
2023-ban indult útjára, de látva az idei nevezési számokat kijelenthető: Négy év alatt Európa egyik legjelentősebb professzionális balettversenyévé vált a BBGP, amire 2026-ban november 15. és 19. között kerül sor. A szervezőbizottság elnöke, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora úgy látja, látványosan kezd beérni az a munka, amit az elmúlt években a szervezők és az egyetem kollektívája a verseny építésébe fektetett.
Amikor látta, hogy hétről-hétre érkeznek a külföldi nevezések, nem a szervező Egyetem hallgatóitól, hanem a világ minden pontjáról, mennyire volt elégedett?
A szervezőbizottság tagjaival együtt valóban nagyon örültünk. Amikor 5 évvel ezelőtt elkezdetük tervezni ezt a versenyt, amely immár a negyedik kiírásához érkezett, a célunk egyértelműen az volt, hogy a Budapest Ballet Grand Prix a Magyar Táncművészeti Egyetem nemzetközi brandépítésének fontos pillére legyen.
Amikor láttuk, hogy idén 41 országból több mint 200 nevezés érkezett, tulajdonképpen először gondoltam azt, hogy kezd beérni a munkánk.
Lelkes vagyok, mert úgy látom, fantasztikusan segíti az egyetem és a magyar táncművészet ismertségének növelését ez a rangos esemény. Mi szervezzük ezt a nemzetközi versenyt, így a BBGP-n keresztül nagyon sok fiatal tehetség látogat el hozzánk, mi pedig nemzetközileg elismert művészeket, koreográfusokat és társulatvezetőket kérünk fel zsűritagnak.

Fotók: Horváth Adrienne és Hype
Amikor ők is megismerik a Magyar Táncművészeti Egyetem infrastruktúráját, a tehetséges hallgatókat, az oktatói gárdát, részt vesznek egy nemzetközi konferencián, akkor ezt követően rengeteg pozitív visszajelzést kapunk. Ráadásul a számok egyértelműen mellettünk szólnak, nem csupán a mostani érdeklődés, de az Egyetem adatai is: infrastruktúra, hallgatói létszám, oktatói kiválóságok és az a tény is, hogy az egyetemen végzettséget szerző táncművészek 90 %-os elhelyezkedési mutatóval rendelkeznek.
Mennyire segíti a magyar résztvevőket ez a nemzetközi környezet?
Mindenki szeretne elindulni a BBGP-n, de ezt muszáj limitálni. Ahogy a nemzetközi nevezőknél így a magyaroknál is szigorú válogatás zajlik. Azonban azok, akik most éppen nem kerültek be a mezőny tagjai közé, itt vannak nézőként, segítőként, mert szeretnének részt venni az eseményen. A Budapest Ballet Grand Prix ugyanis egy jelentős találkozási pont is, ahol a zsűritagokkal, a más országokból érkező fiatalokkal, mesterekkel, más attitűddel találkozhatnak a kilátogatók. Itt lehet látni, hol tartanak mások és meggyőződésem, hogy ez nagyon fontos. Akik pedig beválogatásra kerültek, azok számára a felkészülés és a közös munka nagy élmény, egyben előrelépési lehetőség. Arról nem beszélve, hogy az eddigi példák szerint a BBGP-n sokan kapnak ösztöndíjat, kurzuslehetőséget, de akár állásajánlatot is.
Az egyetem oktatói és magyar táncművészet profitál a BBGP-ből?
Az oktatóknak nagy kihívás, hogy a hallgatóikat a nemzetközi élmezőny színvonalára készítsék föl. Ebben a folyamatban, és a versenyen is fontos, hogy mindenki érzékelje, hol tart a világ. Emellett pontosan látni kell, hogy a magyar táncművészet ezekben a napokban felkerül a táncvilág térképére. Mindezt a Prix de Lausanne már tökélyre vitte, de mi is jövünk felfelé.
Minden további érdekesség és információ jövő csütörtökön lesz hallható, amikor a BBGP szervezőbizottsága sajtótájékoztatót tart a verseny egyik kiemelt helyszínén, a Nemzeti Táncszínház előcsarnokában, 11 órától.
A Fodorné Molnár Mártával készített interjút teljes egészében – több más érdekes interjú és köszöntő mellett – a Táncművészet jövő héten, a sajtótájékoztató alkalmából megjelenő különkiadásában olvashatják, amely a BBGP programfüzete is.







