Tánctanár mesterképzési szakirányok

Tisztelt Érdeklődő! 
Az MTE e-mail címei technikai átállás miatt nem fogadnak leveleket 2023. december 20. és 2024. január 2. között. 
Amennyiben az ebben az időszakban küldött levelére nem kap választ 2024. január 5-ig, úgy kérjük, levelét küldje újra az adott e-mail címre. 
Együttműködését köszönjük! 

Társastánc (MA 120)

Néptánc szakirány (MA 120)

Moderntánc szakirány (MA 120)

Klasszikus balett szakirány (MA 120)

Divattánc szakirány (MA 120)

Tánctörténet tanár szakirány (MA120)

A motivációs beszélgetés célja, hogy a felvételiző bemutassa:

  • hogyan nyilvánul meg a táncpedagógusi pályára való rátermettsége;
  • általános műveltségét és szakirányának megfelelőtájékozottságát;
  • hogyan kapcsolódnak össze a táncról eddig megszerzett ismeretei és műveltsége, és képes-e az összefüggésekre rávilágítani.

Művelődés-és tánctörténet:

  1. A konkrét – antik, középkori, reneszánsz, barokk, rokokó, romantika, XX. század -táncábrázolás hogyan értelmezhető művelődéstörténeti és egyetemes tánctörténeti szempontból. A képek az alábbi linken találhatóak: https://goo.gl/E1bP9B
  2. Mutasson be részletesen (koreográfus, zeneszerző, látvány, a mű mondanivalója/üzenete, formanyelv és a felhasznált színpadi eszközök) egy Ön által választott, jegyzett alkotó által készített táncművet!

Pedagógia és pszichológia:

  1. Indokolja meg, mi motiválja pedagógiai tanulmányai megkezdésére.
  2. Milyen területen (célból, formában) tanítana legszívesebben tánctanári tanulmányai befejeztével (alap-, közép- és/vagy felsőfokú művészeti oktatás). Indokolja meg, miért (pl: életkori csoport preferencia; tantárgy, tanítható ismeretanyag preferencia; lakóhely szerinti adottságok függvényében; egyéb). Amennyiben még nincs erről elképzelése, abban az esetben is vázolja fel, mennyit ismer saját szakterületének hazai oktatási/ képzési lehetőségeiből.
  3. Átgondolva saját, tanulóként megélt tapasztalatait valamely képzési intézményben (és /vagy azt megelőzően más tánctanulási keretek között),fejtse ki, mi az, amit változtatna, optimalizálna a jövőben, ha pedagógiai szereplőként megtehetné, és miért?
  4. A felvételi beszélgetésre készüljön fel egy pedagógiai (vagy pszichológiai)folyóirat szabadon választott számából. A választott számban olvasott tanulmányokról szerzett benyomásait, véleményét, reflexiót mondja el a felvételi beszélgetésen.

Választható folyóiratok:

  1. a)Tánc és Nevelés
  2. b)Iskolakultúra
  3. c)Új pedagógiai szemle
  4. d)Neveléstudomány
  1. Válasszon egy nevelési helyzetet az alábbiak közül, és fejtse ki, Ön hogyan oldaná meg a helyzetet:
  • Felsős diákokat tanít órarendi keretek között táncra. A csoport nagyon passzív, néhányan le is ülnek már az óra elején tüntetőleg, és nem kapcsolódnak be az órába.
  • Egy nagyon tehetséges növendéke nem akar a versenyen indulni, mert úgy érzi, nem elég jó.
  • Osztályában egy hangadó, domináns fiú szünetben az egész osztály előtt nekiesett az egyik peremhelyzetben lévő, visszahúzódó osztálytársának, lökdöste és többször meg is ütötte.

Az alkalmassági vizsgák pontos tartalmi követelményeit, valamint a vizsgák időpontjait a www.mte.eu honlapon a Felvételi2024 menüpontban, teszi közzé.

Felvételi információk:

AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK ELEKTRONIKUS FELTÖLTÉSÉNEK HATÁRIDEJE A WWW.FELVI.HU OLDALON
2024. FEBRUÁR 15. 

Társastánc ( MA 120 )

Képzési nap:

Felvételi vizsga: 2024. április 22-30-ig.

