Skip to main content

Hallgatói szakmai gyakorlatok

Célok:

A gyakorlat egy másik európai országban található vállalkozásnál, szervezetnél eltöltött időszak, hogy segítséget nyújtson a közösségi munkaerőpiacon szükséges készségek elsajátításához és a fogadó ország gazdasági és társadalmi kultúrájának a megértésében.

A szakmai gyakorlat jellemzői:

– A küldő intézménynek teljes mértékben be kell számítani a külföldi szakmai gyakorlat időszakát.
– A hallgatóval Képzési Megállapodás jön létre, mely tartalmazza a gyakorlat időtartamát és tartalmát, ezt a megállapodást minden érintett félnek jóvá kell hagynia.

Ki vehet ebben részt?

  • Szakmai gyakorlatra már a felsőoktatási tanulmányok első évében is lehet utazni
  • Szakmai gyakorlat esetén a tanulmányi megállapodás aláírása még a tanulmányok befejezése előtt, a hallgatói jogviszony fennállásakor történik. (Tehát pályázni még végzés előtt kell, viszont a mobilitás időtartama közvetlenül a tanulmányok befejezése utánra is eshet.)
  • Sem ösztöndíjas, sem önfinanszírozó státuszban nem töltött több mint 12 hónapot az adott képzési ciklusban Erasmus vagy Erasmus+ programban (beleértve a szakmai gyakorlatot is).

Egyéb részvételi feltétel:

  • A kiutazás feltétele, hogy a hallgató az intézményi elbíráláson megfelelt.
  • A hallgató nyelvi kompetenciájának felmérése megtörténik az Európai Bizottság által elvárt módon (on-line felmérés a kiválasztás után, illetve a hazaérkezés előtt).

Hogyan érhető el?

1. Az anyaintézményen keresztül, egyéni pályázat útján vagy
2. Szakmai gyakorlatot szervező konzorciumon keresztül

A mobilitásra és az intézményekre vonatkozó kritériumok:

A hallgatói szakmai gyakorlatok tekintetében a küldő felsőoktatási intézmény és a támogatható fogadó vállalkozás között nincs szükség kétoldalú egyezményre, mivel a különböző érintett felek által aláírt egyéni hallgatói szakmai gyakorlati szerződés jogilag kötelezi őket.

A hallgatói mobilitás időtartama:

Erasmus szakmai gyakorlat esetén a minimális időtartam 3 hónap, a felsőfokú szakképzés kivételével, ahol a minimális időtartam 2 hónap. A maximális időtartam 12 hónap.

Elismerés és Képzési Megállapodás

Mielőtt a hallgató megkezdi az Erasmus szakmai gyakorlatot, az anyaintézménynek ellenőriznie kell, hogy a tervezett fogadó intézménynél elvégzendő gyakorlat jellege és tartalma elfogadható-e azon fokozat vagy diploma tekintetében, amelynek eléréséért a hallgató jelenleg tanul, illetve, hogy ennek eredményeképpen az Erasmus szakmai gyakorlat elfogadható-e a kielégítő teljesítést követően.

Szakmai gyakorlat esetén, a hallgatót el kell látni a szakmai gyakorlat programjára vonatkozó, személyre szabott Képzési Megállapodással, amit a fogadó intézmény, az anyaintézmény és a hallgató is jóváhagy.

A Képzési Megállapodás bármilyen módosítását, ami a hallgatónak a fogadó intézménybe való megérkezésekor szükségesnek látszik, a hallgató érkezését követő egy hónapon belül véglegesíteni és formalizálni kell. Az ezután felmerülő változásokkal kapcsolatban mindhárom félnek formálisan meg kell egyeznie, és a változásokat késedelem nélkül végre kell hajtani.

A mobilitási időszak sikeres befejezésekor a fogadó intézménynek a hallgató részére ki kell állítani a Képzési Megállapodás szerint elvégzett munka teljesítéséről szóló igazolást.

A fogadó vállalkozásnál a hallgató által elvégzett szakmai gyakorlatért járó kredit, illetve elismerés csak abban az esetben tagadható meg, ha a diák nem éri el a vállalkozás által megkövetelt elméleti vagy gyakorlati tudásszintet, vagy bármi más módon nem tesz eleget az elismeréshez szükséges feltételeknek, amelyekről a részt vevő felek megállapodtak.

A hallgató tevékenysége a fogadó országban

Erasmus mobilitási támogatást kizárólag a következő külföldi tevékenységekre lehet megítélni:

  • nappali szakmai gyakorlatok, feltéve, hogy a szakmai gyakorlatot az anyaintézmény a hallgatói program szerves részeként fogadja el.
  • tanulmányok és szakmai gyakorlat kombinációja.

Hallgatói mobilitások támogatási szerződése – pénzügyek:

Az ösztöndíj hozzájárulás a külföldi szakmai gyakorlat többletköltségeihez. Ez a hónapok alapján kerül kiszámításra, és átalánydíj formájában kerül kifizetésre.

A szakmai gyakorlat átlagos havi összege magasabb lesz, mint a tanulmányi időszakra vonatkozó összeg, mert a fogadó országban a kedvezményezett nem feltétlenül rendelkezik a fogadó egyetem által kínált lehetőségekkel/eszközökkel.

Hallgatói beszámoló és a hallgatói támogatási szerződések lezárása:

Minden Erasmus mobilitást vállaló hallgató köteles hallgatói beszámolót készíteni a mobilitás teljesítését követően.

A felsőoktatási intézmény vagy a Nemzeti Iroda a hallgatóktól visszakér minden olyan összeget, amelyet nem a szerződésben foglalt rendelkezések szerint használtak fel.

Ha egy hallgató nem teljesíti a külföldi szakmai gyakorlat alatt a Képzési Megállapodásban foglaltakat, az a támogatás részleges, vagy teljes visszafizetési kötelezettségét vonhatja magával. A támogatási összeg visszatérítését nem lehet kérni abban az esetben, ha a hallgatót vis maior körülmények akadályozták a tervezett külföldi gyakorlat elvégzésében. Az ilyen eseteket a küldő intézmény köteles jelenteni, a Nemzeti Irodának pedig minden felmentést írásban jóvá kell hagynia.

Megszakítás