Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

Konferencia Bernáth László emlékére

By 2025.01.07.No Comments
A Magyar Táncművészeti Egyetem Pedagógia és Pszichológia Tanszékének korábbi kiváló oktatója, a 2024 nyarán 69 esztendős korában elhunyt prof. dr. Bernáth László egyetemi tanár születésének 70. évfordulója alkalmából, 2025. január 22-én emlékkonferenciára kerül sor az ELTE PPK, a Pécsi Tudományegyetem és a Magyar Táncművészeti Egyetem közös szervezésében.

Bernáth László január 4-én töltötte volna be 70. életévét. A Magyar Táncművészeti Egyetem kollektívája egy kiváló kollégát, barátot, mentort, szupervizort és példaképet veszített el személyében. Kivételes népszerűségét barátságos és jó humorú habitusa biztosította.

Táncpedagógus szakon tartott kurzusai, a Tánc, mint vizuális inger és a Megismerés pszichológiája, tele voltak táncgyakorlati példákkal, így tették élvezetessé és gyakorlatorientálttá az oktatást. Bernáth László fejlődéspszichológia kurzusát kísérleti példákkal színesítette, a hallgatókkal pedig aktív és reflektív párbeszédet folytatott, akik közül sokakat terelt a tudományos érdeklődés, majd pályafutás irányába.

A szervezők a születésnapjára időzített konferenciával szeretnénk közösen megemlékezni Bernáth professzor életéről, munkásságáról. Az esemény rendhagyó tudományos találkozó lesz, ahol a szakmai előadások mellett személyes emlékeket is felidéznek a résztvevők.

Ahogy a szervezők fogalmaztak, a programot olyan “Lacisan tervezzük: nincs dresszkód, és ha valaki a születésnapi bulira olasz édességet szeretne hozni, annak is nagyon örülünk.”

Helyszín: ELTE PPK Kazinczy utcai épület, AULA
Időpont: 2025. január 22., 13.30 – 17.00

Regisztrációs LINK hamarosan.

Előzetes programterv:

13.30 – 15:00 Felkért előadók (Bernáth László barátai idézik fel a közös munkát, tudományos eredményeket, emlékeket.)
15.00 – 16.30 Az összegyűjtött emlékekből készült film bemutatása.

Ezt követően az érdeklődők is lehetőséget kapnak az emlékezésre. A tiszteletteljes légkör megőrzése érdekében a a moderált hozzászólások időtartamát 5 percben limitálják a szervezők.

 

Bernáth László oktatói munkája mellett a Tánc és Nevelés / Dance and Education folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt, valamint az MTE tudományos konferenciáinak állandó szekcióvezetője. Bernáth László jelentős kutatásokat végzett a tánc és kognitív pszichológia interdiszciplináris területein. 26 éven át dolgozott a Magyar Táncművészeti Egyetemen, ahol a 90-es évek végétől a táncpedagógusképzés korszerű pszichológiai tantárgyblokkjának kidolgozásában és megvalósításában is részt vett.

Kitüntetései, mint az ELTE Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata (2018), az ELTE Pro Ingenio Nívódíj (2022) és az ELTE Pedagógusképzéséért Díj (2023), mind kimagasló munkásságáról és elkötelezettségéről tanúskodnak.

Megszakítás