A Magyar Táncművészeti Egyetem évről évre kitárja kapuit, hogy bepillantást engedjen képzéseinek mindennapjaiba. Két emeleten, több mint tíz teremben gyakorolnak az intézmény növendékei, amely órákra a nyílt napon bárki szabadon beülhet. A kétnapos rendezvényen egyaránt látni lehetett büszke szülőket, pityergő nagymamákat, testvéreket, barátokat, nem utolsó sorban pedig a táncművészetek iránt érdeklődő gyerekeket és kísérőiket.
A pénteki nyílt nap bemutató órái között volt néptánc, színházi tánc, modern tánc és klasszikus balettóra is. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az elsős balettnövendékek bemutatójára voltak a legtöbben kíváncsiak, hiszen ők mindössze csak két és fél hónapja járnak az iskolába. Amikor bementem Nagai Rei mesternő évfolyamához a balett-terembe, többen is elém szaladtak köszönni. Az elsős kislányok már jól ismernek engem, mivel az utóbbi hetekben többször fotóztam őket az órák alatt. Szerencsére hamar a bizalmukba fogadtak, mindig van valami mesélnivalójuk, és soha nem fogynak ki az ötletekből, milyen balettpózokban fényképezzem őket. A bemutató óra előtt volt közöttük olyan, aki őszintén belesúgta a fülembe, hogy nagyon izgul, de közben izgatottan is várja, hogy végre megmutathassa a szüleinek, mit tanult idáig. Amikor Rei mesternő kezdéshez szólítja a növendékeket, a legjobb barátnők között még belefér egy gyors ölelés, majd mindannyian odasétálnak a balettrudakhoz. Fegyelmezetten, mégis bájosan kezdik meg az első kar- és lábmozdulatokat. Tökéletes egyenfrizurájukat az első napokban tanulták meg elkészíteni, bár, többen jelezték a mesternőnek, hogy ők már évek óta ismerik a kontytűzés praktikáit. Néha azért egy-egy hajszál kikandikál, de ez a teremben még megengedett. A tükör mellett álló kislányok lopott pillantásokkal nyugtatták magukat, hogy a szüleik biztosan figyelik őket. Ezt egy kis félmosollyal viszonozták is nekik. Rei mesternő az élő zongorazene mellett folyamatosan instruálta őket, valamint javította a helytelen testtartást és mozdulatokat.
Közben nem tudtam nem észrevenni a közönség soraiban megbújó gyerekeket, akik szinte pislogás nélkül követték az óra minden momentumát. Ha össze is súgtak egymás között, akkor sem vették le a tekintetüket a növendékekről. Talán lelki szemeik előtt már önmagukat látták, ahogyan jövőre ott állnak a balettrudak mellett. Mindeközben a folyosókon nagy volt a tömeg és a nyüzsgés. Minden teremnek van egy széles ablaka, így be lehet látni a helyiségekbe. Aki nem akart beülni egy teljes órára, kintről is figyelemmel kísérhette akár az összes, párhuzamosan gyakorló évfolyamokat. Hat-hét csoport is táncol egyszerre, fiúk és lányok, kisebbek és nagyobbak egyaránt. Érdekes összevetni az egyes korosztályokat, látni, milyen fejlődésen mennek keresztül technikailag az évek folyamán. Az ablakok előtt az első sorokban szinte csak gyerekek kíváncsiskodtak. Természetesen a kislányok zöme szintén kontyba fogott frizurával érkezett a nyílt napra, sőt, néhányan még tütüre hasonlító szoknyát is viseltek. Hatalmas ‘WOW’-okkal és ‘VÁÓ’-okkal díjazták egy-egy növendék forgását vagy ugrását, akik igyekeztek ugyanolyan maximalizmussal figyelni a mestereikre, mint egy átlagos napon.
A nyílt napra érkező kislányok az V. évfolyamos balettnövendékek balettóráját figyelik. Középen Nagy Gvendolin, jobb oldalon Lengyel Dorottya balettnövendékek láthatóak.
Tévedés, ha valaki azt hiszi, erre az eseményre csak azok látogatnak el, akik már majdnem biztosan tudják, januárban jelentkeznek az egyetemen induló képzésekre. Találkoztam például két kislánnyal, Lucával és Zsófival, akik elmesélték, hogy ők már régóta balettoznak Adél néninél, majd egy rövid bemutatót is tartottak legalább akkora közönség előtt, mint akik a termekben helyet foglaltak. Ők mindössze három és fél évesek voltak. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy nem lehet elég korán kezdeni.
Luca és Zsófi balettóra bemutatója
A nyílt nap pénteki és szombati záró eseményei az Ifj. Nagy Zoltán színházteremben tartott bemutatók voltak. A közönség valamennyi évfolyamtól láthatott produkciókat, modern balett koreográfiát, néptáncot, társastáncot és klasszikus balett bemutatót is. Utóbbihoz a növendékek A kalóz, A diótörő vagy épp A hattyúk tava egyes részeivel -a balett nyelvén variációival és pas-des-deux-ivel- készültek, amely darabokat a világ minden színpadán felnőtt balettművészek adnak elő. A fellépés előtt az öltözőkben és a sminkszobákban lázas készülődés vette kezdetét. Az elsősöktől a kilencedik, azaz végzős évfolyamokig mindenki egyszerre sminkelt és tűzte fel a kontyait. A legkisebbek csak egy kis pirosítót használhattak, ezt kérték tőlük a betanító balettmesterek. Itt már nincs helye kósza hajszálaknak sem, így a kislányok egymásnak fújták le hajlakkal a frizurájukat. Volt, aki egy fél tubust elhasznált egyetlen kontyra, biztos, ami biztos. Az idősebbek már jóval komolyabb sminket készítettek. Vannak közüttük gyakorlottabbak, akik már többször szerepeltek versenyeken itthon és külföldön. Ők segítettek azoknak, akik még nem olyan jártasak a sminkelés művészetében. Néha benézett hozzájuk egy-egy női balettmester is, akik további tippeket adtak a szebb összhatás érdekében. A csillámporos szemhéjfesték a legkelendőbb kellék volt mind közül. Szemre, szájra, arccsontra, mindegy, csak csillogjon. A jelmezek felvételében öltöztetők segítettek, valamint a balerinák frizuráiba hosszú hullámcsattokkal rögzítették a fejdíszeket, nehogy azok kilazuljanak a forgások közben.
Csömör Míra (III. évfolyamos balettnövendék)
A színpadon, a még összehúzott függöny mögött mindannyian nyújtani kezdtek, ki fekve, ki ülve, ki állva, ahogyan éppen kényelmes volt nekik. A lányok néha még a fiú balettnövendékeket is megkérték, hogy segítsenek egy utolsót igazítani a jelmezükön. Kezdésnél a növendékek kisétáltak a színpad két oldalára a kulisszákba, ahol csöndben várták, hogy sorra kerüljenek. Ott ülve közöttük jó érzés volt látni és hallani, hogyan bíztatták egymást, majd tapsoltak elismerően a másik bemutatója végén.
Nagy Ingrid (IX. évfolyamos balettnövendék)
Nekik az egyetem színpada az első, ahol megmutathatják tudásukat, ahol először viselhetnek gyönyörű jelmezeket. Számukra ez jelenti az ugródeszkát, ahonnan egyszer majd komoly társulatokhoz szerződhetnek el. De addig sem maradnak közönség nélkül, hiszen a nézőtér minden évben megtelik a családtagokkal és a jövő kis balettnövendékeivel.
Szöveg és fotók: Czank Lívia