Demcsák Ottó életében kétszer is volt társulatalapító, először kezdő táncosként Győrben, majd tánctagozat-vezetőként Sopronban, épp tíz évvel ezelőtt. Egy új társulat vagy berobban, vagy lassan építkezik, ez utóbbit járja a Sopron Balett, amelynek jubileumi gálájára a fővárosból, Egerből, Győrből, Miskolcról, Kecskemétről, Szegedről, sőt még St. Pöltenből is érkeztek vendégegyüttesek, ami azt jelzi, a társulat csatlakozott a hazai tánc élvonalához. Werner Nikolett Demcsák Ottóval a repertoárépítésről, a boldog és boldogtalan táncosokról, a nemzetközi együttműködésekről és az életet szolgáló, segítő előadások fontosságáról beszélgetett.
Másfél órányira a Győri Balettől miért volt fontos Sopron számára, hogy tíz évvel ezelőtt önálló balett-társulatot alapítson?
Pataki András, a Soproni Petőfi Színház akkori színházigazgatója felkért egy tánctagozat létrehozására. A közös beszélgetéseink során felmerült, hogy miért is ne alapítsunk egy modern balett-társulatot. Minden koreográfus álma és törekvése, hogy saját együttese legyen, hogy alkotásaiban a közönség elé tárja a világról alkotott véleményét. A feltételek kedvezők voltak egy új vidéki együttes létrehozására.
A Győri Balett alapítójaként volt tapasztalata abban, hogy milyen egy tánchagyományok nélküli iparvárosban létrehozni egy társulatot. Sopron sem volt könnyű közeg, tudott-e profitálni a győri évekből? Honnan szerződtetett művészeket és milyen feltételekkel?
A Győri Balettben táncosként és koreográfusként eltöltött mintegy harminc év kellő tapasztalatot, erőt és elhivatottságot adott ahhoz, hogy újra fészekrakó legyek. A társulat tagjait egy próbatáncon válogattam ki, és már az első csapat hatalmas szorgalommal kezdett neki a munkának. Nehézség csak abból adódott, hogy a zenés darabokban is a Sopron Balett látta el a tánckari feladatokat, ezzel párhuzamosan kellett felépíteni a saját repertoárt, például a Szép Cerceruska, a Végtelen Európa, az Álmos legendája, az És mégis élünk, illetve a Táncrapszódia című táncművet.
Szép Cerceruska, Tiszolczi Lilla_ Szóka Roland (Fotók: Szita Márton)
Gyakran kérdezik tőlem, hogyan lehet jó együttest csinálni, hát elmondom. Jó együttest erkölcsileg és intellektuálisan is jó emberekből lehet csinálni, akik érzik és értik a rendezői szándékot, akik hangszerként használják a testüket. Fontosnak tartom a művészeti nyitottságot is, hiszen a zene, a képzőművészet és az irodalom is formál minket. A táncosnak igenis érzékenységgel kell közelítenie más alkotásokhoz, ha szebbé akarja tenni a világot. Ezt a szemléletet mesteremtől, Lőrinc Györgytől tanultam, aki sokat beszélgetett velünk, fiatal táncosokkal – könyvekről, zenéről, képzőművészetről. De említhetem Markó Iván mesteremet is, az ő idejében született meg a hőskorszak, ami alatt elindult a Győri Balett, és ezzel együtt valami új született a táncművészet világában.
A Sopron Balett kezdettől fogva kapcsolatokat kezdett kiépíteni a közeli osztrák társulattal, az Europaballett St. Pöltennel. Ez szakmai erősítést jelentett, vagy már eleve határon átnyúló koprodukciós, régiós jelenlétben gondolkoztak?
A St. Pölteni Europaballettel A szwing meg a tangó című közös előadásunk kapcsán alakult ki szoros emberi és szakmai kapcsolat, amelyben sokat segített Michael Kropf koreográfus. Ez az együttműködés máig tart, de nemcsak velük, hanem oroszországi Szaranszk város balettegyüttesével is élő kapcsolatunk van, és talán ezért is van a társulatban sok tehetséges orosz táncos, akiket Alekszej Batrakov koreográfus és balettmester személyes ismeretség alapján hívott meg.
Milyen művészi irányvonalat követ a Sopron Balett? Milyen sajátos karakterjegyei vannak?
A Soproni Balett az alapítása óta egyszerre dolgozik prózai és zenés darabokban, miközben önálló előadásokat is próbál, mindezeket több stílusban. A saját bemutatóinkra általában másfél hónap marad. Igaz, ezt nem róhatom fel, mivel a Soproni Petőfi Színház tánctagozataként működünk. Nagyon büszke vagyok a tagokra, hiszen minden műfajban otthonosan mozognak. A Sopron Balett koreográfiáiban az életet segítő, az életet szolgáló, mondanivalójában korunknak is tükröt tartó művek szerepelnek. Hiszem azt, hogy éhe van a mai táncszerető közönségnek a történetet elmesélő művekre, amelyeknek az esztétikája és a gondolatisága léleksimogató.
