Sikeresen elindult a stresszkezelés és kiégésprevenció az előadóművészetben szakirányú továbbképzési szak a Magyar Táncművészeti Egyetemen. A képzésre közel harmincan jelentkeztek és végül 16 hallgató nyert felvételt az Egyetem egyik új – most már mondhatjuk – érdeklődést kiváltó képzésére.
Salát Magdolna az MTE tanulmányi igazgatója elmondta, sikerként élik meg a képzés elindítását.
„Komoly csapatmunka volt a képzés elindítása mögött. A tananyagfejlesztés is említést érdemlő és jó látni, hogy a befektetett munka megtérült, mert valóban lehetett válogatni a jelentkezők közül. Az Egyetem ezúttal egy olyan képzést indított, amely nem közvetlenül a tánchoz kapcsolódóik, mindez újszerű az egyre bővülő képzési palettánkon.”
A 16 felvételt nyert hallgatóval kapcsolatban az igazgató megemlítette, hogy a létszám oka a képzés jellegéből adódó szakmai elvárásoknak való megfelelés (tréning módszertan használata, reflexiós munka hatékony támogatása), tehát igazából a szakmai igényesség okán nyert felvételt kevesebb hallgató. Pedig szerencsére volt jelentkező bőven az izgalmas és új képzésre, de nem csupán azért, mert a Magyar Táncművészeti Egyetem alumni tagjai 20 százalék kedvezményt kapnak a képzési díjból. Azonban ez is, ahogy sok más ötlet, plusz jelentkezéseket generált.
„A képzésben, amelyet a Pedagógia és Pszichológia Tanszék oktatói fejlesztettek és javarész ők is oktatják, az elméleti jellegű kurzusokat blended formában, a gyakorlati jellegű tudások pedig saját élményen alapuló módszerekkel közvetítjük a hallgatóknak.”
A képzés bevezetését a képzésért felelős Pedagógia és Pszichológia Tanszék pszichológiai és felsőoktatáspedagógiai vizsgálati kérdéseket megfogalmazó tudományos kutatással is támogatja, vizsgálja.
Címlapfotó: Csillag Pál