Skip to main content
Gimnázium, kollégiumHírekKiemelt

White Lodge-ban tanulhatott az MTE fiatal növendéke

By 2022.08.22.No Comments

A negyedéves Trönnberg-Révai Leaticia Kelet-Európából egyedüliként vehetett részt a Royal Ballet White Lodge-i kéthetes nyári kurzusán, augusztus 7-19. között. Szitt Melinda mesternő tanítványa remekül érzete magát és megállta a helyét a nívós szakmai környezetben.

Leaticia harmadévesként megnyerte a Magyar Táncművészeti Egyetem háziversenyét, párosban második helyen végeztek csoporttársával, Papp-Fekete Rékával és a Diótörő című balett főszerepét is eljátszotta több előadásban az egyetem és az Operettszínház előadásain. Lea többkörös on-line válogatáson került be a nyári kurzusra, melyre Szitt Melinda készítette fel.  

Az alsóbb évfolyamok egy különleges helyszínen a White Lodge épületében bentlakásos tanrendben tanulhattak, melyet II. György király építtetett 1727-ben vadászkastélynak, a Richmond Parkban. Lea egy olyan szobában aludt, ahol Queen Victoria is többször megfordult.

Ahogy a Magyar Táncművészeti Egyetem fiatal növendéke beszámolt róla, a tananyag több ponton eltért az itthonitól, ezért rövid idő alatt sok újat tanult ebben az izgalmas környezetben. Az órák változatosak voltak, természetesen balett és spicc, de volt repertoár, kortárs tánc, színpadi mesterség, coaching, jazz és pilates foglalkozás is. A nyári kurzuson új-zélandi, amerikai, francia, olasz vagy finn és természetesen angol fiatalokkal dolgozott együtt. A tánc közel hozta őket egymáshoz és már azt tervezgetik, hogy jövőre Magyarországon fognak találkozni.

Óriási élmény és csodálatos lehetőség egy ilyen kurzuson részt venni – mondta el Trönnberg-Révai Leaticia.

 

Megszakítás