Skip to main content
EgyetemGimnázium, kollégiumHírekKiemelt

Brieber Éva az MTE mesterkurzusairól

By 2023.05.28.No Comments

A Magyar Táncművészeti Egyetemen idén tavasszal a Klasszikus Balett Tanszék hallgatói, növendékei több neves és elismert művész mesterkurzusán vehettek részt, melyek elsődleges célja volt, hogy a hallgatók és növendékek széleskörű tudást sajátíthassanak el, mind balett, mind pas de deux órák keretein belül. Több mester, több tudás, mondhatnánk, de ne mi mondjuk, jóval inkább Brieber Éva tanszékvezető, aki a kurzusokat szervezte.


Az MTE Klasszikus Balett Tanszékének vezetője a mesterkurzusok alakulását és fontosságát hangsúlyozva elárulta, sikeres volt a kezdeményezés és célja, hogy az egyetemen további mesterkurzusokat szervezzen hasonlóan neves oktatókkal, mesterekkel.

„Ez egy régi hagyomány, amely megújításra érdemes. Nem feltétlenül mesterkurzusnak hívták, amikor nálunk még anno a főiskolán volt hasonló. Nem teljesen ebben a struktúrában zajlott, nem váltakoztak a mesterek, hanem egyszerűen inkább egy továbbképzés jellegű plusz gyakorlat volt a növendékek számára. Viszont ahogy halad a világ, arra készítjük föl a gyerekeket, hogy együttesben dolgozzanak, próbatáncokra járjanak, ahol mindig más mesterrel fognak találkozni, mindig más stílusú gyakorlatot fognak kapni.”

Brieber Éva kiemelte, mennyire fontosnak tartja, hogy a növendékek, hallgatók minél több stílussal találkozzanak már tanulmányaik során is.

„Minden mester egy kicsit máshogy építi fel a gyakorlatát. Fontos, hogy ebben jártassak legyenek a hallgatók és gyorsan alkalmazkodjanak. Ebbe minél hamarabb bele kell csöppenniük, soha sem lehet elég korán kezdeni erre a felkészülést. Gyakorolni kell, ezt is.”

A tavasz folyamán mesterkurzust tartott Szőnyi Nóra, Kováts Tibor, Kozmér Alexandra, Gregor Hatala, Aradi Mára, és Nagy Tamás. akiknek munkáját tapasztalt zongora kísérők segítették, név szerint Kiss Sándor, Reich Margit, Takács Nóra Luca, Sipos Iveta és Kovács Györgyi.

A vendégmesterek kiválasztásáról Brieber Éva elmondta, mindenféleképpen olyan mesterekben gondolkodtak, akik nincsenek napi kapcsolatban a gyerekekkel, tehát olyan aktív, de nem az egyetemen balettmesterként tevékenykedő személyek kerültek szóba, akik újdonságot tudnak mutatni a növendékek számára. Érdekesség, hogy a kurzusokat tartó balettmesterek általában felnőttekkel foglalkoznak. A meghívott tanárok között voltak az MTE volt balettmesterei, valamint külföldi művészek is felsorakoztak, a szakmai program tehát igen változatos volt.

A tanszékvezető úgy látja, talán ennek is köszönhető a mesterkurzus sikere.

„Mindenki azt mondta, nagyon jó volt az intézmény növendékeivel dolgozni, mert nagyon lelkesek voltak, jókedvűek és ügyesek. Minden balettmester két balettórát tartott, az első órája az úgymond kisebbeknek, tehát az ötödik-hatodik évfolyamnak tartotta, akik még növendékek, a második órát pedig a hetedik, nyolcadik évfolyamnak, akik már a hallgatók.”

A mesterkurzusok során az is különleges élmény volt az MTE diákjainak, hogy a négy évfolyam összevonva dolgozott, így esélyük nyílt az fiatalabb növendékeknek az idősebb évfolyamoktól is tanulni. A mesterkurzusokon résztvevő hallgatók és növendékek egy online kérdőívet tudnak majd kitölteni, visszajelzést adni a foglalkozásokról és a mesterekről egyaránt, hiszen a tanszéknek fontos a diákok visszacsatolása is.

Brieber Éva, mesteroktató boldogan nyugtázta a mesterkurzusok sikerét.

„Nekem nagyon sikeresnek tűnt. Erre a részvételből, a visszajelzésekből és abból következtetek, hogy nem jöttek kifogások, senki nem mondta, hogy nem tudok jönni szombaton, fáj a lábam. Mindenki aktívan részt vett a szombati mesterkurzusokon, és a balettmesterektől is rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Nagyon örültem annak, hogy jól érezték magukat a mesterek és a gyerekek. Biztos vagyok abban, hogy sokat tanultak ezekből az alkalmakból..”

Megszakítás