Skip to main content

Erasmus+

Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot is magában foglalja, több jelenleg futó programot (köztük az Egész életen át tartó tanulás programot) egyesítve. Európának biztosítania kell polgárai számára a tudásalapú társadalomban szükséges oktatást, készségeket és kreativitást. Gyorsan változó világunkban a megújuló oktatási rendszereknek alkalmazkodniuk kell a tanítás és tanulás új formáihoz, kihasználva az új lehetőségeket. Az oktatás, a képzés és a nem formális tanulás fontos tényező a munkahely-teremtésben és Európa versenyképességének növelésében. Az Erasmus+ jelentős szerepet játszik ezen kihívások megválaszolásában.

Az Erasmus+ 2014 és 2020 között 14,7 milliárd eurót biztosít az európai oktatás, képzés, ifjúsági szakma és sport megerősítésére.

Az Erasmus + felsőoktatási hallgatók mobilitási programja:

Célja, hogy lehetővé tegye oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik programországbeli felsőoktatási intézményben, valamint hogy elősegítse a hallgató előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését. A program keretében az Erasmus+ hallgatók képzési ciklusonként maximálisan 12 hónapot tölthetnek el a küldő egyetemmel szerződéses viszonyban álló, Erasmus Felsőoktatási Charterrel rendelkező intézményekben.
Ez nem csak kimenő, de bejövő hallgatókat is jelent az egyes intézmények számára, hiszen a partnerekkel megkötött kétoldalú megállapodásokban az intézmények általában a hallgatók küldését és fogadását is vállalják.

A korábbi korlátozás, amely szerint egy hallgató csak egy alkalommal vehet részt külföldi részképzés, és egy alkalommal szakmai gyakorlat céljából az Erasmus programban, megszűnt.
Az új Erasmus+ program szabályozása értelmében a 12 hónapos időkorláton belül a hallgató részt vehet:

  • 3-12 hónapos tanulmányi célú és/vagy
  • 2-12 hónapos szakmai gyakorlati célú

mobilitási programban.
A korábbi Erasmus programban eltöltött időszak is beleszámít a 12 hónapos időkeretbe.

Az ERASMUS+ program a külföldi tanulmányút idejére ösztöndíj támogatást biztosít, amely részben hozzájárul a hallgatók felmerülő költségeinek fedezéséhez (útiköltség, szállás, ellátás, biztosítás).

A programban résztvevő országok:

– Az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország)
– Nem EU tagállamként a programban részt vesz: Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország

A legfontosabb alapelvek:

A mobilitásnak ECHE-vel (Erasmus Charter for Higher Education) rendelkező felsőoktatási intézmények közötti szerződéseken kell alapulnia.

A külföldi tanulmányokat a küldő intézménynek teljes mértékben el kell ismernie és be kell számítania a diploma megszerzéséhez szükséges követelmények teljesítésébe

A fogadó egyetemen folytatott tanulmányokért az Erasmus hallgatók nem fizetnek sem regisztrációs díjat, sem tandíjat.

Megszakítás