
2025. szeptember 25–27. között Bécs adott otthont a Gesellschaft für Tanzforschung idei éves szimpóziumának, amelyet ezúttal a Hildesheimi Egyetemmel együttműködésben rendeztek meg. A helyszín méltó keretet biztosított: a konferenciára az Universität für Musik und darstellende Kunst impozáns épületében került sor.
A szervezők a nyitóbeszédben hangsúlyozták, hogy a rendezvény a társaság történetének eddigi legnagyobb szabású eseménye: több mint nyolcvan kutató tartott előadást, Mexikótól Kínáig, Svédországtól Görögországig érkeztek résztvevők.
A program hat fő tematikus egység köré épült:
- a rezonancia mint többszenzoros fogalom,
- a rezonancia mint közösségi fogalom,
- posztkoloniális nézőpontok,
- ökológia,
- queer-elmélet,
- történelmi visszhangok.
Az előadások német és angol nyelven zajlottak, és a sokszínűségük jól tükrözte a tánctudomány jelenlegi nemzetközi diskurzusait.
A Magyar Táncművészeti Egyetem is képviseltette magát a szimpóziumon: két oktató, a Művészetelméleti Tanszék munkatársai mutatták be kutatásaikat. A „Történelmi visszhangok” szekcióban Kovács Ilona a zene és tánc kapcsolatát vizsgálta három olyan koreográfia elemzésével, amelyekben Saint-Saëns Danse macabre című szimfonikus költeményét értelmezték eltérő módon a koreográfusok és az előadók. A „Queer-elmélet” tematikus blokkban Olexa Csenge tartott előadást: kutatásában a rendszerváltás utáni Magyarországon megjelenő queer tematikájú és esztétikájú koreográfiákat elemezte.
A bécsi szimpózium nemcsak a tánctudomány sokrétű megközelítéseit villantotta fel, hanem egyúttal alkalmat adott arra is, hogy a hazai kutatók munkái nemzetközi kontextusban is bemutatkozzanak.