arra tanítják, miként olvassák ezeket a leírásokat. Ezek jelek és minden jelnek az elhelyezésétől függően megvan a pontos jelentése. A lépéseknek, a karnak van egy külön sávja és a jelek kombinációból jönnek ki a mozdulatok. Arra a kérdésre, pontosan mi fogta meg a táncírás és mozdulatelemzésben, az MTE fiatal oktatója így válaszolt:

„Édesapámék mindig arra intettek, gondoljak arra, mi lesz, ha táncosként történik velem valami. Nem szabad egy dologra feltenni az embernek az életét. Mindig kerestem más irányt… Azért tetszik igazán a szakmám, mert valóban táncközeli. A táncírás a tánc tudományos eszközrendszere, amivel magát a mozgást vizsgáljuk, viszont ezt – erős túlzással – tolószékből is lehet csinálni. Beszippant ez a világ, a mozdulatok bonyolultsága, az elemzések magas szintje. Enélkül ugyanis nem tudjuk megmondani, melyik mozdulatot melyik jelkombinációval lehet legpontosabban kifejezni. Roppantul érdekel, hogy a különböző mozgásokat miként lehet megérteni, miben függ össze a mozdulatok sokfélesége, a test és a testrészek hányféle módon mozdulhatnak egyszerre. Vannak az embernek lábai, karja, törzse, feje, és ezeket mind tudja egymástól teljesen eltérően, de egy időben mozgatni. A test partitúrája sokkal bonyolultabb, mint a zenéé. Számomra ez tényleg fantasztikus!”

Fotó: Mészáros Csaba

A frissen diplomázott pedagógus elmesélte, mivel telnek mindennapjai, aláhúzva, fontos, hogy az órákat magas színvonalon tartsa és azt is, lényeges az együttműködés a hallgatókkal.

„Tanítunk néptáncot másodtantárgyként balerináknak, moderntáncosoknak, modern társastáncosoknak, színházi táncosoknak Juhász Zoltán kollegámmal, aki kiváló pedagógus. Emellett főtantárgyként, szintén néptáncot Dudás Dávid kollégámmal a Táncos és próbavezető szak néptánc szakirányán, több évfolyamon. Mindenhol más az anyag, tehát elég nehéz felkészülni. Pályakezdőként ennyi különböző igényű, különböző korú emberhez igen nehéz volt alkalmazkodni úgy, hogy az precíz és valóban minőségi munka legyen. Márpedig nekem az nagyon sokat jelent.”

Oláh Nóra azt is felidézte, hogy az elméleti órákat Fügedi tanár úrral viszi. A fiatal szakember dicsérte az őt is korábban egyetemi körülmények között tanító dr. Fügedi János segítőkészségét, szakmai felkészültségét. Az MTE gyakornoka kiemelte, ugyan nem tanórai keretek között, de a mai napig tanul korábbi tanárától.

„Fontosnak tartom, ahogy a tanár úr is, hogy a tanórákon olyan minőségben oktassunk, ami méltó az egyetem színvonalához” – zárta gondolatait a fiatal oktató.

Címlapfotó: Így kell járni, Oláh Nóra egy vajdasági oktatóképzésen

Dolmány Fanni

A Oláh Nóra: Gyerekkorom óta vonzódom a tanári hivatáshoz bejegyzés először MTE-én jelent meg.

Kezdjük egy egyszerűbb felvetéssel, ami az ön esetében lehet, nem is olyan egyszerű. Mi a kedvenc hobbija?

Szerencsés vagyok, mert mind a két hobbim egyben fontos célom is. Ami igazán erős az életemben, az a tánc, ami egyértelműen több, mint hobbi. Egyben szenvedély is. A másik pedig a repülés volt, de szerencsés ember vagyok, mert az is több lett, mint hobbi. Úgyhogy ez a kettő. Persze voltak még dolgok, amelyek érdekeltek: a fotózás, a filmezés, vagy éppen a zongorázás, de mindenre nem juthat idő.