Intézményi felvételi vizsga külön eljárási díja : 10.000 ft /szakirány

A külön eljárási díj befizetésének határideje 2024. április 15.
A közlemény rovatban kérjük mindenféleképpen tüntesse fel a jelentkező nevét, és azt, hogy melyik szakirányra jelentkezik.

Bankszámlaszám: 10300002-13267508-00024901

IBAN szám:  HU64 10300002-13267508-00024901

SWIFT kód:  MKKB HU HB

A felvételi eljárás során befizetett külön eljárási díj összegéről a jelentkező befizetést igazoló számviteli bizonylatot kap. A befizetést igazoló feladóvevény vagy átutalási bizonylat másolatát, a választott szakirány megnevezését (pl.: TÉP társastánc), valamint a számlázási adatait (név és cím, cég esetén adószám) a szamlazas@mte.eu e-mail címre kell eljuttatni a befizetést követő 3 naptári napon belül.

A befizetést igazoló számviteli bizonylat kiállítását követően, annak utólagos módosítására nincs lehetőség.

A befizetett külön eljárási díj visszafizetésére az adatbekérő lapon felsorolt esetekben van lehetőség, a visszafizetési kérelem megalapozottságát igazolni kell. A visszatérítést kizárólag átutalással teljesíti az Egyetem, melyet a jelentkező az ITT található adatbekérő lap segítségével tud visszaigényelni.

Abban az esetben, ha a jelentkező érvényes, hitelesített jelentkezést nyújtott be, de utólag – a jelentkezési határidőt követően – bármilyen okból meggondolja magát és visszavonja jelentkezési kérelmét, a külön eljárási díj visszafizetésére nincs mód!

Néptánc szakirány ( MA 120)

A motivációs beszélgetés célja, hogy a felvételiző bemutassa:

  • hogyan nyilvánul meg a táncpedagógusi pályára való rátermettsége;
  • általános műveltségét és szakirányának megfelelőtájékozottságát;
  • hogyan kapcsolódnak össze a táncról eddig megszerzett ismeretei és műveltsége, és képes-e az összefüggésekre rávilágítani.

Művelődés-és tánctörténet:

  1. A konkrét – antik, középkori, reneszánsz, barokk, rokokó, romantika, XX. század -táncábrázolás hogyan értelmezhető művelődéstörténeti és egyetemes tánctörténeti szempontból. A képek az alábbi linken találhatóak: https://goo.gl/E1bP9B
  2. Mutasson be részletesen (koreográfus, zeneszerző, látvány, a mű mondanivalója/üzenete, formanyelv és a felhasznált színpadi eszközök) egy Ön által választott, jegyzett alkotó által készített táncművet!

Pedagógia és pszichológia:

  1. Indokolja meg, mi motiválja pedagógiai tanulmányai megkezdésére.
  2. Milyen területen (célból, formában) tanítana legszívesebben tánctanári tanulmányai befejeztével (alap-, közép- és/vagy felsőfokú művészeti oktatás). Indokolja meg, miért (pl: életkori csoport preferencia; tantárgy, tanítható ismeretanyag preferencia; lakóhely szerinti adottságok függvényében; egyéb). Amennyiben még nincs erről elképzelése, abban az esetben is vázolja fel, mennyit ismer saját szakterületének hazai oktatási/ képzési lehetőségeiből.
  3. Átgondolva saját, tanulóként megélt tapasztalatait valamely képzési intézményben (és /vagy azt megelőzően más tánctanulási keretek között),fejtse ki, mi az, amit változtatna, optimalizálna a jövőben, ha pedagógiai szereplőként megtehetné, és miért?
  4. A felvételi beszélgetésre készüljön fel egy pedagógiai (vagy pszichológiai)folyóirat szabadon választott számából. A választott számban olvasott tanulmányokról szerzett benyomásait, véleményét, reflexiót mondja el a felvételi beszélgetésen.

