
A fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet (TF) érte a megtiszteltetés, hogy házigazdája lehetett az idei Nemzeti Felsőoktatási Tanévnyitó Ünnepségnek, amelynek során nemcsak a TF, hanem az egész ország felsőoktatási gólyáit is köszöntötték.
A rendezvény másik jubileumi apropóját az adta, hogy 150 évvel ezelőtt született a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola, azaz a TF alapítója, Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter. Mindezek tükrében talán érthető, miért a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet választották az idei Nemzeti Felsőoktatási Tanévnyitó Ünnepség házigazdájának, továbbá, hogy online streamelték, így bárhol figyelemmel lehetett követni.

Molnár Melani a TF HÖK elnöke, a TF100 jogarral (Fotók: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem)
Az esemény jelentőségét emelte, hogy neves vendégek is tiszteletüket tették, illetve beszédet mondtak a rendezvényen: Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter és dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. A helyszínen ott volt a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár is és a megjelent prominensekkel, a TF vezetőségével együtt ünnepelte az egyetemek, főiskolák elsőéves hallgatóit.
Az ünnepi beszédek sorát prof. dr. Sterbenz Tamás rektor nyitotta meg, aki emlékeztette a hallgatóságot, a TF idén azért adhatott otthont a Nemzeti Felsőoktatási Tanévnyitónak, mert a kormányzat így szeretné elismerni az egyetem elmúlt 100 évben elért sikereit a sport, a tudomány és a testnevelőtanár-képzés terén. A rektor felidézte az alapító Klebelsberg Kuno örökségét, miszerint a testnevelés és a sport a nemzet felemelkedésének a záloga – ennek megtestesítője pedig a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem.

Fodorné Molnár Márta, az MTE rektora és Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter
Hankó Balázs, egyetemi tanár, kultúráért és innovációért felelős miniszter többek között felidézte, hogy az utóbbi öt évben jelentősen nőtt a hazai egyetemek nemzetközi verseny- és teljesítőképessége, identitásuk megerősödött, harmadik éve már több mint százezer hallgatót vesznek fel a hazai egyetemekre, továbbá számottevően bővült az állami ösztöndíjasok száma, és Magyarország egyre vonzóbb célpont a külföldi hallgatók körében is. Hangsúlyozta, hogy folytonosan nő a magyar egyetemek nemzetközi publikációinak és szabadalmainak száma is. Mint mondta, mindez nagyrészt annak is köszönhető, hogy megháromszorozódott az egyetemek állami támogatása.
„Klebelsberg nemcsak újjászervezte Trianon után felsőoktatást, hanem újjáépítette a debreceni, a szegedi és a pécsi tudományegyetemet. Emellett száz éve megalapította a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolát, a TF-et. Vallotta, hogy az általános nevelési elvek mellett a sportnak és a testnevelésnek is fontos szerepe van a közoktatásban. A sportot nemcsak a testi, hanem szellemi-társadalmi fejlődés támogató eszközének is tekintette, és ez a szellemiség mind a mai napig elkísér bennünket. A kormány a következő években ezerháromszáz-milliárd forint segíti az egyetemek fejlődését, így többek között a TF bővülését is” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a TF mindmáig meghatározója és alakítója a hazai sportéletnek.
A TF-hez ezer szállal kötődő dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár arra mutatott rá, hogy az élsport mellett legalább olyan fontos szerep kell, hogy jusson a közösségi sportnak és annak fejlesztésének is, amiben a TF az egyik legfontosabb partner.
„Büszke vagyok rá, és nagyon örülök annak, hogy az előttünk álló általános és középiskolai tanév a sportoló nemzet tanéve lett a sportért felelős államtitkárság és a Klebelsberg Központ támogatásával. Fontos, hogy minden honfitársunkat meg tudjunk győzni arról, hogy fontos a sport és a testmozgás, és hogy más típusú életet él és remélhet, aki rendszeresen mozog. E cél eléréséhez számítunk az itt ülő, leendő testnevelő tanárokra, rekreációs szakemberekre, sportszervezőkre és sportmenedzserekre” – jelentette ki az államtitkár.
Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke a tanulás és sport egységére hívta fel az elsőévesek figyelmet, valamint arra, hogy a sport nem csupán teljesítmény, hanem a kultúra teljes értékű része is egyben: többek között a beszédé és a mozgásé is. Rávilágított, hogy a sport kitartásra, rendre, tisztességre és becsületességre tanít, csupa olyan értékekre, amelyekre egész életünk során szükségünk lesz.
„Ha azt akarjuk, hogy a magyar társadalom tovább és megfelelő egészségben éljen, a testkultúrának át kell hatnia az iskolai éveket, az egyetemi tanulmányokat, a sportpályákat és a családi életet is. Meg kell mutatnunk, hogy a rekreáció nem egyszerűen élmény, hanem életforma, összetartó erő is egyben. A TF feladata, küldetése, hogy mindezt tudatosítsa az emberekben” – utalva arra, hogy az egyetem legfontosabb társadalmi felelősségvállalása az egészségmegőrzés.
A Magyar Táncművészeti Egyetem vezetői hasonlóan gondolkodnak és a táncművészetet látják a sporthoz hasonló, roppant fontos összetartó és edukáló erőnek. Nem véletlen, hogy a két egyetem remek kapcsolatot ápol egymással.
Minden hallgatónak remek hónapokat, jó tanulást, erőt és sok sikert kívánunk a 2025/2026-os tanév során!