A Tánc Világnapja alkalmából a Nemzetközi Színházi Intézet üzenetét minden évben más személy írja, idén egy dél-afrikai táncművész, színész, koreográfus és táncpedagógus, Gregory Vuyani MAQOMA gondolatait tolmácsoljuk.
Egy nemrégiben velem készült interjú alkalmat adott arra, hogy mélyen elgondolkozzak a táncról, arról, hogy mit is jelent a számomra. Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolhassak, végiggondoltam az eddigi pályámat, és arra jutottam, minden egyetlen cél felé vezetett. Minden egyes nap olyan új kihívást jelent, amivel meg kell küzdenem, és csakis a tánc segítségével tudok értelmet adni a világnak.
Elképzelhetetlen tragédiákat élünk meg, olyan időszakot, amit legjobban poszthumán korszakként tudnék leírni. Ezért most még sokkal inkább, mint valaha, a tánccal arra kell emlékeztetnünk a világot, hogy létezik még az emberiesség. A bomlás virtuális tájképén az elszántságnak és az együttérzésnek kell felülkerekednie, mert csak ez vezethet az egyetemes gyász katarzisához, legyőzve a halállal, az elutasítással és a szegénységgel szembesülők végtelen szomorúságát és kemény valóságát. A táncunknak minden eddiginél sokkal határozottabban kell tudomására hozni a világ vezetőinek és az emberi körülmények megóvásával és javításával megbízottaknak, hogy dühös gondolkodók serege vagyunk, és az a célunk, hogy a világot lépésről lépésre megváltoztassuk. A tánc maga a szabadság, és mi is általa vagyunk szabadok, ezért a tánc segítségével meg kell szabadítanunk a csapdákba esetteket mindenütt a világon. A tánc nem valamilyen politikai dolog, de politikai gesztussá válik, mert minden elemében emberi kapcsolatokat hordoz, és ezért mindig a körülményekre reagálva, képes az emberi méltóságot újjáépíteni.
Amikor táncolunk, a testünk a térben mozog és egymásba gabalyodik. A mozgásunk ereje összekapcsolja a szíveket, megérinti a lelkeket, és gyógyulást hoz, amire oly kétségbeesetten szükségünk van. A cél ezért az, hogy a tánc legyőzhetetlen és oszthatatlan hidrafejjé változzon. Most már csak az kell, hogy még többet táncoljunk!