Választható folyóiratok:

  1. a)Tánc és Nevelés
  2. b)Iskolakultúra
  3. c)Új pedagógiai szemle
  4. d)Neveléstudomány
  1. Válasszon egy nevelési helyzetet az alábbiak közül, és fejtse ki, Ön hogyan oldaná meg a helyzetet:
  • Felsős diákokat tanít órarendi keretek között táncra. A csoport nagyon passzív, néhányan le is ülnek már az óra elején tüntetőleg, és nem kapcsolódnak be az órába.
  • Egy nagyon tehetséges növendéke nem akar a versenyen indulni, mert úgy érzi, nem elég jó.
  • Osztályában egy hangadó, domináns fiú szünetben az egész osztály előtt nekiesett az egyik peremhelyzetben lévő, visszahúzódó osztálytársának, lökdöste és többször meg is ütötte.

Az alkalmassági vizsgák pontos tartalmi követelményeit, valamint a vizsgák időpontjait a www.mte.eu honlapon a Felvételi2024 menüpontban, teszi közzé.

Képzési nap:

Felvételi vizsga: 2024. április 22-30-ig.

Intézményi felvételi vizsga külön eljárási díja : 10.000 ft /szakirány

A külön eljárási díj befizetésének határideje 2024. április 15.
A közlemény rovatban kérjük mindenféleképpen tüntesse fel a jelentkező nevét, és azt, hogy melyik szakirányra jelentkezik.

Bankszámlaszám: 10300002-13267508-00024901

IBAN szám:  HU64 10300002-13267508-00024901

SWIFT kód:  MKKB HU HB

A felvételi eljárás során befizetett külön eljárási díj összegéről a jelentkező befizetést igazoló számviteli bizonylatot kap. A befizetést igazoló feladóvevény vagy átutalási bizonylat másolatát, a választott szakirány megnevezését (pl.: TÉP néptánc), valamint a számlázási adatait (név és cím, cég esetén adószám) a szamlazas@mte.eu e-mail címre kell eljuttatni a befizetést követő 3 naptári napon belül.

A befizetést igazoló számviteli bizonylat kiállítását követően, annak utólagos módosítására nincs lehetőség.

A befizetett külön eljárási díj visszafizetésére az adatbekérő lapon felsorolt esetekben van lehetőség, a visszafizetési kérelem megalapozottságát igazolni kell. A visszatérítést kizárólag átutalással teljesíti az Egyetem, melyet a jelentkező az ITT található adatbekérő lap segítségével tud visszaigényelni.

Abban az esetben, ha a jelentkező érvényes, hitelesített jelentkezést nyújtott be, de utólag – a jelentkezési határidőt követően – bármilyen okból meggondolja magát és visszavonja jelentkezési kérelmét, a külön eljárási díj visszafizetésére nincs mód!

Moderntánc szakirány ( MA 120)

A motivációs beszélgetés célja, hogy a felvételiző bemutassa:

  • hogyan nyilvánul meg a táncpedagógusi pályára való rátermettsége;
  • általános műveltségét és szakirányának megfelelőtájékozottságát;
  • hogyan kapcsolódnak össze a táncról eddig megszerzett ismeretei és műveltsége, és képes-e az összefüggésekre rávilágítani.

Művelődés-és tánctörténet:

  1. A konkrét – antik, középkori, reneszánsz, barokk, rokokó, romantika, XX. század -táncábrázolás hogyan értelmezhető művelődéstörténeti és egyetemes tánctörténeti szempontból. A képek az alábbi linken találhatóak: https://goo.gl/E1bP9B
  2. Mutasson be részletesen (koreográfus, zeneszerző, látvány, a mű mondanivalója/üzenete, formanyelv és a felhasznált színpadi eszközök) egy Ön által választott, jegyzett alkotó által készített táncművet!

Pedagógia és pszichológia:

  1. Indokolja meg, mi motiválja pedagógiai tanulmányai megkezdésére.
  2. Milyen területen (célból, formában) tanítana legszívesebben tánctanári tanulmányai befejeztével (alap-, közép- és/vagy felsőfokú művészeti oktatás). Indokolja meg, miért (pl: életkori csoport preferencia; tantárgy, tanítható ismeretanyag preferencia; lakóhely szerinti adottságok függvényében; egyéb). Amennyiben még nincs erről elképzelése, abban az esetben is vázolja fel, mennyit ismer saját szakterületének hazai oktatási/ képzési lehetőségeiből.
  3. Átgondolva saját, tanulóként megélt tapasztalatait valamely képzési intézményben (és /vagy azt megelőzően más tánctanulási keretek között),fejtse ki, mi az, amit változtatna, optimalizálna a jövőben, ha pedagógiai szereplőként megtehetné, és miért?
  4. A felvételi beszélgetésre készüljön fel egy pedagógiai (vagy pszichológiai)folyóirat szabadon választott számából. A választott számban olvasott tanulmányokról szerzett benyomásait, véleményét, reflexiót mondja el a felvételi beszélgetésen.

