Válogatás a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak műsorából
Színes és egyre gyorsabban változó a jelenkor táncművészeti színtere. Folyamatosan új és újabb kihívásokra készíti fel tehát növendékeit és hallgatóit a legmagasabb szintű hazai táncművészképzés. Ma már ahány alkotó, annyi stílus; ahány társulat, annyi munkamódszer, miközben ország-világ művészeti műhelyei között immár nyitott az átjárás lehetősége is. A fiatalok által tanult repertoár így felöleli a klasszikus remekművek részleteitől kezdve a múlt, a közelmúlt és a jelen eltérő stílusú és műfajú alkotásait is. Ebbe az előremutató munkafolyamatba kínálunk Önöknek betekintést ezen az estén is.
Fellépnek a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézetének növendékei-hallgatói, akiket évfolyamvezető mestereik készítenek fel, valamint meghívott vendégeik.
A műsort összeállította: Fodorné Molnár Márta rektor és Macher Szilárd oktatási rektorhelyettes