Amikor táncolok, egy másik világban járok.

Amikor táncolok, egy másik világban járok.

A táncművész szak néptánc specializációjának három tanulója, két BA II. évfolyamos hallgató és az előkészítő évfolyam I. éves növendéke meséltek arról, miért tartják fontosnak a hagyományőrzést, miért szerették meg a néptáncot egykor, milyen nehézségeik vannak a mindennapokban, és arról is, hogyan képzelik el a jövőjüket az iskola után.

A Magyar Táncművészeti Egyetem szakmai épületében két emeleten, tizenhat tánc-teremben párhuzamosan egyszerre több táncszak óráira is bekukkanthat az ember. Szó szerint, ugyanis a termek bejáratai mellett a falak helyett üvegablakokat építettek be. Míg az egyik teremben klasszikus balettórát látok, addig a vele szemközti helyiségben például tangóznak. Ez főképp zeneileg eredményez érdekes kontrasztokat. A minap fordult elő, hogy egyszerre hallgattam klasszikus zongorazenét, a Moulin Rouge című filmből ismert El Tango De Roxanne muzsikáját és a magyar kultúra hagyományőrző népdalait. Sétálgatásaim alatt néha több idő is eltöltök egy-egy ablak előtt és figyelem a teremben gyakorló növendékek elszántságát, munkamorálját. Nemrég így néztem végig a IV. évfolyamos táncművész szak néptáncos hallgatói növendékeinek egyik néptánc óráját. Magával ragadó volt a hangjukból fakadó erő, a lábukkal és a kezükkel dobogó ütem energiája. Az egész folyosó beleremegett a táncukba. Kíváncsi voltam, vajon miért adja a fejét egy fiatal arra, hogy néptáncot tanuljon. Nem is akárhogyan, hiszen ebben az esetben nem hobbiból táncolnak, hanem professzionális keretek között sajátítják el minden fortélyát ennek a művészetnek.

Beszélgetésre hívtam hármójukat, két negyedik évfolyamos hallgatót és egy első évfolyamos növendéket, hogy meséljenek a gyerekkori álmaikról, a jövőbeli terveikről, és e két dolog között arról az öt évről, amit az egyetem falai között töltenek.

Négy évesen Écsen, még az óvodában kezdtem el néptáncot tanulni, de egyáltalán nem szerettem.’ Kezd el mesélni magáról Lipcsei Kristóf ( BA II. évfolyam) “Másodikos lehettem az iskolában, amikor már nem kellett szülői befolyás ahhoz, hogy szívesen bemenjek az órákra. Akkoriban történt ugyanis, hogy elkezdtünk komolyabb lépéseket tanulni néptáncból, és így már érdekesebbnek tűnt az egész. Érdekelni kezdett a különböző néptáncok háttere, a történeteik. Volt olyan néptáncban jártas ismerősöm, aki Kalotaszegről mesélt, az ottani tánckultúráról. Pusztán az is érdekes volt a számomra, ahogyan beszélt róla. Gondoltam, hogy mások is biztosan így beszélnek a saját hagyományaikról, és ez a gondolat nagyon tetszett.”

“Mindig is szerettem a néptáncot, de az, hogy végül ezt az utat választottam életcélul egy tánctanárnak köszönhetem.” Folytatta a beszélgetést Oláh Nóri (IV.évfolyam) A családban senki nem táncolt, anyáék irattak be még az óvodában néptáncra, mert túlmozgásos gyerek voltam. Általános iskolában is folytattam tovább, és valamelyik felsős osztályban tanulhattam már, amikor a néptánc tanárnőnknek babája született, ezért meghívtak egy másik tanárnőt helyettesíteni. Ő látott bennem fantáziát, és kérdezte, hogy lenne-e kedvem átjárni hozzájuk Szolnokra is, hogy többet tudjon velem foglalkozni további néptánc órák keretein belül. Onnantól kezdtem el komolyabban figyelni a táncra. Idővel hoznom kellett egy komoly döntést, mivel a néptánccal párhuzamosan lovagoltam is, de eljött az idő, amikor választanom kellett. A két elfoglaltság ugyanis már nem fért bele a tanulmányaim mellett. A néptáncot választottam. Nem tudom, mi fogott meg benne, de mire nyolcadikos lettem és iskolaválasztás előtt álltam, már biztosan tudtam, hogy néptáncművész szeretnék lenni. Árulkodó jel, mennyire szeretem a néptáncot, hogy a szüleim bár soha nem érdeklődtek azelőtt a műfaj iránt, mára ők is lelkes néptánc órára járó tanulók immár hatodik éve (nevet).”