Választható folyóiratok:

  1. a)Tánc és Nevelés
  2. b)Iskolakultúra
  3. c)Új pedagógiai szemle
  4. d)Neveléstudomány
  1. Válasszon egy nevelési helyzetet az alábbiak közül, és fejtse ki, Ön hogyan oldaná meg a helyzetet:
  • Felsős diákokat tanít órarendi keretek között táncra. A csoport nagyon passzív, néhányan le is ülnek már az óra elején tüntetőleg, és nem kapcsolódnak be az órába.
  • Egy nagyon tehetséges növendéke nem akar a versenyen indulni, mert úgy érzi, nem elég jó.
  • Osztályában egy hangadó, domináns fiú szünetben az egész osztály előtt nekiesett az egyik peremhelyzetben lévő, visszahúzódó osztálytársának, lökdöste és többször meg is ütötte.

Az alkalmassági vizsgák pontos tartalmi követelményeit, valamint a vizsgák időpontjait a www.mte.eu honlapon a Felvételi2023 menüpontban, teszi közzé.

Képzési nap: hétfő, kedd

Felvételi vizsga: 2024. április 22-30-ig.

Intézményi felvételi vizsga külön eljárási díja : 10.000 ft / szakirány

A külön eljárási díj befizetésének határideje 2024. április 15.
A közlemény rovatban kérjük mindenféleképpen tüntesse fel a jelentkező nevét, és azt, hogy melyik szakirányra jelentkezik.

Bankszámlaszám: 10300002-13267508-00024901

IBAN szám:  HU64 10300002-13267508-00024901

SWIFT kód:  MKKB HU HB

A felvételi eljárás során befizetett külön eljárási díj összegéről a jelentkező befizetést igazoló számviteli bizonylatot kap. A befizetést igazoló feladóvevény vagy átutalási bizonylat másolatát, a választott szakirány megnevezését (pl.: TÉP moderntánc), valamint a számlázási adatait (név és cím, cég esetén adószám) a szamlazas@mte.eu e-mail címre kell eljuttatni a befizetést követő 3 naptári napon belül.

A befizetést igazoló számviteli bizonylat kiállítását követően, annak utólagos módosítására nincs lehetőség.

A befizetett külön eljárási díj visszafizetésére az adatbekérő lapon felsorolt esetekben van lehetőség, a visszafizetési kérelem megalapozottságát igazolni kell. A visszatérítést kizárólag átutalással teljesíti az Egyetem, melyet a jelentkező az ITT található adatbekérő lap segítségével tud visszaigényelni.

Abban az esetben, ha a jelentkező érvényes, hitelesített jelentkezést nyújtott be, de utólag – a jelentkezési határidőt követően – bármilyen okból meggondolja magát és visszavonja jelentkezési kérelmét, a külön eljárási díj visszafizetésére nincs mód!

Klasszikus balett szakirány ( MA 120 )

A motivációs beszélgetés célja, hogy a felvételiző bemutassa:

  • hogyan nyilvánul meg a táncpedagógusi pályára való rátermettsége;
  • általános műveltségét és szakirányának megfelelőtájékozottságát;
  • hogyan kapcsolódnak össze a táncról eddig megszerzett ismeretei és műveltsége, és képes-e az összefüggésekre rávilágítani.

Művelődés-és tánctörténet:

  1. A konkrét – antik, középkori, reneszánsz, barokk, rokokó, romantika, XX. század -táncábrázolás hogyan értelmezhető művelődéstörténeti és egyetemes tánctörténeti szempontból. A képek az alábbi linken találhatóak: https://goo.gl/E1bP9B
  2. Mutasson be részletesen (koreográfus, zeneszerző, látvány, a mű mondanivalója/üzenete, formanyelv és a felhasznált színpadi eszközök) egy Ön által választott, jegyzett alkotó által készített táncművet!

