
November 22-én, szombat este újra megtelt élettel és ünnepi hangulattal a Magyar Táncművészeti Egyetem színházterme, sor került a tanév egyik legjobban várt eseményére, a Nádasi Ferenc Gimnázium szalagavató ünnepségére.

Fotók: Csillag Pál
A hagyományoknak megfelelően idén is a 11. évfolyamos diákok készítették el a műsort, melynek keretében köszöntötték a társaikat. A nézők vidám élő és videós paródiákat láthattak a 12.-esekről, tanáraikról és mestereikről, melyeken a közönség és az érintettek is jókat derültek. A lendületes táncos és énekes produkciók mellett helyet kaptak a humoros tanári interjúk is, melyek tovább fokozták a jó hangulatot.

Az est egyik legmeghatóbb része a szalagtűzés volt, amikor a végzősök ruhájára felkerült a szalag, jelképezve, hogy hamarosan elbúcsúznak gimnáziumi éveiktől.

Az idei bál különleges meglepetést is tartogatott, a gimnázium tantestületének tagjai erre az alkalomra kórusba szerveződve léptek színpadra, és két közös énekszámmal ajándékozták meg a diákokat és a vendégeket. A tanárok produkciója egyszerre volt megható és szívmelengető, a közönség nagy tapssal jutalmazta a szeretetteljes gesztust.

Természetesen idén is hirdettek bálkirályt és bálkirálynőt, majd az est méltó lezárásaként az elmaradhatatlan keringő következett.

A párok elegáns tánca és az ünnepi hangulat igazi báli atmoszférát teremtett.

A szalagavató így nemcsak egy fontos mérföldkő lett a végzősök életében, hanem egy olyan közös élmény is, amelyre diákok, szülők és tanárok szívesen emlékeznek majd vissza.

