
November 13-án csütörtökön gyertyagyújtással egybekötött megemlékezéssel tisztelgett a Magyar Táncművészeti Egyetem számos oktatója, munkatársa, vezetője és hallgatója Jakabné Dr. Zórándi Mária egyetemi tanár, a jogelőd Táncművészeti Főiskola korábbi rektorának emléke előtt. A szép tiszteletadásra az Egyetem főépülete mellett korábban elültetett emlékfa körül került sor.

Fotók: Csillag Pál
Zórándi Mária 1975-ben végzett a főiskola jogelődje, az Állami Balett Intézet első néptánc tagozatán. Később ugyanitt klasszikus balett- és néptánc-pedagógus oklevelet, majd a Magyar Testnevelési Egyetemen gyógytestnevelői diplomát, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA doktori fokozatot szerzett. Táncművészként a Magyar Állami Népi Együttes és a Budapest Táncegyüttes szólistája volt.

Ezzel párhuzamosan több mint harminc éven át tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán, 1991-től a Néptánc Tanszék vezetőjeként. 2009 májusában a főiskola rektorává választották. Előadóművészi és pedagógusi munkásságát 1983-ban Nívódíjjal, 1998-ban Harangozó Gyula-díjjal, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

EMLÉKÉT MEGŐRIZZÜK!