Pedagógia és pszichológia:

  1. Indokolja meg, mi motiválja pedagógiai tanulmányai megkezdésére.
  2. Milyen területen (célból, formában) tanítana legszívesebben tánctanári tanulmányai befejeztével (alap-, közép- és/vagy felsőfokú művészeti oktatás). Indokolja meg, miért (pl: életkori csoport preferencia; tantárgy, tanítható ismeretanyag preferencia; lakóhely szerinti adottságok függvényében; egyéb). Amennyiben még nincs erről elképzelése, abban az esetben is vázolja fel, mennyit ismer saját szakterületének hazai oktatási/ képzési lehetőségeiből.
  3. Átgondolva saját, tanulóként megélt tapasztalatait valamely képzési intézményben (és /vagy azt megelőzően más tánctanulási keretek között),fejtse ki, mi az, amit változtatna, optimalizálna a jövőben, ha pedagógiai szereplőként megtehetné, és miért?
  4. A felvételi beszélgetésre készüljön fel egy pedagógiai (vagy pszichológiai)folyóirat szabadon választott számából. A választott számban olvasott tanulmányokról szerzett benyomásait, véleményét, reflexiót mondja el a felvételi beszélgetésen.

Választható folyóiratok:

  1. a)Tánc és Nevelés
  2. b)Iskolakultúra
  3. c)Új pedagógiai szemle
  4. d)Neveléstudomány
  1. Válasszon egy nevelési helyzetet az alábbiak közül, és fejtse ki, Ön hogyan oldaná meg a helyzetet:
  • Felsős diákokat tanít órarendi keretek között táncra. A csoport nagyon passzív, néhányan le is ülnek már az óra elején tüntetőleg, és nem kapcsolódnak be az órába.
  • Egy nagyon tehetséges növendéke nem akar a versenyen indulni, mert úgy érzi, nem elég jó.
  • Osztályában egy hangadó, domináns fiú szünetben az egész osztály előtt nekiesett az egyik peremhelyzetben lévő, visszahúzódó osztálytársának, lökdöste és többször meg is ütötte.

Az alkalmassági vizsgák pontos tartalmi követelményeit, valamint a vizsgák időpontjait a www.mte.eu honlapon a Felvételi2024 menüpontban, teszi közzé.

Képzési nap: hétfő, kedd

Felvételi vizsga: 2024. április 22-30-ig.

Intézményi felvételi vizsga külön eljárási díja : 10.000 ft / szakirány

A külön eljárási díj befizetésének határideje 2024. április 15.
A közlemény rovatban kérjük mindenféleképpen tüntesse fel a jelentkező nevét, és azt, hogy melyik szakirányra jelentkezik.

Bankszámlaszám: 10300002-13267508-00024901

IBAN szám:  HU64 10300002-13267508-00024901

SWIFT kód:  MKKB HU HB

A felvételi eljárás során befizetett külön eljárási díj összegéről a jelentkező befizetést igazoló számviteli bizonylatot kap. A befizetést igazoló feladóvevény vagy átutalási bizonylat másolatát, a választott szakirány megnevezését (pl.: TÉP klasszikus balett), valamint a számlázási adatait (név és cím, cég esetén adószám) a szamlazas@mte.eu e-mail címre kell eljuttatni a befizetést követő 3 naptári napon belül.

A befizetést igazoló számviteli bizonylat kiállítását követően, annak utólagos módosítására nincs lehetőség.

A befizetett külön eljárási díj visszafizetésére az adatbekérő lapon felsorolt esetekben van lehetőség, a visszafizetési kérelem megalapozottságát igazolni kell. A visszatérítést kizárólag átutalással teljesíti az Egyetem, melyet a jelentkező az ITT található adatbekérő lap segítségével tud visszaigényelni.

Abban az esetben, ha a jelentkező érvényes, hitelesített jelentkezést nyújtott be, de utólag – a jelentkezési határidőt követően – bármilyen okból meggondolja magát és visszavonja jelentkezési kérelmét, a külön eljárási díj visszafizetésére nincs mód!

Divattánc szakirány (MA 120 )

2024-ben nem indul.

Tánctörténet tanár szakirány ( MA120)

 Tánctörténet- és elmélettanár MA szak

  2024-ben nem indul.