Harmadik alkalommal rendezik meg idén a Budapest Ballet Grand Prix-t, amely a szervezők szerint visszahozza a profi balettversenyzést a magyar fővárosba. A versenyzőket idén is öt világhírű szakember zsűrizi, a programsorozat első napján ők mutatkoztak be egy beszélgetés keretében.
Fotók: Balogh Mária / BBGP
Nemzeti Táncszínház adott otthont november 17-én a Meet the Jury nevű eseménynek, ahol az összegyűltek nemcsak a zsűrivel, de a III. Budapest Ballet Grand Prix szervezőivel is találkozhattak. A versenyezőket és a közönséget idén is Nagy Tamás Zoltán, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) Művészeti Tanácsának elnöke, egyetemi docens, a Budapest Ballet Grand Prix versenyigazgatója köszöntötte, és ő moderálta a bemutatkozó beszélgetést is.
A 14–24 év közötti fiataloknak rendezett versenyre 23 országból több mint 150 regisztráció érkezett, közülük 79 versenyzőt választott ki egy szakmai testület, akiket a versenyen az alábbi öt szakember értékel majd:
- Aradi Mária táncművész, a Magyar Állami Operaház és a Holland Nemzeti Balett korábbi prímabalerinája, próbavezető balettmester;
- Megan Fairchild, a New York City Ballet vezető táncművésze;
- Kinsun Chan, svájci-kanadai koreográfus, a Semperoper Balett művészeti igazgatója;
- Jahn Magnus Johansen, a Norvég Nemzeti Balett társigazgatója és ifjúsági társulatának vezetője;
- és Mário Radačovský, a Holland Nemzeti Táncszínház korábbi szólistája, a Brnói Nemzeti Színház balett-társulatának művészeti igazgatója.
Az est egyik első, egyben legfontosabb témája az volt, hogy hogyan változott a balett az elmúlt évek alatt, és mik napjainkban az elvárások a táncosokkal szemben.
A neten elképesztő tehetségeket látunk, régen ez nem volt
– fogalmazott Aradi Márta, aki hangsúlyozta, hogy az online térben tapasztalt élmények már-már rákényszerítik a táncosokat arra, hogy minél jobbak legyenek, vagy éppen lehetetlennek tűnő dolgokat csináljanak meg. A magyar zsűritag hiányosságként rótta fel, hogy egyre kevesebb személyiséget lát a színpadon, a balett sajnos elment a sport és a technikai irányába, és mintha hiányozna belőle a művészi vonal, maga a performansz.
Egy táncos élete tele van kihívásokkal, amelyekkel megbirkózni még a legnagyobb mestereknek sem egyszerű feladat. Megan Fairchild szerint egy táncosnak mindig magára kell figyelnie, nem másra – az egy veszélyes terep –, és saját magából kihozni a legtöbbet. Mivel minden táncos más tempóban fejlődik, a hasonlítgatás rendkívül negatív hatással lehet a fiatal tehetségekre.
Minden ifjú, az egyetemről éppen csak kikerült táncos vágya, hogy bejusson egy társulatba. Dolgozzon akármilyen keményen is az ember, nem könnyű felvételt nyerni egy-egy társulatba. Nagy Tamás Zoltán így azt is megkérdezte a zsűritől, hogy ők mit néznek, mit keresnek egy meghallgatáson.
A válaszokból kiderült, hogy a direktorok szerint nem is feltétlenül a „kész termék”, hanem a potenciál, és maga az út a fontos. Egyest társulatokba nem elég a tehetség, van, hogy egy konkrét fizikumú táncost keresnek a csapatba, ez azonban nem jelenti azt, hogy a többi balerina „nem elég jó”.
A legfontosabb azonban az őszinteség, eltökéltség, és az, hogy az adott táncos örökké fejlődni akarjon. Balerinának lenni nehéz elfoglaltság, egy kivételes helyzet.
Ez nem munka, ez annál több. A legkivételesebb esetekben is körülbelül 20 év, ami nagyon gyorsan eltelik
– hangzott el a beszélgetésen.
Jahn Magnus Johansen szerint – aki a klasszikus és a kortárs balettet is elsajátította –egy olyan fiatal táncosnak, aki mindkét stílusban helyt akar állni, kíváncsinak kell lennie, és elhinnie, hogy képes az adott feladatra. Egyszerre klasszikus és kortárs táncban helyt állni kihívás, hiszen mindkettő mást kíván meg a táncostól, pláne mozgásban – ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a balerina tovább fejlődjön.
Szöveg: Gál Anna – index.hu