Általában bármelyik táncszakon tanuló növendéket vagy hallgatót kérdezek affelől, mégis miért választja valaki a táncot életcélul, pontos választ nem, de őszinte megnyílvánulásokat annál inkább szoktam kapni. Ez nem volt másképp a néptáncszakon tanulóknál sem.

“Nekem a néptáncban nem az a legfontosabb, hogy hagyományt őrzünk, az is, persze, de ennél számomra fontosabb a színpadi jelenlét. A tanulás maga monoton tud lenni, sokáig kell gyakorolni a lépéseket, hogy később sikerüljenek. De éppen most, a féléves vizsgán jöttem rá, hogy mindent megér az az érzés, amikor a színpadon táncolhatok a társaimmal, amikor meg tudom mutatni a közönségnek, hogy ez vagyok én.” Meséli Géczi Csilla (I.évfolyam) Hasonló véleményen volt Nóri is. “Amikor táncolok, egy másik világban járok és ennél felszabadítóbb érzés nem létezik.”

Ahhoz, hogy valakit felvegyenek az intézmény néptáncművész szakára, egy felvételi keretein belül kell megmutatnia a tudását. Erről Kristóf osztotta meg emlékeit.

“Volt egy általános orvosi vizsgálat, ahol megnézték, milyen adottságokkal rendelkezünk és hogyan fogja bírni a testünk a terhelést. Ezt követte egy zenei vizsga, ahol énekelni kellett, valamint felismerni különböző zenei darabokat. A felvételi harmadik részében egy vizsgabizottság előtt balettmesterek néztek meg minket, tágságra fókuszáló mozdulatokat kellett csinálnunk, valamint le kellett utánoznunk azokat a mozdulatokat, amiket kértek tőlünk. Néptáncon pedig ritmusgyakorlatokat kértek tőlünk, valamint improvizálni kellett a bekapcsolt zenére.”

Ahogyan tehát például a klasszikus balettművész szaknál, úgy itt is nagyon fontosak a testi adottságok és a fizikai leterheltség, a tűrőképesség határainak feszegetése. De vajon a néptáncosok esetében milyen adottságokról beszélhetünk?

“Ez épp olyan esztétikus műfaj, mint a balett. Egyre több színpadi előadáson kell a táncosoknak testhez álló dresszre vetkőzniük, így nem fordulhat elő, hogy plusz kilók legyenek rajtuk. Egyébként volt olyan időszaka is a néptáncnak, amikor ez nem számított, de mára, ahogyan a divat, ez is változik. Emellett jelenleg a magasabb táncosokat kedvelik, most ez a trend. A lányoknál még nem is nagy baj, ha alacsonyabbak, de a fiúknál ez pillanatnyilag nem olyan elfogadott.” Mondja Nóri. Kristóf a testi adottságokon és az esztétikán túl legfőképpen a hozzállásban látja a siker receptjét. “Nagyon fontos, milyen az ember mögötti teljesítmény. Az, amit nem tud külsőségekkel megmutatni valaki. Az adottságok, de még a tehetség is lehet vele született egy emberrel. De az, hogy amit kapott a sorstól hogyan építi, hogyan képzi tudatosan, az már egészen más helyzet. Ez nem nyílvánul meg a színpadon, ez legbelül van.”

Az öt éves képzés alatt a növendékek és a hallgatók sokszor néznek szembe olyan nehézségekkel, amelyekre azelőtt nem is gondoltak. Kristófnak, Nórinak és Csillának is más-más problémákkal kellett megküzdenie az utóbbi időszakban. “A néptáncban rengeteget ugrálunk. A vizsgánk 38 perces volt, ebből minimum 20 percet ugráltunk, teljesen kimerültünk a végére. Ugyanis itt nemcsak a testi nehézségekről van szó, hanem mentálisan is figyelnünk kell, hogy pontosak legyenek a mozdulataink. Annyira el szoktam fáradni a nap végére, hogy este már csak aludni tudok, semmi mást. Az igazi nehézség számomra az, hogy tényleg nem fér bele semmi olyan elfoglaltság, amit a többi, más iskolákba járó barátom napközben csinál. Amikor azt mondják, hogy ők már fél kettőkor végeznek az iskolában, és beülnek meginni egy kávét valahova, én még csak akkor kezdek neki a szakmai tárgyaknak az iskolában. Télen végig nézem a tánc-termekben, ahogyan besötétedik, és nem tudom megmagyarázni miért, de ez rossz érzéssel tölt el. Ettől függetlenül nagyon szeretek néptáncolni, de be kell látni, hogy áldozatokkal jár.” Vallja be Csilla.

