Kettős interjú a táncművészet hatásáról és szeretetéről, egyrészt a Magyar Táncművészeti Egyetem Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézetének igazgatójával, a Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész táncművész-koreográfus-táncpedagógussal, Topolánszky Tamással és fiával, Topolánszky Vincével, az MTE korábbi hallgatójával, aki az Operaház 2022-es évadának legjobb pályakezdő táncművésze volt. A beszélgetésből kiderül, miért érdemes a táncművészetre egy életen át tartó hivatásként tekinteni.
Hogy telt a hétvégétek? Úgy tudom, sok munkával, de szép feladatokkal.
(T.T.) A hétvégéink általában munkával telnek, nem sokat tudunk találkozni, de ha lehet, akkor megteremtjük rá a lehetőséget. Pénteken Egerben volt premierünk a GG Tánc Egerrel, ahol egyébként a táncosok közül sokan Vincéhez hasonlóan a Magyar Táncművészeti Egyetemen végeztek. Ráadásul az Egyetem kiváló mesternője, Kulcsár Noémi darabját, a Varázsfuvolát mutattuk be. Aztán az előadás ment még szombaton is, de én akkor már kisfiamat néztem az Operaházban, ahol a Klasszikus bravúrok című balett-estben az Etűdök szólószerepében lépett fel.
Topolánszky Tamás (Fotó: GG Tánc Eger)
Vince, harmadik éve vagy az Operaház társulatának tagja, itt végeztél az Egyetemen. Úgy is fogalmazhatnék, ezer szállal kötődsz a Magyar Táncművészeti Egyetemhez.
(T.V.) Igen, itt végeztem el a Táncművész szak klasszikus balett szakirányát, és azóta az Operaházban táncolok. Rögtön elmondom: a hivatásom minden percét élvezem…
Öröm ezt hallani! Egyébként, ha jól tudom, te az első évfolyamtól a kilencedikig, tehát végig a Magyar Táncművészeti Egyetemen végezted szakmai tanulmányaidat. Mit szerettél az itt eltöltött időszakban?
(T.V.) Nem puszta kedvcsinálóként mondtam az előbb: az elejétől a végéig szerettem ide járni, élveztem a tánccal töltött időt, a tanulás minden percét. Tényleg! Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, egymástól és a mesterektől egyaránt tanultunk. A gimnáziumi évek azért nem voltak zökkenőmentesek, kicsit „elvitt a tánc”, de megoldottuk!
Ez a lényeg… Egyébként ez a mostani sűrű hétvége kivételesnek mondható? Gyakran adódik ilyen a táncművész életében, legyen bár társulatvezető, koreográfus vagy aktív táncművész?
(T.V.) Természetesen elfoglaltak vagyunk. Sok munkával és nagyon sok lemondással jár a hivatásunk, de egyben olyan élményfaktort is jelent, amit szerintem nem sok szakma vagy akár sportág képes megadni.
(T.T.) Biztosan örömét lelheti az ember számos más hivatásban is. Nem állhattam ugyan a nemzeti válogatott tagjaként egy arénában százezer ember előtt, de tízezres közönség előtt már léptem fel. Felemelő volt! Az csoda, amikor az embert megtapsolják, és a közönség kisugárzásából érzi, hogy amit csinált, az rendben volt. Mindez sokat ad a léleknek, ami mellett a munka nehézsége és az esetenként sűrű időbeosztás eltörpül.
Vince, mit szeretsz ebben a hivatásban?
(T.V.) Nagyon élvezem magát a táncot, tehát a próbafolyamatoktól egészen az előadás pillanatáig mindent. A legjobb érzés, amikor egy jó előadás után az ember kimehet meghajolni a nézők elé.
Topolánszky Vince és Claudia García Carriera
A taps éltet?
(T.V.) Igen, feltölt energiával. Egy jó előadás után, amikor hazaértem, sokáig nem is tudok elaludni, még akkor sem, ha nagyon elfáradtam. Mindez akár egy sikeres próbanap után is megtörténhet.
