Több szerepben is táncolt Bank Lili karácsony előtt a Diótörő-Keresztmetszet c. előadásban. Az egyik fellépés után készült ez a beszélgetés, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az utolsó év nem telik eseménytelenül az évfolyam számára, de az is, hogy Lilinél a táncművészet szeretete minden nehézséget felülír.
Korábban a két évfolyamvezető mester, Volf Katalin és Túri Sándor is beszélt arról, hogy eseményteli az utolsó esztendeje a végzős balettévfolyamnak, ami valóban igaz. Bank Lilire különösen is, hiszen egyetemi kötelességei mellett az édesapja, Bank Tamás által igazgatott Játékszín Hölgyválasz című előadásában is fellép. Ez nem, azonban sok minden más szóba került a Diótörő spanyol jelmezében folyatott beszélgetés során.
Spanyolul beszélgessünk vagy magyarul?
Magyarul, ha kérhetem. 😊
Mert most érkeztél a Diótörőből, szépen beöltözve. Mennyire munkás ez az időszak számotokra?
Nem tagadom, sok így a Diótörő alatt, de előtte is az volt és utána is az lesz. Dolgos időszak, de szerencsére azért vannak könnyebb napok is. Azonban élvezzük, hogy mindig történik valami.
És mellette még belefér más is?
Igen, de januártól már nehézebben, mert elkezdünk készülni a vizsgakoncertre. Ilyen ez a tanév: ősszel a Budapest Ballet Grand Prix volt fókuszban, utána a Diótörő, majd jön a vizsgakoncert.
Hogy érzed magad az utolsó hónapokban a Magyar Táncművészeti Egyetemen, már fél lábbal kint, de azért még bent?
Ijesztő, nagyon ijesztő, mert most realizálom, hogy itt az ideje felnőni és a jövőbe tekintve helyet keresni magamnak. Pontosabban eldönteni, mivel szeretnék foglalkozni. Persze egyben remek dolog, hogy ennyi időt eltöltöttünk itt, végigdolgoztuk és küzdöttük ezeket az éveket, sok-sok munkával. Úgyhogy izgalmas, de egyszerre ijesztő is.
Jól sejtem, hogy volt időd megszokni a Táncművészeti légkörét, mert az elejétől kijártad az iskolát, egyetemet?
Igen, kilenc éves koromban jöttem, úgyhogy kilenc éve itt vagyok.
És milyen volt? Mi volt jó, mi volt a kemény, mi volt a rossz?
Igazából a legjobb része az volt, hogy mindezt az osztálytársaimmal együtt csináltuk végig. A barátaimmal, ami sokkal izgalmasabbá tette a hétköznapokat. Nehéz volt, mert mindennap 100%-ot kellett nyújtani, nyilván ez nem mindig megy az embernek. Sokszor voltunk fáradtak, de kitartottunk, kibírtuk, szerintem kihoztuk belőle a maximumot.
És mindezt fizikálisan vagy mentálisan kell jobban bírni?
Fizikálisan és mentálisan egyaránt. Szerintem van, akinek könnyebb fizikálisan, de akad, aki lelkileg bírja jobban a sok munkát, gyakorlást. Alapvetően minden téren erősnek kell lenni, de ha kitartó az ember, akkor megéri.
Hol képzeled el a pályafutásod folytatását? Végzős balettművészként merre szeretnél, merre tudsz elindulni?
Mindenképpen szeretnék egy társulatnál elhelyezkedni, amire remélem, van is esély. Nyilván el kell küldeni videókat, önéletrajzot. Meglátjuk, hol lesz lehetőség, de bízom abban, hogy lesz.
Ha valakinek ajánlani kellene, miért legyen balettművész, táncművész, akkor mit tudnál jó szívvel mondani neki?
Azt, hogy ez egy valóban szép szakma. Művészet, nem is szakma. Sokat kell küzdeni, de megéri, mert olyan tartást, olyan fegyelmezettséget, erőt kap az ember, amit szerintem az élet minden területén hasznosítani tud. Nekem ez a leggyönyörűbb hivatás, amit csak művelni lehet!
Címlapfotó: Schild Tamás