Pódiumbeszélgetésre került sor pénteken a Magyar Táncművészeti Egyetem ifj. Nagy Zoltán színháztermében a Kossuth-díjas Dózsa Imrével, születésnapja alkalmából. A beszélgetést Gara Márk tanársegéd vezette.
A megnyitóbeszédet követően Gara Márk köszöntötte Dózsa Imrét 80. születésnapja alkalmából. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművész, balettpedagógus, balett- és színházigazgató, egyetemi tanár a felütést követően mesélni kezdett.
„Dolgozni kell, a többi rajtatok áll” – mondta Dózsa Imre a jelenlévők diákok, hallgatók felé intézve szavait.
Pályája kezdetét idézte fel elsőként Magyarország egyik legismertebb táncosa. Lőrincz György tanítványként indult a pályafutása, akkor még a Balettintézet tanulójaként. Az út nem volt könnyű, utalt vissza korábbi mondatára, amelyet a nézőtéren ülő hallgatók felé intézett. A kezdeteket nehezítette, hogy az 1950-ben – amikor elindult a képzés – a II. világháború árnyéka még mindig felettük lebegett. Azonban tanárai, tanáraik – akik egy korábbi, még a világháború generációja volt – nagyon jól ráéreztek arra, hogy mit kell adniuk egy 8-9-10 éves gyereknek, ahhoz hogy útját egyengetni tudják ezen a nehéz pályán. Ennek a munkásságnak köszönhetően az Intézet szépen fejlődött, és lassan az összes évfolyamon volt hallgatója.
A Mester az iskolai csínytevéseket sem hagyta ki. Egyszer a tanárok asztalait megcserélték a sajátjaikra egy osztályozó értekezlet előtt (a diákok és a tanárok padjai ekkor még ugyanúgy néztek ki). Így a diákok értékelése kudarcba fulladt, mert a ’tanáriasztal’ fiókjában a diákok könyvei, jegyzetei voltak, nem pedig a tanároké. Persze az ő diáklétük sem volt könnyű. Sokszor előfordult, hogy a hátsó padsorok mögött fogason logó kabátok mögé bújtak egy-egy elméleti oktatáson. Ugyanis annyira elfáradtak a gyakorlati képzésen, hogy kicsit le-le kellett hunyják a szemüket.
1956 után gyökeresen megváltozott az életük. Az Operaház balettosainak egy jelentős része elhagyta az országot, így ő és kortársai nagyon sok feladatot kaptak. Sokszor akár napi 12 órát is dolgoztak. Ezért kaptak is kalóriapótlékot, mivel valahogyan, valakik kiszámolták, hogy a balett-táncosok munkája olyan kimerítő, mint egy bányászé.
Karrierje gyorsan indult. 1959-ben vizsgakoncertjét követően felvették az Operába. Néhány hónap elteltével, pedig már szólót táncolt. A színpadon ismerte meg feleségét, aki mint Vénusz megkapta tőle az aranyalmát, majd később a jegygyűrűt. Két gyermekük van, akik mindketten balett-táncosként kitűnő eredménnyel felvételt nyertek az Operába, majd pályát módosítottak. Az évek során bejárta a világot – táncosként, tanárként és intézményvezetőként is – mindenhol és mindenkitől tanulni akart. Járt keleten és nyugaton egyaránt. Tanult a nagy szovjet balettiskolától, valamint a nagy nyugati iskolától, tengeren innen és túl.
Saját balett-táncosi pálya után a Balettintézet fejlődését részletezte, azaz, hogyan is jött létre a Magyar Táncművészeti Egyetem. Hosszú út volt, amíg sikerült elérni, – amelyért már intézményvezetőként, oktatóként dolgozott – hogy az Intézet megkaphassa egyetemi rangját. Külön kiemelte, ez nem egy rangmánia. Amikor hosszú évekkel ezelőtt elkezdett ezért dolgozni, az járt a fejében, hogy a tánc ugyanolyan művészet, mint bármely másik. Ráadásul azokban az években a művészvilág tagjai egymás mellett éltek, közös klubokba jártak és sokszor együtt voltak szabadidejükben is. Így erősödött benne, annak érzése, hogy ez az elismerés jár a táncnak, a balettnek, a táncosoknak és balett-művészeknek.
Elbeszélését azzal zárta, keretbe foglalva az estét, amivel kezdte. Ez a pálya nehéz. A sikerhez egy út vezet, a munka.
A gyakorlásra elsőként kell érkezni, és a tükör elől utolsóként kell távozni.
Ezután újra be kell menni, mert csak ez a hozzáállás vezet ennek a csodás hivatásnak, csodás pályának a sikereihez.
Csodás pálya ez, bár rövid is, de kívánom, hogy a sikereket éljétek meg – mondta zárszóként Dózsa Imre.
Gara Márk a pódiumbeszélgetés vezetőjeként megköszönte a Mesternek a részvételt, a beszámolókat, amelyeket megosztott a jelenlévőkkel nagyszerű és sikeres életútjáról.
Gara Márk elmondta: „Nem ilyen beszélgetésre készültem, de a Mester karizmatikus személyisége nem tette lehetővé, hogy kérdéseimet feltegyem. Ez sorszerű szerintem, és ezért nem is éreztem szükségszerűnek, hogy kérdéseket tegyek fel. A Mester életútja, pályája, munkássága magáért beszél. Úgy érzem a pódiumbeszélgetés jól sikerült, mert így tudtunk a legjobban betekinteni Dózsa Imre életébe, pályafutásába, sikereibe és küzdelmeibe.”
Kökény Kamil, aki sokakkal együtt hallgatóként volt ott a beszélgetés folyamán: „Nagyon felszabadító érzés volt, látni és hallani a Mestert. Jó volt hallani, hogy milyen játékos is volt diákként a Balett Intézetben, a nehéz korszak ellenére (néhány évvel a II. világháború után). Örülök, hogy itt voltam a beszélgetésen, mert megismerhettem egy ilyen nagyszerű művész lelkivilágát. Megtudhattam, hogy mi zajlik egy ilyen nagyszerű művész lelkében. Nagyon örülök, hogy itt lehettem, hogy hallhattam és láthattam a Mestert.”
Köszönjük Dózsa Imrének az időt és a múltidézést.
