Egy New York-i kaland

Egy New York-i kaland

Removic Rajna, a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balettművész szakának nyolcadik évfolyamos hallgatója egy hónapot tölthetett kint New Yorkban Valentina Kozlova balettiskolájában, majd megmutathatta tudását a Valentina Kozlova Nemzetközi Balettversenyen.

“Mi az izgalmas abban, ha valami könnyen megy? Semmi. Régen én is sokat szenvedtem a lépésekkel, a karommal, a testemmel. Muszáj százszor kigyakorolni mindent, és ez nagyon nehéz. Állandóan éreztem egyfajta bánatot, ha valami nem sikerült. De ma már tudom, ha könnyű, annak semmi értelme. Lehet, hogy eleinte nem csinálom jól, de legalább próbálkozom. Ezért szeretem, és szeretik sokan mások is a balettet. A kihívásért.”

Removic Rajna hatodik évfolyamos növendékként csatlakozott a társaihoz a Magyar Táncművészeti Egyetemen. A balettbe négy éves korában szeretett bele, nem is akármilyen élmény hatására. “A nagypapámnak voltak videófelvételei híres balettdarabok előadásairól. Nem is olyan régen fedeztem fel egy különös dolgot ezzel kapcsolatban. Négy-öt éves kislányként a kedvenc balettom a Csipkerózsika volt. A nagypapámnak egyetlen felvétele volt róla, amely a Royal Ballet előadásáról készült. A herceget Solymosi Zoltán táncolta. Azóta nekem ő a tökéletes herceg. Kicsiként azonban nem tudtam, hogy egy híres magyar balettművészről van szó. Ez néhány hónappal ezelőtt derült csak ki a számomra, amikor majdnem tizenöt év után újranéztem a felvételt, és persze akkor már tudtam, ki táncol benne.”

Rajna mostmár nyolcadik évfolyamos hallgató, jövőre végez az egyetemen. Az idei tanévben különleges lehetőséget kapott, egy világhírű nemzetközi balettversenyen mérettethette meg magát New Yorkban. “Valentina Kozlova egykori príma balerina tavaly áprilisban tartott az egyetemen egy kurzust, így ismerkedtem meg vele. Nagyon nehéz hetet töltöttünk vele a balett-teremben, kemény munkafolyamat volt. A hét vége fele odajött hozzám, és meghívott a Valentina Kozlova International Ballet Competition versenyre, valamint az iskolájába New Yorkba, ahol a versenyre való felkészülés zajlott. Emlékszem, azt mondta, hogy szeretne velem dolgozni, ha én is szeretnék vele. Aznap persze rákerestem az interneten, és elolvastam róla minden információt. Azonnal tudtam, hogy nekem el kell mennem New Yorkba. A mesternőm, Volf Katalin és Keveházi Gábor mester is bíztattak, hogy menjek, lássak világot, próbáljak ki valami újdonságot, nagyon jó lehetőség lesz ez nekem. Nagyon hálás vagyok az ő támogatásukért. Valentina Kozlova ugyanis két teljesen különböző iskolát csinált. Moszkvában tanulta a Vaganova-módszert, majd a Bolsoj magántáncosnője lett, de amikor kiment Amerikába George Balanchine meghívására, a New York City Ballet társulatában táncolt hosszú ideig, és elsajátította a Balanchine technikát, amely stílusteremtő lett.”