Demcsák – Batrakov – Rovó: Táncrapszódia, három táncjáték a Sopron Balett előadásában
A tízéves fennállást ünneplő szeptember 17-i gálán gesztusértékű volt, hogy az ország hét vezető balettegyüttese is ott volt a színpadon. Vendégszereplésükkel a táncszakma elismerte a Sopron Balett elmúlt éveinek művészi értékteremtését. Nagyon meg kellett ezért dolgozni?
Az ország neves együtteseit hívtam meg, és ez az est egy igazi táncünneppé nemesedett. Minden együttes rettentő feszített munkatempóban dolgozik, és nagyon ritkán van módunk egymás alkotásait látni. Ez nagyszerű alkalom volt, hiszen az együttesvezetők és a táncosok ebben a nagy sikerű gálában közvetlenül és jövőépítő szándékkal tudtak beszélgetni. Bárhol, bármilyen táncstílusban alkot egy társulat, valahol mindegyik létformája ugyanaz. A találkozóval azt üzentük, hogy a táncban nincs alá- vagy fölérendeltségi viszony, és a cél is közös: megszerettetni a táncművészetet a közönséggel és a társművészetek képviselőivel. Ma mindenki sokat dolgozik, így nem látjuk egymás munkáit, még a tánctalálkozók alkalmával is a saját darabunkra koncentrálunk. Egyszerűen nem ismerjük a másik produktumát, ezért szükség volt egy eseményre, ahol megmutattuk, hogy mit csinálunk. Számomra fontos az együttesek közötti párbeszéd, erre hívtam meg pályatársaimat, és optimistán mondom: a táncművészet megkapta a megérdemelt figyelmet. Nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő tíz év még tovább növeli a Sopron Balett táncművészeti értékét. Ezen dolgozunk nap mint nap.
Az előző évadban több mint tíz év után újra színpadra állt. Ezzel mit akart üzenni?
Nem készültem semmilyen nagy visszatérésre, ami a színpadi szereplést illeti. Mindig is azt hittem, hogy a Győri Balettnél táncoltam el a hattyúdalomat. Engem is meglepett, hogy Michael Kropf koreográfus felkért A csodálatos mandarin Öreg gavallér szerepére. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy félelmek nélkül vállaltam a szerepet, de visszatekintve az aggodalmam alaptalan volt. Azt tapasztaltam, hogy a testem mindenre emlékezett. A próbák előtt fegyelmezetten figyeltem az étkezésre és a mozgásra, végül hatvanhárom éves koromra újra a táncosok között álltam. Ez a munka megerősített abban is, hogy mindig emlékezzek rá: koreográfus vagyok, de voltam táncos is. Akik nem látták az előadást, a következő színházi olimpián megtekinthetik, hiszen A csodálatos mandarin nyitja meg az eseményt Binder Károly, Bogányi Gergely, Boros Misi és Varga Gábor zenei közreműködésével.
És mégis élünk – Paksi Fruzsina és Füsi Zsolt
Szigorú pedagógus?
A szigor elengedhetetlen a táncban! A táncművészetet mindenkinek ajánlom, de nem való mindenkinek. Alkati adottság nélkül hiába minden technika, végeredményben csak egy boldogtalan táncost kapunk. Nem támogatom a rövid tanfolyamokat, amikor valaki azt állítja, hogy kétéves külföldi tánctanulmányok után professzionális táncossá válhat. Pedagógiai felelősségemnek érzem, hogy elmondjam, ha egy táncosnak nincsenek meg a műfajhoz szükséges adottságai. Kicsit szigorúbban azt is mondhatom, épp elég csalódott művészt láttam ahhoz, hogy még eggyel találkozzák.
Tíz éve dolgozott utoljára a Győri Balettel, aminek alapító tagja. Miért jött el a társulattól?
Huszonöt év táncolás után át kellett adnom a stafétát. Ez nem volt kérdés, előbb-utóbb minden táncosnak ez a sorsa. Elégedetten jöttem le a színpadról, még az is eszembe jutott, hogy ezzel leteszem a lantot, de a gondviselés felülírta a tervemet. Pataki Andrástól, a Petőfi Színház igazgatójától kaptam felkérést a táncegyüttes megszervezésére, és nagyon hamar megszerettem az új társulatot. A Soproni Balett most tízéves, a Győri Balett negyvenhárom. Remélem, hogy a soproni társulat is néhány évtized múlva a negyvenedik jubileumot fogja ünnepelni, ehhez viszont alázatos emberekre van szükség, akik átadják egymásnak a sokévnyi tapasztalataikat, én is erre törekszem ma.
(A cikk az egyetem által kiadott Táncművészet című folyóirat 2022/őszi számában jelent meg. Szerző: Werner Nikolett; fotók: Szita Márton; főszerkesztő: Péli Nagy Kata)
