Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

Modern vizsgakoncert előzetes: Tapsolni ér, de csak sokat és hangosan!

By 2025.05.20.május 21st, 2025No Comments
A Táncművészképző Intézet végzős moderntánc hallgatói 2025. június 6-án adják elő vizsgakoncertjüket a Nemzeti Táncszínházban, amellyel befejezik tanulmányaikat a Magyar Táncművészeti Egyetemen. A fontos esemény főpróbájára május 15-én került sor a Táncszínházban, amelyet elsősorban a szülők és a hozzátartozók tekintettek meg. Itt állt össze először egyben a vizsgakoncert programja.

Fotó: Csillag Pál

A teljes műsor bemutatása természetesen nehéz nap volt a hallgatóknak, de egyben telt ház és nagy siker is.

A rendezvény előtt Csizmadia Tamás évfolyamvezető mester mondott beszédet, amelyből most pár gondolatot közlünk.

“…A függöny mögött álló 17 táncművész-jelölttel immár négy éve küzdünk együtt — jóban, rosszban. Ahogy én hívom őket: a „Sunny Dance Company”. Ez alatt a négy év alatt valódi társulattá értek, és ezt ma be is bizonyítják Önöknek. Ezúton is szeretném megköszönni az összes egyetemi és vendégoktatónak, koreográfusnak, gimnáziumi tanárnak — és mindenkinek, a pincétől a padlásig — aki segítette a hallgatókat szakmai és személyes fejlődésükben.” 

Az évfolyamvezető, aki egyben az Egyetem Művészeti Menedzsment új vezetője is, azt is hozzátette, hogy az előadás nem vizsga, igazi örömtánc. Az is volt, így nem csoda, hogy az a kérése is meghallgatára talált, mely szerint “Tapsolni ér, de csak sokat, és hangosan!”

Fotó: Schild Tamás

Az előadás programja (a változtatás jogát a szervezők fenntartják a június 6-i vizsgakoncertre, amelyre jegyvásárlás ITT):

I. felvonás

Kingdom (részlet)
Zene: Johann Johannsson
Jelmeztervező: Horn Enikő
Fénytervező: Katonka Zoltán
Társkoreográfus: Szőllősi Krisztina
Koreográfus: Barta Dóra
Táncolják: Babácsi Ruszlán Csaba, Bondor Léna, Gellért Gréta, Mohácsi Bora, Imely Dorka Zsuzsanna, Ónódy Ábel.

Felnőtt mese (részlet)
Zene: Gergely Attila
Fénytervező: Vajda Máté
Koreográfus: Pataky Klári
Táncolják: Dorsich Hanna, Gellért Gréta, Krasznai Árnika, Lászlóffy Emőke Klára, Nagy Levente, Szabó Csenge.

Moderato Cantabile (részlet)
Zene: montázs
Fénytervező: Stadler Ferenc
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Koreográfus: Enrico Morelli
Táncolják: Babácsi Ruszlán, Bondor Léna, Bondor Málna, Éles Míra, Gellért Gréta, Imely Dorka Zsuzsanna, Kathona Zorka Sára, Kiricza Bence, Krasznai Árnika, Kótai Rozi Panna, Lászlóffy Emőke Klára, Mészáros Hanna, Mohácsi Bora, Nagy Levente Zoltán, Ónódy Ábel, Szabó Csenge.

 

Mirror (részlet)
Zene: Kunert Péter, Gryllus Ábris, Astor Piazzola (montázs)
Zenei szerkesztő: Kovács Jeromos
Fénytervező: Pető József
Rendező-koreográfus: Duda Éva
Táncolják: Babácsi Ruszlán Csaba, Bondor Léna, Bondor Málna, Dorsich Hanna, Éles Míra, Gellért Gréta, Kiricza Bence, Krasznai Árnika, Mészáros Hanna, Nagy Levente Zoltán, Ónódy Ábel.

II. felvonás

Behind every desition
Zene: montázs
Fénytervező: Pogány Domonkos, Yaniv Abraham
Rendező-koreográfus: Yaniv Abraham

Táncolják: Babácsi Ruszlán, Bondor Léna, Bondor Málna, Dorsich Hanna, Éles Míra, Gellért Gréta, Imely Dorka Zsuzsanna, Kathona Zorka Sára, Kiricza Bence, Krasznai Árnika, Kótai Rozi Panna, Lászlóffy Emőke Klára, Mészáros Hanna, Mohácsi Bora, Nagy Levente Zoltán, Ónódy Ábel.