Rajna végül idén februárban utazott ki New Yorkba, és egy hónapot töltött Valentina Kozlova balettiskolájában. “Úgy rakta össze a gyakorlatokat, hogy mindenből volt egy kevés, valamint mindent sokkal gyorsabb tempóban kért, mint amit itthon megszoktam, és ez komoly kihívást jelentett, de ugyanakkor nagyon is tetszett! Nem azt várta el, hogy valami tökéletes legyen. Azt akarta, hogy megküzdjek azért, hogy valami sikerüljön. Így olyan dolgokat is képes voltam kihozni magamból, amelyekre azelőtt nem is gondoltam.”
Valentina Kozlova első versenye 2011-ben volt. A válogatás mindig más országokban zajlik. Volt már például Oroszorországban, Mexikóban, Belgiumban, Amerikában. Csak az mehet ki a versenyre, akit Valentina Kozlova meghív. “Videófelvételt is küldhetsz vagy kiutazhatsz a válogatóra, de magadtól nem indulhatsz a versenyen.” meséli Rajna. Ahhoz azonban, hogy valaki Budapestről New Yorkba menjen egy hónapra, szükség van szállásra, és persze önállóságra. “Az iskolában segítettek nekem szállást keresni. Végül hihetetlen szerencsém volt, ugyanis egy kedves hölgy fogadott be az otthonába, aki nem akárki asszisztense volt a New York Ballet-nál. Balanchine-é. Rengeteg érdekes történetet mesélt nekem azokból az időkből, így még plusz élményekben is részem lehetett. A napi beosztásomat viszont nehezen szoktam meg, ugyanis éppen az ellenkezője volt annak, amit itthon csinálok az egyetemen. Először is ott volt az időeltolódás, ami máris nehézséget jelentett. A gyakorló órák és próbák pedig délután voltak, én viszont itthon délelőtt járok balettre. Viszont az nagyon tetszett, hogy reggel volt időm elkészülni, nyugodtan megreggelizni. Utóbbi a kedvenc étkezésem, mindig igyekszem elegendő időt fordítani rá. A suliban bemelegítéssel kezdtünk, utána balettóra, spicc óra és variációk következtek. Este hét óra körül végeztem. Minden nap főztem magamnak. Egy próba negyvenöt perces volt, megállás nélkül és gyorsabb tempóban, mint amihez hozzá voltam szokva, így folyamatosan kellett az energia. A szállásomon elkészített ételeket vittem be magamnak, illetve New York-i finomságokat is kóstoltam (nevet).”

Rajnának a versenyre két klasszikus balett variációt és két modern számot kellett vinnie. “Egy ilyen verseny előtt azt várja az ember, hogy mindenki méregeti majd a másikat, ki a jobb, ki a rosszabb, de itt ez nem így volt. Már az első napon együtt mentünk ebédelni a többiekkel, barátkoztunk. A mi korcsoportunkban tizenöten voltunk. Európából kevesen érkeztek, mert persze ez egy költséges verseny, drága a repülőjegy. A zsűri is tizenöt tagból állt, mindannyian elismert művészek, többek között az egyetemünk rektorhelyettese, Szakály György is részt vett a zsűrizésben. Tisztelettel néztünk rájuk, de közben a kapcsolat barátias, könnyed volt. A zsűritagok közül többen nyári kurzusokat, ösztöndíjakat adnak a versenyzőknek, ezek afféle különdíjak. Azt gondoltam, bárcsak én is kapnék egy ilyen különdíjat. Persze, legbelül mindannyian szeretnénk első helyezést elérni, de ezekkel a különdíjakkal újabb élményeket szerezhetünk, nem csak egy trófeát.”

“A versenyen nem izgultam, mert abban az egy hónapban magabiztosan fel tudtam készülni a variációkból. Kozlova mesternő is betanított nekünk egy variációt. Három perc harminc másodperc volt, de maga a halál! (nevet) Amikor kimentünk a kulisszába nem kaptunk levegőt. De ez a variáció nekem már akkor nagyon tetszett, amikor a teremben gyakoroltuk. A mesternő minden instrukcióját leírtam egy füzetbe, sokat tudtam tanulni általuk.”

Rajna végül különdíjban részesült, és számára, ahogyan azelőtt már mesélte is, ez volt az igazi ajándék. “Persze, reménykedtem benne, de azért igyekeztem nem túlzottan beleélni magamat. A verseny második fordulója után felhívtak, hogy a szabadnapom helyett próbám lesz a gálára. Ebből már tudtam, hogy esélyes lehetek arra a különdíjra, amire vágytam, mert csak úgy nem táncolhat valaki a díjátadó gálán. Miután leraktam a telefont örömtáncot lejtettem a nappali közepén, aludni sem tudtam utána egész éjszaka. Hajnalban videókat néztem arról a variációról, amire gyakorolnom kellett. Bevallom őszintén, büszke vagyok magamra, hogy az előadás előtti stresszt jól tudtam irányítani magamban, és nem befolyásolta az előadásomat a színpadon. Csak izgatott voltam, de a szó jó értelmében. Amikor ez is elmúlt, volt körülbelül egy percem, amikor tényleg tiszta szívemből élvezhettem a táncot, és ez a mindent jelenti nekem. Ezeket a pillanatokat nem lehet megismételni. A gála végén kiderült, hogy kaptam egy nyári kurzust Franciaországba, Bordeaux-ba. Erre a kurzusra járnak a legjobb párizsi magántáncosok, úgyhogy elképzelni sem tudod, mennyire várom már a nyári szünetet!”

Szöveg és Fotók: Czank Lívia