Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

Elhunyt prof. dr. Bernáth László

By 2024.07.25.augusztus 8th, 2024No Comments

Mély megrendültséggel tudatjuk, hogy rövid, de méltósággal viselt betegség után a Pedagógia és Pszichológia Tanszék szeretett oktatója, prof. dr. Bernáth László egyetemi tanár július 23-án, 69 éves korában elhunyt.

Egyetemünk egy kiváló kollégát, barátot, mentort, szupervizort és példaképet veszített el személyében. Kivételes népszerűségét barátságos és jó humorú habitusa biztosította. A táncpedagógus szakon tartott kurzusai, mint a Tánc mint vizuális inger és a Megismerés pszichológiája, tele voltak táncgyakorlati példákkal, így tették élvezetessé és gyakorlatorientálttá az oktatást. Bernáth Tanár Úr a Fejlődéspszichológia kurzusát kísérleti példákkal színesítette, a hallgatókkal pedig aktív és reflektív párbeszédet folytatott, akik közül sokakat terelt a tudományos érdeklődés, majd pályafutás irányába.

Fotó: Csillag Pál

Oktatói munkája mellett a Tánc és Nevelés / Dance and Education folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt, valamint egyetemünk tudományos konferenciáinak állandó szekcióvezetője. Bernáth László jelentős kutatásokat végzett a tánc és kognitív pszichológia interdiszciplináris területein.

Bernáth Tanár Úr 26 éven át dolgozott Egyetemünkön, ahol a ’90-es évek végétől a táncpedagógusképzés korszerű pszichológiai tantárgyblokkjának kidolgozásában és megvalósításában is részt vett. Kitüntetései, mint az ELTE Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata (2018), az ELTE Pro Ingenio Nívódíj (2022) és az ELTE Pedagógusképzéséért Díj (2023), mind tanúskodnak kimagasló munkásságáról és elkötelezettségéről.

Köszönjük a mély beszélgetéseket, a közös kávézásokat (amikor mindig cukor és tej nélkül ittad a mokkát a Malév-es piros pohárkádból), a derűs sütizéseket a tanszéki értekezleteken, a bátorítást, a támogatást, a szakmai példa- és útmutatást és a sok-sok nevetést. Pótolhatatlan vagy, és elmondhatatlanul fogsz nekünk hiányozni, Laci, avagy Bernáth Tanár Úr.

„Az emberi lélek mélységeiből fakadó emlékek örökké élnek, és a szeretet, amit mások iránt érzünk, soha nem vész el” (Jung, 1933).

Dr. habil. Lanszki Anita
tanszékvezető egyetemi docens
Pedagógia és Pszichológia Tanszék

Az idézet forrása: Jung, C. G. (1933). Modern Man in Search of a Soul. Harcourt, Brace & World.

Megszakítás