
A Magyar Táncművészeti Egyetem vezetői, mesterei nagy hangsúlyt fektetnek a sokszínű gyakorlati képzésre és vallják: A mesterkurzusok a művészképzésben roppant hasznosak. Éppen ezért érdemes visszatekinteni, mert a lassan magunk mögött hagyott tanévben is nagyszerű mesterek adták át a tudásukat és dolgoztak együtt a hallgatókkal az Egyetemen.
A mesterkurzusok alkalmával a hallgatók a megszokottól eltérő technikákkal, látásmóddal és elvárásokkal találkozhatnak. Olyan órákon vehetnek részt, mint egy-egy próbatáncon, amikor az Egyetemről kilépnek a szakmába, a nagyvilágban.
Fontos elmondani, hogy az Egyetemen szervezett mesterkurzusokról a hallgatók visszajelzése nagyon pozitív, mert “Mindig üdítő több évfolyammal együtt dolgozni, más mester instrukcióit hallani.”
A mesterkurzusok egyik célja, hogy a mestereken keresztül együtteseket, művészeket ismerjenek meg. A szakmai fejlődésen kívül a kapcsolatépítés szempontjából is remek lehetőség a mesterkurzus. A balettmesterek mindig nyitottak a hallgatókkal való beszélgetésre, tanácsadásra. A meghívott balettmesterek, balettművészek számtalan kiváló helyen, műhelyben megfordultak a világban, így a hallgatókkal együtt dolgozva abban is tanácsot tudnak esetleg adni, hogy egy-egy fiatalnak merre érdemes elindulni, az ő tehetsége, stílusa hol érvényesülhet igazán.
A Magyar Táncművészeti Egyetem mesterkurzusain 2025-ben a következő művészek oktattak:
Simon István (Balett Dortmund, Kremlin Ballet, Teatro San Carlo di Napoli), Aradi Mária (Holland Nemzeti Balett, Magyar Nemzeti Balett, Pécsi Balett, Magyar Táncművészeti Egyetem), Denys Cherevychko (Wiener Staatsoper, Wiener Staatsballett), Kozmér Alexandra (Harangozó-díjas balettművész, Magyar Nemzeti Balett, Budapesti Operettszínház), Ducsay Marcella (Illinois Ballet Academy, The Joffrey Ballet Academy, Texas Ballet Theater) Csekő István (mestertanár, neoklasszikus balett táncos).
Köszönjük a közös munkát és a szakmai útmutatást!
Címlapfotó: Schild Tamás