Előkészítő Balett Stúdió

Magyar Táncművészeti Egyetem Előkészítő Balett Stúdió

A Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézete 2019 szeptemberétől Előkészítő Balett Stúdiót indít 4-10 éves lányok és fiúk részére, új képzési rendben.

A képzés lehetőséget nyújt a különböző korosztályok számára, hogy elsajátítsák a klasszikus balett alapjait és az erre épülő mozgásos képességfejlesztést.

Az új oktatási programunk a gyerekek igényeihez és az egyetem által kidolgozott tanmenethez igazodva, három korosztályban valósul meg.

A 9-10 évesek számára lehetőséget nyújtunk azoknak, akik felvételizni szeretnének az egyetem Táncművészképző Intézetének klasszikus balett szakára, illetve azok számára is, akik nem kívánnak felvételizni a professzionális képzésre.

A Magyar Táncművészeti Egyetem Előkészítő Balett Stúdió előkészítő csoportjának célja, az egyetem felsőfokú előkészítő szakmai képzésének I. évfolyamára történő felkészítés. A képzésben való részvétel felvételi vizsgához kötött. A képzés balettvizsgával zárul a negyedik osztályos növendékek számára, mely egyúttal felvételi vizsga a Táncművészképző Intézet balettművész előkészítő szakára.

Szakmai képzésünk tematikáját és a tanfolyam időpontjait a gyerekek és a családok igényeit szem előtt tartva, délutáni órák keretein belül valósítjuk meg.

Ezzel az újfajta képzési programmal további célunk, hogy a gyerekeket egyetemünk balettmesterei bevezessék a tánc és a mozgás csodálatos világába. A tánc, a balett tanulása észrevétlenül fegyelemre, türelemre tanítja a gyerekeket, javítja a koordinációs finommotorikus, valamint a kognitív képességeket, amelyek jelentősen támogatják az iskolai teljesítményt is. Oktatóink elsődleges szempontja a művészetre való érzékenyítés, az egészséges életmódra és a mozgásra nevelés, valamint utánpótlás biztosítása a magyar táncművészet számára.

A gyerekek teljesítményét szövegesen értékeljük szakmai szempontok alapján. Az egész éves tananyagról szerzett tudásukat év közben bemutató órákon, év végén pedig az egyetem Ifj. Nagy Zoltán Színháztermében fellépés keretében mutatják be.

A képzést felügyelő egyetemi vezető: Dr. Macher Szilárd egyetemi tanár, balettmester, az MTE Táncművészképző Intézet igazgatója.

A képzés szakmai vezetője: Szitt Melinda balettmester, egyetemi tanársegéd, MTE Klasszikus Balett Tanszék.

Az oktatás helyszíne: Budapest, 1145 Amerikai út 96. (Magyar Táncművészeti Egyetem Koreográfus és Pedagógusképző Intézete)

Alapozó évfolyam I. 4-6 éveseknek (óvodások):

  • Koordinációs és kondicionális képességek fejlesztése játékosan.
  • Euritmián alapuló képességfejlesztés I.
  • Kreatív gyermektánc.
  • Klasszikus balett alapgyakorlatok előkészítése gimnasztikai alapokon.

Alapozó évfolyam II. 7-8 éveseknek (általános iskola 1-2.osztály):

  • Euritmián alapuló képességfejlesztés II.
  • Klasszikus balettet előkészítő gimnasztika.
  • Képességfejlesztés és Floor-Barre technika.

Előkészítő évfolyam 9-11 éveseknek (általános iskola 3-4. osztály, előkészítő csoport):

  • Euritmián alapuló képességfejlesztés III.
  • Képességfejlesztés Progressing Ballet Technique alapokon.
  • Klasszikus balett alapjainak elsajátítása az egyetem által kidolgozott tanmenet alapján.
  • Felkészítés az egyetem klasszikus balett tagozatára.

Jelentkezési Lap

Elérhetőségek:

Szitt Melinda
szakmai vezető
szitt.melinda@mte.eu
+36 70 652 01 93

Szabó Edina
stúdió menedzser
szabo.edina@mte.eu
+36 70 652 02 18