Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

Suejin Kang lesz a Budapest Ballet Grand Prix zsűrijének elnöke

By 2023.10.13.No Comments

November 21-24. között rendezik meg a Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi klasszikus balettversenyt, melyre eddig már több mint 100 jelentkezés érkezett. A zsűri elnöke Suejin Kang lesz.

A Magyar Táncművészeti Egyetem szervezésében idén először megvalósuló nemzetközi megmérettetésre eddig már 22 ország több mint 100 versenyzője adta be a jelentkezését, köztük brazil, kanadai, ausztrál, ukrán és orosz fiatalok.

A verseny nemzetközileg elismert művészekből álló zsűrijének elnöke Suejin Kang, a Stuttgarti Balett egykori szólótáncosa, a Koreai Nemzeti Balett művészeti vezetője lesz.

A lassan 75 éves múltra visszatekintő Magyar Táncművészeti Egyetem szervezésében megvalósuló eseménynek a Nemzeti Táncszínház mellett a Müpa Budapest ad helyet.

Az esemény fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a szervezőbizottság elnöke és alelnöke, Kiss János Kossuth-díjas balettművész és Fodorné Molnár Márta, egyetemi tanár, a modellváltó Magyar Táncművészeti Egyetem rektora. Az eseményt a MOL- Új Európa Alapítvány támogatja. 

Megszakítás