Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

Pannónia Ösztöndíjprogrammal Csángóföldre

By 2025.06.14.No Comments

Szombaton még a Nemzeti Táncszínházban adtak műsort a Magyar Táncművészeti Egyetem IV. évfolyamos néptáncművész hallgatói, hétfő óta azonban Gyimesközéplokon tartózkodnak tanulmányúton a Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásával. 

A néptáncművész hallgatók erre az útra kiegészültek a Táncos és próbavezető alapszakon, valamint Tánctanár mesterszakon tanulókkal is, így három Mesterükkel együtt tanulnak gyimesi táncokat, André Csabától.

A tanulmányút zárónapját a hallgatók Őrkőn töltik, ami azért különleges, mert a Néptáncművész szakirány hallgatói az év végi vizsgájukon, illetve januárban már az Educatio kiállításon is egy őrkői koreográfiát mutattak be. Most „visszaviszik”  megmutatni tudásukat Őrkőre a helyieknek.

A hosszabb beszámoló a hazaérkezés után várható, most csupán pár fotó és a rövid beszámoló formájában egy kis ízelítőt kaptunk a Tatros folyó völgyéből.

Köszönjük a Tempus Közalapítvány –Pannónia Ösztöndíjprogram támogatását. 

A képekért köszönet Szilágyi Zitának és Szabó Tibornak.