Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

A Győri Balett szerződés miatt győzte le honvágyát Katarina Bužić

By 2024.06.19.No Comments

Több beszámolót olvashattak a végzős klasszikus balett évfolyamról és a vizsgaelőadásról, amelynek legfontosabb bemutatója az Operában lesz június 23-án. Az egyik évfolyamvezető mesterrel, Medvecz Józseffel készült podcastben hangzott el egy érdekes meglátás, aki – többek mellett – Katarina Bužić produkcióját dicsérte. Miután a Nemzeti Táncszínházban Lukács András koreográfiája, az Örvény szép sikert aratott és a dicsérettel a mester nem maradt egyedül, az utolsó egyetemi fellépésre készülő horvát, de kilenc éve Magyarországon tanuló fiatal balettművészt kérdeztük, mit gondol az elmúlt hónapok eseményeiről és a jövőjéről?

Medvecz József így fogalmazott, „Több remek teljesítmény mellett van egy üde színfolt a végzős vizsgakoncert harmadik felvonásában, Katarina Bužić, aki az Örvény főszerepét táncolja. Olyan mélységeket mozdít meg, ami lenyűgöző. Talán voltak, akik nem várták tőle, de hatalmas energiákat hívott elő, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Katarina az évfolyamon belül régebben nem volt annyira előtérben, de most megkapta ezt a szép lehetőséget. Mielőtt beszélgettünk, pont az ő próbáján jártam és állíthatom, komoly fejlődésen megy keresztűl. A Győri Balettől Velekei László kínált neki szerződést,  jó helyre is megy, tehát fontos hónapok ezek az életében.”

Fotók: Csillag Pál

Katarina, amikor az Egyetem büféje előtt találkozva tolmácsolásunkban meghallotta a dicsérő szavakat, teljes szívéből örült, „Nem tudtam. Annyira örülök, hogy így gondolják. Tényleg ezt mondják? Fantasztikus! Sokat dolgozom, dolgozunk azért, hogy minden jól sikerüljön. Ez egy remek koreográfia, nagyon szép lehetőség, amivel élni szeretnék.”

A fiatal művész arról is beszélt, nagy kihívás számára a szerep, technikailag, művészileg és érzelmileg egyaránt.

„Az a tény, hogy az Örvény lesz az utolsó fellépésem és az utolsó közös darabunk a vizsgakoncerten, meg egyáltalán, igen megható. Érzelmileg mélyen érint ez a koreográfia. A mozdulatok, a partnerem – Ónódy Ábel, akit imádok – és a zene elvarázsol. Nagyon jó csapat vagyunk, szeretjük egymást, de most vége. Úgy érzem, mindent bele kell, bele is tudok adni ebbe a szerepbe.”

Az utolsó egyetemi pillanat közelségében, a Magyar Táncművészeti Egyetemen töltött kilenc esztendő és a remek magyar nyelvtudás kapcsán azért megkérdeztük, mennyire érzi magát Katarina horvátnak és mennyire magyarnak?

„Továbbra is büszkén mondom, horvát vagyok. Vissza is szeretnék majd egyszer menni Horvátországba. Most komoly lehetőség nyílt meg előttem, mert felemelő a Győri Balett tagja lenni, de a szívem, a család hazahúz.”

Amikor decemberben a győri próbatáncról visszatért Katerina, még úgy tervezte, hamarosan a családjával lesz. A Képesítő vizsga után azonban szerződést kínáltak számára, ami boldogság és lehetőség is egyben.

„Nyilván az, mert ez egy remek társulat. Ráadásul nekem tetszik, hogy egy relatíve kisebb társulatról van szó. Jobban szeretem a családias hangulatot.”

A fiatal művésszel ezt követően hosszabban beszélgettünk a vizsgakoncert nehézségeiről, a három felvonás szerkezetéről, Kökény-Hámori Kamill fellépésnek súlyáról az Eric Gautier féle ABC-ben és persze a másik szerepéről, a Don Quijote szvit Cigánytáncban, melyet Szatmári Márkkal adnak elő.

„A Don Quijote-ben nagyon tetszik, hogy közösen, egymásért tudunk táncolni. Ez számunkra valóban fontos, mert nálunk soha nem volt egy csöppnyi féltékenység, nem volt rivalizálás, egymásért, a másik sikeréért is dolgoztunk. A második részben a technikai nehézség tetszik, mert ott mindenki jobban meg tudja mutatni magát, az Örvény meg az Örvény, ahogy beszéltük – zárja az összegzést egy igen kedves félmosollyal.”

Katarina Bužić kilenc évvel ezelőtt Szitt Melinda mesternő meghívására érkezett felvételizni a Magyar Táncművészeti Egyetemre, akivel a horvát fővárosban egy tanfolyamon találkozott. Négy évig dolgozott a mesternővel, amire nagy hálával és meghatottan emlékezett vissza. Azonban nem volt minden és mindig könnyű, voltak nehéz és kemény pillanatok is az egyetemi évek alatt, erről is őszintén beszél Katarina.

„Mentálisan néha nagyon nehéz volt, nem tagadom. Érzékeny vagyok, az emberi kapcsolatok fontosok számomra és voltak olyan napok, amikor kicsit elvesztettem a hitem. Azonban most nem erre kell gondolni, mert nagyon hálás vagyok, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget. Szépen tudok elmenni az Egyetemől és nagyon várom a győri éveket.”

Arra a felvetésre, hogy képzeli el magát később, szintén egyenes válasz érkezett.

„Győrben szeretnék bizonyítani, de utána mondjuk a Zágrábi Balettben szívesen látnám magam, amennyiben olyanok a személyi feltételek, mert arra mindig figyelni szeretnék.”

ÖRVÉNY

Koreográfus: Lukács András, Harangozó Gyula-díjas és Seregi László-díjas

Zeneszerző: Philip Glass

  • Katarina Bužić
  • Dobra Janka
  • Csípán Csenge
  • Hataishi Iyo
  • Kazama Ruka
  • Yonei Momona
  • Chiang Yu-Rou (VIII. évf.)
  • Szabó Rozina (VIII. évf.)
  • Precup Júlia (VIII. évf.)
  • Zhang Yidi (VIII. évf.)
  • Ónódy Ábel (modern IV. évf.)
  • Kökény-Hámori Kamill
  • Saito Hiraku
  • Gáspár Sámuel
  • Szatmári Márk
  • Knausz Patrik (VIII. évf.)
  • Bárány Ágoston (VIII. évf.)
  • Gribovszki Sámuel (VII. évf.)
  • Bajusz Levente (VII. évf.)

A műsor- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk!

A klasszikus balettművész végzős évfolyam vizsgakoncertjére, az Operába még van néhány szabad hely. A nagyközönség számára a jegyek ITT elérhetők.

Megszakítás