A tradicionális japán tánc (nihonbuyo) csodálatos világa

A japán tánc – bár Nyugaton kevésbé ismert, mint a noh, kabuki és egyéb színházi műfajok – a tradicionális japán előadóművészet egyik fontos ága. A 17. század elején a kabukival együtt fejlődött ki, eredetileg kabuki-tánc volt, ugyanakkor az ősi előadóműfajok (bugaku, noh), valamint a népi művészetek elemeiből is merített. Ezek letisztult keverékéből jött létre a nihonbuyo, mely sajátos ötvözetét képezi az ókori és modern japán előadóművészeti formáknak.

Az egyes előadói műfajok különböző vidékeken, illetve társadalmi rétegek körében voltak népszerűek. A kabuki tánc Kelet-Japánban lett a városi emberek kedvelt szórakozása. Eleinte ismert kabuki színészek adták elő a színdarabok alatt vagy között; később a rajongóik elkezdték tőlük tanulni a táncokat, míg végül kinevelkedett egy professzionális táncos réteg. Ez a napjainkig is tartó gyakorlat formálta a nihonbuyo világát, mely némiképp független a kabukitól, mégis tükrözi azt. A kabukival ellentétben azonban a nihonbuyot nem csupán férfiak, hanem nők is előadhatják. A táncos egy darabon belül többféle szerepet is megtestesíthet: férfit, nőt, idős személyt, gyermeket, vagy épp állatot is.

A nihonbuyo egyik fontos kelléke a legyező (mai-ogi). Ez nem csupán arra szolgál, hogy az egyes mozdulatokat látványosabbá tegye, hanem helyettesíthet különböző tárgyakat, vagy éppen segíthet különféle természeti jelenségeket szemléltetni.

Fujima Rankoh（ 藤間蘭黄）1962-ben született Tokióban. Öt évesen kezdte el tanulni a táncot nagyanyjától, Fujima Fujikótól és édesanyjától, Fujima Rankeitől, rá egy évvel pedig már a színpadon is bemutatkozott. 16 évesen a Fujima-iskola mestere lett. 25 évesen tanári engedélyt szerzett, azóta is számos tanítványa van, a kezdőktől a tanárokig. Aktív tevékenységet folytat világszerte, és széles körben bemutatja a hagyományos japán táncot előadások és workshopok formájában Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, a Közel-Keleten és Európában.

2015-ben a világhírű orosz és japán balett táncosokkal, Farouk Ruzimatovval és Ivata Morihiróval közösen hozták létre a Deai (Találkozás) című estet, ahol először mutatták be a Nobunaga c. darabot hármuk közös szereplésével. VI. Kineya Shojiro alatt tanulta a nagauta zene művészetét, a Komparu iskola noh játékát pedig az elhunyt Komparu Nobutakától sajátította el. Teaszertartási ismereteit az Urasenke iskola tagjától, Sokujtsuan Sohantól szerezte. Ezen kívül Tosha Seiko, művésznevén Tosha Kiyoshitól tanult hayashit (zenei kíséretet).

Számtalan díjat nyert, köztük a MEXT Művészeti Ösztönző Díját, valamint a Kulturális Ügyek Ügynökségének Nemzetközi Művészfesztiválján az „Új Csillag” díjat. 2016-ban Japán kulturális nagyköveteként legfőbb küldetésének eleget téve igyekezett a japán táncot a világ különböző országaiban megismertetni a nagyközönséggel. Azóta is változatlanul a nihonbuyonak szenteli életét.