Skip to main content
EgyetemGimnázium, kollégiumHírekKiemelt

Erasmus+ Koordinátori Találkozó az MTE-n

By 2023.05.05.No Comments

A Tempus Közalapítvány országos felsőoktatási Erasmus+ Koordinátori Találkozóját első alkalommal rendezte a Magyar Táncművészeti Egyetem. Kiss János, az Egyetemet fenntartó kuratórium elnöke az alábbi szavakkal köszöntötte a rendezvény résztvevőit.

Tisztelt Koordinátorok!

A Magyar Táncművészeti Egyetemet fenntartó kuratórium elnökeként nagy öröm számomra, hogy első alkalommal köszönthetem önöket az Országos Koordinátori Találkozó alkalmával itt az egyetemen. Az Erasmus magyarországi indulása óta részt vesz egyetemünk a programban, hiszen mindig is elkötelezett volt a nemzetköziesítés terén, de ez nem meglepő, mivel intézményünk országosan egyedülálló, ugyanakkor nemzetközileg kiemelkedő jelentőségű képzést biztosít a táncművészet területén.

A táncművészoktatás módszertana nem ideológiai meghatározottságú, alapja a tehetségre és a személyes odafigyelésre épülő eredendő minőségbiztosítás. A professzionális művészképzésben részt vevő, a személyes példamutatás mellett pedagógiailag hitelesen oktató iskolateremtő szakemberek („mesterek”) létszáma korlátozott, ezért is fontos feladat a nemzetközi mobilitás erősítése mind a hallgatók, mind az oktatók esetében. Ez nem csak az Európán belüli mobilitást jelenti, hanem Amerika, Dél-Amerika és Ázsia országait is, hiszen a táncoktatás, különösen a klasszikus balett, modern tánc és társastáncoktatás ezekben az országokban jelentős hagyományokkal, illetve kereslettel bír.

Emellett a külföldi vendégoktatók és szakemberek fogadása is kiemelt prioritás az egyetem számára, hiszen a hallgatók többsége csak így jut el külföldi mesterek órájára. Ezeken az órákon nemcsak tánctudásukat fejleszthetik növendékeink, hanem megismerhetik a nemzetközi trendeket, elvárásokat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy táncos érvényesülni tudjon a szakmájában. A külföldi mesterek által tartott órákon való részvétel versenyképesebbé teszi a végzett hallgatók tudását, és hozzájárul nyelvtudásuk fejlesztéséhez is. A tánc, mint művészeti forma, évszázadokon és a kultúrákon átnyúlik. A folyamatos kitekintés a nemzetközi szakmai standardokra a hallgatók érdeke.

A modellváltás számtalan lehetőséget biztosított az intézménynek, akár az ismertsége tekintetében is, mivel integrált marketing kommunikációt valósítunk meg, figyelembe véve, hogy az interaktivitás egyre fontosabb a hallgatók számára. Egyre tudatosabb vásárlóként viselkednek az oktatási piacon és rendkívül fontos számukra, hogy milyen tudást, szolgáltatást, diplomát vásárolnak. Ezt a célt szolgálja a hagyományteremtő szándékkal első alkalommal 2023 novemberében megrendezendő Budapest Ballet Grand Prix, ami új dimenzióba helyezi az egyetem megítélését és súlyát a nemzetközi balettéletben.

Őszintén remélem, hogy minden magyarországi felsőoktatási intézmény hosszútávú részvétele megnyugtatóan alakul az Erasmus+ Programban és bízom benne, hogy a jelenlévők hasznos és eredményesen záruló napnak néznek elébe, jó munkát kívánok mindenkinek!

A Koordinátori Találkozó házigazdája Gáspár Emese rektorhelyettes volt, aki közel 20 éve koordinálja az Erasmus programot a Magyar Táncművészeti Egyetemen.

 

Megszakítás