A tánc is repülés?

Igen. Nyilván elég messze van egymástól ez a két professzió, de szoktam mondani, nagy a hasonlóság. Mind a kettő esetében végül a gravitáció ellen küzdünk. Csak a repülésben van egy-két sugárhajtómű (…nevet), ami segít bennünket. Azonban mind a két szakma komoly. A táncba az ember majdnemhogy beleszületik. Még gyerekfejjel kezdjük el és körülötte, vele együtt válunk felnőtté. A repülés nekem később jött, tehát ez már egy tudatos döntés volt. Azonban egyvalamit ki tudok jelenteni, ami összeköti a művészi és a másik foglalkozást:

Mind a kettő akkor jó, ha komolyan vesszük. Dolgozni és játszani is csak komolyan szabad.

Húsz esztendő után miért dönt valaki úgy, hogy végleg hazatér?

Elsősorban a repülés miatt tértem haza. Miután elvégeztem a pilótaiskolát, kint repültem egy brit regionális légitársaságnál.  Aztán látva, hogy az ottani géppark egy kicsit lelakott, volt egy olyan félelmem, hogy a cég nem sokáig fog működni. Gondoltam egy merészet és beadtam a jelentkezést ide, a Wizz Airhez. Fölvettek, így végül, ha akkor még nem is teljesen, de a repülés miatt tértem vissza Magyarországra. Az már csak bónusz, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem is itt van, ha már újra itthon élek, akkor egy kicsit be tudok itt is segíteni talán.

Lehet beszélni docensként, oktatóként, tanárként felelősségről, a táncművészet iránti felelősségről?

Szerintem csak arról lehet beszélni.

Másképp fogalmazva, mi ebben a munkában a legfontosabb?

A táncművészet kapcsán a tanítás. Márpedig a tudás továbbadása felelősséggel jár. Ugyanúgy, ahogy egyébként a repülés is felelőságteljes, mert nem csak egyedül szórakozunk ott a felhők között, hanem ül mögöttem mondjuk 230 ember. Tehát a felelősség mind a két munkának fontos része. Amikor a tanításról beszélek, a művészeti ág jövője van az ember kezében.

Amit sikerül átadnom, az él tovább, de ha ügyetlen vagyok és nem tudom továbbadni a tudást, akkor elvész.

Tehát ilyen értelemben meglátásom szerint minden tanár óriási felelősséget visel a táncművészet egészét illetőleg is. Ennek persze sok apró, és nem is olyan apró szegmense van. A tanulók karrierje múlhat rajtam, mert adott esetben, ha nem tanítottam meg jól, miként tudják úgy művelni a szakmát, hogy minél kevesebb sérüléssel kelljen küzdeni – mert mondjuk elfelejtettem valami fontosat elmondani -, akkor ez az én felelőségem. A szakma pedig kevesebb lehet egy tehetséges művésszel. Nagyon sokrétűen lehet gondolkodni a felelősség kapcsán, így a táncművészet és a tanítás kapcsán is. Szerintem minden oktatótársam tisztában van azzal, hogy amikor mutatunk valamit, akkor valaki ebből fogja keresni a kenyerét, évtizedeken keresztül úgy fogja használni mondjuk a térdízületét, ahogy azt megtanítottam neki.

Akkor repüljünk vissza az időben. Önnek ki tanította azt, amit most tovább tud adni?

A szüleimnek volt egy elképzelésük, mely szerint mindenfélét csinálok, aztán kiderül, miben vagyok a legkevésbé ügyetlen. Így kezdtem foglalkozni társastánccal, versenytánccal. Volt ott egy tánctanárom, aki azt mondta, olyan ügyes ez a gyerek, miért nem küldik el a Táncművészeti Egyetemre, amit akkor még Állami Balett Intézetnek hívtak? Így kerültem a szakmába. Igazából belecsöppentem és bent is maradtam. Mondhatjuk úgy is, szerencsém volt. Több szempontból is.

