Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

Darab Dénes: A szem a lélek tükre

By 2024.04.04.No Comments

Szeretettel meghívjuk a Karrier Iroda szervezésében Darab Dénes táncművész, fotóművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem korábbi hallgatójának Tánc és a fotóművészet találkozása című előadására.

Az eseményre 2024. április 20-án, szombaton 12 órakor kerül sor az Egyetem ifj. Nagy Zoltán Színházteremben.

Az előadás után a helyszínen kiállított képek a Színházterem előterében megtekinthetők.

Fotó: Darab Dénes

Darab Dénes balettművészből lett fotográfus: a tánc során megtanult kontroll és önfegyelem ugyan a személyisége részévé vált, a fotóin uralkodó rendben elmélyedve azonban rengeteg érzelem bújik meg. A művész a Magyar Nemzetnek fogalmazott egy 2023-as interjúban a hitvallásáról:

“Az, hogy a szem a lélek tükre, számomra nem egy elcsépelt mondás, hanem azt jelenti, hogy amikor a fényképezőgépet felemelem, egy dimenziókaput, „féreglyukat” nyissak a lencse és az emberi lélek között. Ezek a lenyomatok olyan érzelmi töltéssel bírnak, amelyek visszavezetnek minket önmagunkhoz, segítenek kapcsolódni önmagunkkal és a mindenséggel.”

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Címlapfotó: Magyar Nemzet, Kurucz Árpád

Megszakítás