A Magyar Táncművészeti Egyetem Tehetségkövete program díjazottja, Kökény-Hámori Kamill nem csupán a színpadon, gondolatban is egyre érettebb. Ez derült ki abból a riportból, amelyben a szeptemberben VIII. évfolyamát megkezdő fiatal táncos az elmúlt időszak külföldi tapasztalatairól és a tánccal kapcsolatos érzéseiről is beszélt. Álom és valóság: ez lehetne az alcíme a most következő interjúnak.
Jelent egyfajta felelősséget, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriuma neked ítélte az MTE Tehetségkövete díjat?
Elismerést és felelősséget egyaránt jelent. Emellett azonban egy komoly lehetőséget is, mivel az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy rengeteget tudok majd fejlődni szakmailag az elismerésnek köszönhetően.
Beszédtanárhoz is jársz? Roppant tisztán beszélsz, mintha rádiós lennél, nem is táncos!
13 évesen hét hónapig játszottam az Erkel Színházban, Billy Elliot főszerepét. Akkor kaptam meg azokat az alapokat, amelyekből rengeteg munkával, sok kiváló szakember támogatásával lépdelek előre. Ott többek közt tisztán kellett beszélni.
Mennyit próbáltál arra a szerepre?
11 és fél évesen kezdődött a folyamat és másfél évig dolgoztam a szerepen, amíg színpadra kerültem. Érdekesség, hogy a darab főszereplője a Royal Ballet-ba felvételizik, megjegyzem, a szerepek megélése számomra kiemelkedően fontos. Ezért harcoltam Billy szerepében a darabban, és ezért dolgozok tulajdonképpen most az életben is. Ha másképp is, de sikerült, mert az elmúlt időszakban egy hetet voltam Párizsban, az Opéra national de Paris ballett sulijában és három hetet Londonban, a Royal Balett nyári iskolájában, az MTE Tehetségkövete-programmal. Ezért nagyon hálás vagyok, mert az elmúlt években rengeteg munkám volt benne, persze nem csak nekem. Hihetetlenül sokat tanultam itt az MTE-n kiváló tanáraimtól, sok figyelmük van ebben a lehetőségben nekik, de persze nekem is. Halkan mondom és tudom, sok van még hátra, de ez már kezd táncművészetté válni.
Mit jelent számodra a táncművészet?
Nehéz megfogalmazni, de megpróbálom… (hosszú csend – a szerk.)
Amikor táncolok, amikor elveszek a mozdulatokban, az olyan lelki szabadságot ad, amit sehol máshol nem találok meg az életben. Emellett van még egy nagyon erős érzés, törekvés, egy felelősség bennem, hogy minden, de tényleg minden egyes alkalommal, amikor táncolok, akkor a bennem lévő energiákat és érzést ki tudjam adni magamból. Amikor ezt megtettem, akkor érzem úgy, hogy betöltöttem azt a szerepet, amit táncolok. Ezzel tisztelem meg a szerepet, a megformált személyt, az alkotót.
Fotók: Csillag Pál
Tiszta gondolatok.
Szüleim igen műveltek, sokat tanulok tőlük. Ők azok, akik segítenek abban, hogy kifejezzem magam. Hálával tartozom azért, ahogy segítenek az utamon: testvéreim, Édesanyám és Édesapám.
Hány testvéred van?
Négyen vagyunk tesók.
Szüleid mivel foglalkoznak?
Édesanyám antropozófus gyógyító, Édesapám pénzügyi tanácsadó.
Antropozófus Édesanyád miként vélekedik a balett fegyelmezettségéről, szigoráról?
A lelkesedésem és kitartásom miatt azt érzi, hogy nekem való, mert megerősít. Látja, hogy ösztönzően hat rám. Azonban jól érzed: számomra ez egy hosszú folyamat volt. A fegyelmezett munkába úgy kellett beleállnom, hogy a lelkem szabadsága megmaradjon. Sikerült!
A lelki szabadság vitathatatlan fontossága után jöjjön a szakma. Mit történt veled Párizsban és Londonban?
Ami az elmúlt hetekben történt, számomra maga a megvalósult álom. Az Opéra national de Paris-ban egy hetet töltöttem, egyébként egy kéthetes kurzuson, de ha tehettem, volna, akkor még hetekig maradok. Nem is gondoltam, hogy felvesznek oda. Nagyon komoly meglepetés volt a sikeres felvételem. A hely, ahova megérkeztem maga volt a letisztult tökély, a gyönyörűség. Csodálatos közeg volt a tanuláshoz. Valóban hihetetlen volt!
Amikor megkaptam az MTE Tehetségkövete elismerést, akkor nyílt meg a lehetőség számomra, ezért mondtam az előbb, hogy hihetetlenül hálás vagyok. Nagyon örültem, hogy ebből a nyárból egy hónapot a tánctudásom és a tánchoz való viszonyulásom fejlesztésére fordíthattam. Párizs előtt már több héttel elkezdtem készülni arra, miként kezdjem azt a hetet és az utána következő londoni időszakot.
Párizsban kitől tanulhattál?
Sokaktól, de különlegesen sokat tanultam azokban a napokban a repertoár tanáromtól, Wilfried Romolitól, aki a párizsi Operában volt szólista és korábban Rudolf Nureyevvel is dolgozott együtt. Nagyon inspiráló volt, hogy olyan emberrel dolgozhatok, aki ismerte őt. Nureyev betanított neki variációkat és segítette a karrierjét, most pedig ott dolgozott velem! Emellett meghatározó volt számomra, hogy a párizsi Operában megnézhettem a Giselle-t. A darab a világhírű balett-táncosnő, Alice Renavandt búcsúelőadása volt. Fantasztikus, elvarázsoló balettet láthattam, viszont a realitást is megéltem, mert a második felvonásban eltörte a színpadon a bokáját. Ettől függetlenül mintha minden és mindenki azt akarta volna, hogy ott legyek és egy ilyen összetett élményt kapjak. Lenyűgözően szép volt az opera, kívül-belül. Nem lehet elmondani, milyen taps szólt aznap este, főleg Alice Renavandt-nak… Egetrengető!
Alice Renavandt (Fotó: Opéra national de Paris)
A Fény városa után mentél a ködös Albionba? London milyen volt?
Az egy teljesen más érzés, de ugyanolyan megtiszteltetés. Ami a Royal Balett-nél alapvetően más volt, hogy a három hét alatt jobban meg tudtuk ismerni egymást a tanárokkal, emiatt szakmailag a tanár-diák kapcsolat jóval mélyebbé vált. Elképesztő volt számomra, ahogyan napról-napra jobb és jobb lettem, kulcsfontosságú tanácsokat és korrekciókat kaptam.
Párizs az impresszió, London a tapasztalat?
Volt egy tanárom, Ricardo Cervera, aki rengetegszer bent maradt csak azért, hogy segítsen nekem, ami sokat jelentett nekem. Több mint 10 évig táncolt korábban a Royal Balett-nél, talán tőle tanultam a legtöbbet a három hét alatt, de minden tanártól nagyon sokat kaptam. A célom az volt ez alatt az egy hónap alatt, hogy fejlődjek, tanuljak. Ez sikerült is és a londoni hetek ebben meghatározóak voltak.
A legfontosabb megállapításom magamra nézve az: meggyőződtem arról, hogy milyen sokat kell még dolgoznom, már a következő évben, nyolcadikban is.
A munkát értem, a filozófiát, az elragadtatást és az ihletettséget is, de Kamill, mi az álmod?
A táncolás!
MD