Dózsa Imre évfolyamába kerültem. Ha a kérdésre válaszként meg akarok nevezni egy személyt, akinek a tudásom javát köszönhetem, akkor neki köszönhetem a legtöbbet.

Az elején, az első 10-15 évben biztosan. Aztán persze elkerül az ember mindenfelé, tanul más stílusokat, más koreográfusokkal dolgozik. Azonban az alapok, amire építkeztem és amit tovább is szeretnék adni, tőle jöttek.

Sok helyen táncolt. Az Operától kezdve, Amszterdamon át Rómáig. Körbejárta a világot. Mit szeretett a legjobban táncos karrierjében?

Nem könnyű kérdés… Talán, amikor először kiírtak Prokofjev Rómeó és Júliájára, amit Hágai Katival táncolhattam. Az olyan dolog volt, el sem hittem először. Pár évvel korábban, még diákként, ott néztük a színpadon az istennőket: Hágai Katit, Volf Katit, Pongor Ildikót. Aztán egyszer csak ott állok és partnerelem őket. Varázslatos volt!

Külföld?

Hát, volt egy-két emlékezetes pillanat… Például egyszer Rómában megtörtént, hogy lesérült a partnernőm és aznap este lett volna előadásunk. A másik szereposztásból a hölgyet ismertem, de sosem táncoltam vele. A Csipkerózsikáról beszélek, tehát azért ott van mit csinálni… Ez valamikor délután négy vagy öt órakor derült ki. Fölhívott az igazgató, mi lesz az előadással? Felhívtam Lisa-Maree Cullum-t, így hívják a balerinát: Lisa, ugye nem ittál még vörösbort a vacsorához? Szerencsére nem. Mondom, nincs kedved Csipkerózsikát táncolni este? Ehhez annyit tudni kell, hogy azért ezt a darabot több hétig szokás próbálni, ha nem hónapokig. Meg persze az is fontos adottság, hogy lepróbálnunk sem szabad ilyen rövid idő alatt, mert akkor este összeesik az ember a színpadon. Úgyhogy délután öt és hat óra között körülbelül megnéztük, hogy itt merre fordulsz; itt erre szaladsz; itt hármat akarsz, vagy kettőt és így szereted, vagy esetleg így? Aztán emlékszem, amikor fölment a függöny, leesett nekem, hogy úristen, most tényleg elő fogjuk vezetni a Csipkerózsikát, fél próbával? Lement az előadás. Az olaszok azért kellően értenek a baletthez, úgyhogy a második felvonásban az első duettnél, amikor hozzáértem Lisa kezéhez, elkezdtek tapsolni. Persze korábban bemondták, hogy sérülés történt és a mai előadás „kicsit improvizatív”, de akkor is, az igazi taps volt. Lement az előadás és tényleg, tényleg nagyon jól sikerült. Meghajoltunk, bezárult a függöny, majd felment újra és a teljes balettkar minket tapsolt. Ők valóban tudták, ez egy különleges este volt.

Fájdalmas abbahagyni a táncot?

Egy idő után, ha az ember elég hosszan műveli, akkor pont fordítva van. Vannak határaink. Persze fájdalmas, de nem igazán az előadásokat hiányolom, inkább a közeget, mert tényleg jó művésznek lenni, remek egy ilyen társaság tagjaként élni. Ezt hiányoltam igazán, amikor elmentem pilótának tanulni. Aztán ott is megtalálja magát az ember, mert az is egy ilyen zárt és különleges közösség.

Mint a Magyar Táncművészeti Egyetem közössége?

Itt végeztem és ahol tíz évet eltölt az ember, oda mindig hazamegy. Úgy jövök ide minden alkalommal, hogy kicsit elmentem otthonról, de most hazajöttem.

A Nagy Tamás: Táncosként, pilótaként és oktatóként is a hátáraimat keresem bejegyzés először MTE-én jelent meg.