Kristófnak ezzel ellentétben inkább fizikai nehézségeket okozott a néptánc. Vagyis inkább a serdülőkor. “Volt egy nyár, amikor két hónap alatt nőttem húsz centit. Ez teljesen összezavarta a koordinációmat a néptáncban. Néha még most is közbeszól, hogy a gyorsabb mozdulatoknál több idő összeszednem a végtagjaimat, mint a társaim esetében. Újra meg kellett tanulnom úgymond kezelni a mozdulataimat, és ez időbe telt.”

“Én pedig maximalista vagyok” Kezdi Nóri. “Nagyon szerettem volna mindenből kiválóan teljesíteni. Az elméleti tantárgyak esetében ez működött is, mert leültem és megtanultam az anyagot. A néptáncművész szakon van balettóránk, moderntáncunk, néptánc, Molnár-technika és negyediktől bejött balettból az emelés is. Amikor idejöttem tanulni, azt hittem, hogy tudok balettozni. Ismertem a francia kifejezéseket, az alaplépéseket. Sokkoló volt rájönnöm, hogy több szintet kell visszalépnem, és az elejéről kezdenem az egészet, mert amit én hittem balettozásnak, az nem éppen felelt meg az itteni követelményeknek. Nyílván nem kell olyan szinten tudnunk balettozni, mint a klasszikus balettművész szakon tanulóknak, de fontos tantárgy nálunk is. Be kellett látnom, hogy hiába nyújtok sokat és töröm magam, nem leszek olyan jó balettból, mint szerettem volnam mert erre születni kell. Nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy valamiben nem vagyok olyan jó, mint szeretnék lenni. A néptáncban szerencsére nincsenek ilyen nehézségeim.”

Végezetül kíváncsi voltam arra, hogyan képzelik el a jövőjüket, vannak-e konkrét célkitűzéseik azok után, hogy elvégzik a tanulmányaikat. “Én egyelőre szeretnék leérettségizni (nevet).” Neveti el magát Csilla. “Aztán kisebb célkitűzéseim már vannak, de nem is mind konkrétan a néptánchoz kötődik. Szeretnék persze diplomát szerezni, de ehhez még szükséges lesz a közeljövőben egy sikeres nyelvvizsga. A néptánc esetében pedig fontosnak tartom, hogy a következő években elérjek egy bizonyos szintre technikailag, ennél fontosabb célom jelenleg nincsen. És egyszer, ezek után igen, szeretnék hivatásos néptáncművész lenni, valamint szívesen adnám át a tudásomat tanárként a következő generációnak.”

“Kiskorom óta a tanítás a szenvedélyem, ez egy ösztönszerű késztetés bennem. Emellett mostanában kezdtem el érezni a színpadon, hogy szeretnék adni valamit a közönségnek azáltal, hogy táncolok. Valamint a táncjelírás is tetszik. Olyan, mint egy kotta, csak mi nem vízszintesen, hanem függőlegesen írunk. Ez egy konkrét jelrendszere a néptáncnak, amivel az összes mozdulat jelnyelven leírható, nagyon érdekes! De még bőven tudnám sorolni, mi minden érdekel, úgyhogy még hagyok időt magamnak, hogy eldönthessem, mivel szeretnék foglalkozni a jövőben.” Meséli Nóri. “Bár a néptánc kultúránk túllép az ország határaink is, én mégis itthon, Magyarországon képzelem el a jövőmet, mint hivatásos néptáncművész. Szívesen tanítanék is, mert végső soron a néptáncban a hagyományőrzés az egyik legfontosabb tényező. A néptánc egy biztos forrás, évszázadokkal ezelőtt alakult ki, nem lehet elvinni ilyen-olyan irányba. Mindig lesznek, akik beszélni fognak róla és akik űzik. Így tud örökké élni a kultúránkban.”

A képek a Palotás című koreográfia gyakorlása közben készültek. A táncművész szak néptánc specializációjának BA II. évfolyam hallgatói február 16-án, Balatonfüreden a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban lépnek fel.

Szöveg és fotók: Czank Lívia