Skip to main content
Hírek

Panorama bemutató: Művészet felsőfokon!

By 2022.04.30.június 19th, 2022No Comments

A Tánc Világnapját, még 1982-ben a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Megtiszteltetés volt a Magyar Táncművészeti Egyetem számára, hogy ennek a neves és számunkra is fontos napnak az előestéjén, majd április 29-én is az egyetem növendékei a Martha Graham Dance Companyvalegyütt mutathatták be Martha Graham filmen fennmaradt korai kísérleti műve, a Panorama (1935) rekonstrukcióját.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Penny Diamantopoulou, a Graham repertoár szakértője és hivatalos betanító mestere a Magyar Táncművészeti Egyetem ötödik-nyolcadik évfolyamos növendékeivel és hallgatóival dolgozott, hogy betanulják a Panorama (1935) rekonstrukcióját.

Fotó: U.S. Embassy Budapest/Janka Szitás

A darabot mindössze három nap alatt sikerült betanulni, így maradt idő a mozdulatok elmélyültebb kidolgozására is. Ebben komoly munkája volt az MTE tehetségei mellett Csere Zoltán mesternek is, majd április 22-től immár a Graham-társulat színpadra állító szakembereinek. A darab a Martha Graham Dance Company (USA) Hommage à Martha Graham című előadásának keretein belül volt látható.

Fotó: U.S. Embassy Budapest/Janka Szitás

Komoly munka zajlott tehát az egyetemen az elmúlt hetekben, amelynek megkoronázása volt a szakma és közönség által is egyöntetűen kiválónak nevezett bemutató. Erről a kivételes időszakról kérdeztük Fodorné Molnár Mártát, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorát.

Ön hogy látta, miként sikerült a bemutató a világ egyik legnagyobb hírű táncegyüttesével?

Az elsőt láttam a MÜPÁ-ba. Nagyszerű volt, valóban. Tudni kell, hogy a Graham-társulat világhírű együttes és jó előre tervezett a programjuk. Éppen ezért örültem, amikor felmerült bennük a gondolat, hogy az egyetem hallgatóival újra színpadra vinnék Martha Graham 1935-ös Panoramáját. Tőlük jött a megkeresés, ők adták a betanítást és a jelmezeket. Így kezdődött. Később küldtek egy nagyszerű betanítót, Penny Diamantopoulout. Penny nagyon gyorsan betanította a darabot és elégedett volt, azt mondta, hogy tehetségesek, fegyelmezettek és ügyesek a növendékeink. A hallgatók is élvezték a folyamatot.

Fotó: U.S. Embassy Budapest/Janka Szitás

Csak az MTE hallgatóval dolgoztak együtt?

Akkor igen. Azt követően április 20. körül érkezett az együttes Magyarországra. Tartottak egy-egy bemutatót Pécsett is, a Pécsi és a Győri Balettnek. Utána jöttek Budapestre. Itt volt az együttes művészeti vezetője, ő is próbált a gyerekekkel. A Graham-társulatból 14 táncos érkezett hozzánk, akik 27 hallgatónknak nagyon élvezetesen mesélték el a darab történetét. Utána jött az előadás, ami fantasztikus élmény volt, nagyszerűek voltak az együttes táncosai és a hallgatók is. A táncélet hazai kiválóságai is úgy érzeték, hogy ez egy felejthetetlen este volt. Az eseményen jelen volt az Amerikai Nagykövetség ügyvivője és kultúrattaséja. Óriási hangulat volt.

Korábban volt már hasonlóra példa?

Olyan már előfordult, hogy egy neves alkotó eljött ide és együtt dolgozott a növendékeinkkel, de az nem nagyon fordult még elő, hogy közösen lép fel egy kiemelkedő együttes a gyerekekkel. Ez kivételes. Külön öröm, hogy az előadás után a Martha Graham Dance Company felajánlott egy hathetes ösztöndíjat egy MTE-hallgatónak és elhangzott, a későbbiekben is szívesen küldenek koreográfust vagy betanítót az egyetemre. Várjuk őket és köszönjük az együttműködést.

Az 1926-ban alapított Martha Graham Dance Company a legrégebbi amerikai tánctársulat. Martha Graham kortárs tánctársulatként alapította, majd 1991-es halála után az együttes folytatta a munkát és a táncosok képzését. A társulatot a művészvilágban a kritikusok elismerik. A Martha Garham Company „a művészeti univerzum hét csodájának egyike” – írja a Washington Post.

Fotó: U.S. Embassy Budapest/Janka Szitás

Megszakítás