Ha most itt állna veletek szemben nyolc-tíz fiatal kissrác, akik gondolkodnak azon, hogy táncművészek legyenek-e, mit mondanátok nekik? Hogy csinálnátok nekik kedvet ehhez a hivatáshoz?
(T.V.) Szerintem mindenféleképpen próbálják meg, vágjanak bele! Nem akarok mindent rózsaszínben láttatni, ezért megjegyzem: az elején néha azért össze kell szorítani a fogunkat és megrázni magunkat, de mindez később busásan megtérül. Sikerekből kijut persze a képzés elején is, de vannak nehezebb időszakok. Szerintem azonban ez mindenhol így történik, nemcsak a táncban. Bármit választ hivatásként az ember, vannak olyan napok, amikor nem szeretné, de mégis csinálnia kell. A mérleg nyelve azonban egyértelműen a „megéri” felé mutat, ezért érdemes dolgozni.
(T.T.) Koromból adódóan már más nézőpontból tekintem a kérdést. Táncművészként korábban sokszor beszéltem arról, hogy ezt a szakmát nagyon sokáig kell tanulni, a karrier viszont ehhez képest rövid. De ötvenen túl mégis itt vagyok, alkotóként és oktatóként is jelen vagyok a táncművészetben. Mondják azt is, hogy rosszul fizetett szakma. Erre azt tudom megemlíteni, mi többgenerációs táncos-családként, nem mondom, hogy mesés vagyonokat gyűjtve, de szépen, jómódban megélünk, ráadásul a mai napig szeretem, amit csinálok, csinálunk. Mindez szerintem csodálatos.
Vince, ha befejezed az aktív pályafutásodat, utána a színpad és a balettművészet környékén akarsz majd maradni?
(T.V.) Igen, de ez azért még odébb van. Csak most kezdtem el és még tizenöt-húsz évig szeretném élvezni a színpadi létet előadóművészként. A színpadon töltött évek után pedig, követve édesapám példáját, mindenféleképpen szeretnék továbbra is táncművészettel foglalkozni és a színházi világban maradni.
Topolánszky Tamás és Kelemen Dorottya
Te is így gondolkodtál a magad idejében, Tamás?
(T.T.) Ha tizennyolc évesen leírta volna nekem valaki egy papírra, hogy egyetemi docens leszek a Magyar Táncművészeti Egyetemen – ami akkor ráadásul még Főiskola volt – és Egerben vezetek majd egy remek társulatot, nem hittem volna el. Fiatalabb koromban tettem a dolgomat, ahogyan Vince is teszi. Az ember ifjúkori lendületét kihasználva igyekszik élni a lehetőségeivel, elvégez iskolákat, sok időt és fáradtságot áldoz a szakmára. Aztán egyszerre örömmel döbben rá, munkájának gyümölcse beérett. Mindez azt támasztja alá, hogy egy életen keresztül lehet és érdemes ezzel a csodálatos hivatással foglalkozni.
Tehát akkor azt mondjátok a fiatal srácoknak, fiúknak-lányoknak, hogy bátran jöjjenek a Magyar Táncművészeti Egyetemre, legyenek táncművészek?
(T.T.) Az öndicséret büdös, szülőként viszont kijelenthetem, látva Vince eddigi pályáját és sikereit: Mindenképp! Azoknak pedig, akiknek eddigi életutam megfelelő ajánlásként szolgál, javaslom, válasszák bátran ezt a csodálatos hivatást. A múlt hétvégéhez visszatérve: szombat este leírhatatlan büszkeséggel néztem Vincét és korábbi tanítványomat, Rónai Andrást az Operaház színpadán. Nagyon tetszett, amit tőlük láttam, és nem mellesleg a nézőtéren ülő hölgyek körében is komoly sikert arattak!
MD
