Skip to main content
EgyetemGimnázium, kollégiumHírekKiemelt

Megjelent a Táncművészet téli száma

By 2023.01.10.No Comments

Már kapható  a Táncművészet téli száma, címlapján az idén ötéves Székesfehérvári Balett Színház szólistájával Cristina Porres Mormeneóval. Ajánljuk figyelmükbe a lapot, egyben jelezzük, hogy a 2023-as tavaszi szám a tervek szerint március végén jelenik meg.

A kezdő oldalakon a társulat vezetőjével, Egerházi Attilával készült interjú olvasható, egyebek mellett arról, hogy a nemzetközi művészekből álló társulat néhány éven belül fel szeretne kerülni a világ balett-térképére.

A főbb témákról röviden:

 17 év után szerződött át a Bécsi Állami Operaház balett társulatából Budapestre, a Nemzeti Baletthez Maria Yakovleva principál. A vele
készült interjúban elmondja, lépésében szerepet játszott, hogy az ottani vezetőváltást követően úgy érezte, nem tud tovább fejlődni. Budapesten a
Mayerlingben debütált és táncolta a Diótörő főszerepét is decemberben.

 A 10 éve elhunyt Seregi László művészi hagyatéka, darabjainak színvonalas előadása megőrizhető – e hosszú távon? A mostani
felújítások vajon mások-e, mint mikor még az alkotó élt. Dorogi Katalin összeállításában a szakma számos jeles képviselője mondja el véleményét,
köztük Pongor Ildikó, Bajári Levente, Fuchs Lívia, Solymosi Tamás, Lőrinc Katalin, és Seregi egykori alkotótársa Kaszás Ildikó. Az egyes megszólalók közé illesztett Seregi idézetek abból az interjúból származnak, amit a cikk szerzője készített vele 2011-ben fél évvel a halála előtt.

 Először táncolt címszerepet méghozzá a Peer Gyntben a Győri Balett szerb, de magyar nagyszülővel rendelkező szólótáncosa Luka Dimic,
aki tavaly két díjat is kapott: az Audi Hungaria a Minőségi Táncművészetért díjat Győrben és a Veruj u sebe! – Higgy magadban! szerb elismerést. Interjúnkban arról is beszél, hogy miért gondolja úgy, hogy talán karrierjében Győr lesz az utolsó állomás.

 Tizenhat táncossal, Fitos Dezső és Kocsis Enikő vezetésével létrejött az ország negyedik hivatásos néptáncegyüttese, amely a Fonó Budai
Zeneházban talált magának otthont és játszóhelyet. Kísérletezés, egyediség, fúziós technikák, speciális, sokrétű tréningmódszer és a
hagyományokra épülő, sodró kortárs darabok jellemzik az újító szellemű csapat munkáját. Páros interjúnkban az alapítók, Fitos Dezső és Kocsis
Enikő beszél egyebek mellett arról, hogy mit jelent a tagok számára a hivatásossá válás.

Megszakítás