Egy végzős vizsgakoncert, amit Orosz Adél is szívesen eltáncolt volna

A Magyar Táncművészeti Egyetem sokra hívatott végzős klasszikus balett évfolyamának egyik vezető mestereként tért vissza az Operába Macher Szilárd. Az egyetem július 2-i vizsgakoncertje komoly szakmai sikert aratott. Mennyit számít a hely szelleme, az igen erős és modern programválasztás, a jó társulatként összetartó évfolyam és a magasan jegyzett betanító mesterek munkája? A telt házas előadásról, a balettművészet realitásáról és az elvégezett munkáról beszélgettünk az MTE oktatási rektorhelyettesével.

Évtizedek óta benne van a szakmában. Megilletődik, amikor több éves szünet után megérkezik az Operába?

Annyira nem, de kicsit mégis. Ott voltam táncművész, 21 évig táncoltam a színpadon tehát ez az otthonom. Nem csak nekem, sokunknak, így nincs mese: nagyon jó érzés volt megint a színpadon állni. Nem feltétlenül azért, mert visszavágyom, egyszerűen jó volt ott lenni. Erre különböző okok miatt – a COVID, a felújítás – évekig nem volt módunk. Nagy Tamás, az MTE Művészeti Tanácsának elnöke meg is állapította, hogy még az illatok is ugyanazok, hiába újították föl az épületet. Ehhez az „otthon vagyunk érzéshez” azonban komoly pluszt tett hozzá, hogy a hallgatók végre megint ott lehettek a színpadon a vizsgakoncerttel.

Ön az egyik évfolyamvezető mestere a végzős, pontosabban végzett osztálynak. Mennyire kötődik emocionálisan a gyerekekhez?

Ez egy nagyon szoros kapcsolat. Hat éve nap mint nap együtt vagyunk, megküzdünk egymással. Ők velem, én velük. Néha olyan ez, mint a hullámvasút, de az igazság az, hogy nem tudom nem szeretni a növendékeimet.

Komoly felelősségként élem meg a tanítást, mert a növendékek, majd hallgatók szakmai sorsa a mi kezünkben van. Sokszor talán nem is csak az. Egyébként a habitusom is olyan, hogy nem is tudok szenvedélymentesen tanítani. Szenvedélyesen szeretem ezt a hivatást, a balettművészetet, így is adom át.

Nem szoktam szakmának nevezni, bár nyilván vannak erősen szakmai részei, de úgy gondolom, ezt csak annak érdemes művelni, aki maximálisan komolyan gondolja, szívből szereti. Az új generációkkal egyre nehezebb ilyen erős kötődést elérni, de ez a végzős IX-es évfolyam kiemelkedően összetartó csapat volt.

Az Operában tartott vizsgakoncert előtt azt nyilatkozta az egyetem hivatalos oldalán megjelent interjúban, hogy azt javasolja a végzősöknek, éljék meg teljes valójában ezt a fellépést, mert lehet, hogy többet soha az életünkben nem tudnak ilyen programot táncolni. Ez a program valóba ekkora lehetőség volt?

Nézze, ez a program objektíven is nagyon erős volt. A klasszikus balett szakirány vizsgakoncertje esetében egyrészt nagyon fontos, hogy klasszikus baletteket mutassunk be, hiszen abból tudjuk megítélni, meddig jutottak el a hallgatók kilenc év tanulmányai alatt. Ugyanakkor a vezető társulatok repertoárja nagyon színes a világban és nekünk a hallgatókat arra kell felkészíteni, hogy minél sokoldalúbb művészek legyenek, minél hamarabb tudjanak alkalmazkodni gyakorlatilag bármilyen koreográfusi elváráshoz. Fodorné Molnár Márta rektor asszonnyal, az évfolyam másik vezetőjével célunk volt, hogy korszerű legyen a vizsgakoncert műsora.

Éppen ezért a klasszikusbalett-részletek mellett már az első rész is egy neoklasszikus balett volt, egy világszerte elismert és repertoáron tartott szerzőtől, Hans van Manen Adagio Hammerklavier alkotása. Megjegyzem, adott esetben pont ezek közül a tehetséges lányok közül akár még többeknek visszajöhet az életében ez a darab.  A harmadik résznél pedig mindenképp egy igazán 21. századi kortárs balettet szerettünk volna kínálni nekik, amiről tudtuk, hogy nagyon fogják élvezni. Ez így is lett, de a tehetségük eredményeként nem csak ők, hanem az Opera telt házas nézőtere is nagyon élvezte Jacopo Godani Moto Perpetuo című művét.

Mindennél többet elmond, hogy Orosz Adél, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművész a bizottság tagjaként azt mondta az értékelés során, hogy általában nem szereti a modern részeket, de idén kifejezetten élvezte. Úgy érzete, nagyon szívesen táncolta volna ezt a darabot ő is, miközben beismeri, lehet, hogy nem tudta volna eltáncolni. Valóban, a Moto Perpetuo olyan testtudatot, készségeket, képességeket vár el, amit ők annak idején nem tanulhattak. Ez egy fantasztikus elismerés volt!

Hozzáteszem: bármennyire is úgy nézett ki, mintha ennek a darabnak semmi köze nem lenne a baletthez, de igenis nagyon sok köze volt hozzá. A lányok ugyanúgy spiccen táncoltak, a táncosok ugyanúgy forogtak, ugrottak, de egészen máshova jutottak el így Jacopo Godani koreográfiájában. Az egész programról elmondható, hogy gyakorlatilag nem volt olyan hallgató, aki ne szerette volna a feladatát és rengeteget dolgoztak, velünk és a kiváló vendégmesterekkel.

Nem csak én mondom, tényleg világszínvonalon táncoltak, de ami talán még fontosabb, minden szempontból elérte a célját a vizsgakoncert.

Az, hogy teltház volt, mit jelentett a gyerekeknek?

Bárki jön ide táncolni, még egy világsztár is, aki sok helyen járt már, mindenki eltátja a száját az Operaháztól és érzi ennek az épületnek a csodáját. A teltház pedig nyilván olyan hatalmas energiát ad, amitől szárnyal az ember. A tömegnek szerintem nagyon nagy ereje van, minden túlzás nélkül. Ez mindenkinek egy életre szóló élmény. Mi is úgy emlékezünk a saját vizsgaelőadásunkra, hogy hatalmas élmény volt. Ez az egyik legfontosabb előadás az ember életében, ezért örömteli, hogy a közönség vastapsa és a szakmai vélemények alapján is ennyire magas színvonalú volt. A hallgatók, a balettművészek itt lezárnak egy szakaszt az életükben és megkezdik pályafutásukat. Ez egy komoly mérföldkő, fontos, hogy ilyen karakteres emlékként maradhat meg.

Mennyire lehet megjósolni egy-egy végzős évfolyam esetén, hogy kinek milyen karrieríve lehet?

Nagyjából lehet látni, ki mennyire tehetséges és milyen potenciál van benne. Látjuk, meddig jutott el mostanra és mennyi lehet még benne. Itt lép a képbe kicsit a szerencsefaktor, mert nem mindegy, ki milyen társulatba kerül. Ha jó emberekkel tud együtt dolgozni, jól menedzseli a pályáját, ami nyilván nem könnyű, sokra viheti. Előfordul persze olyan is, hogy valaki később érik be, akár azért is, mert olyan hatások érik egy vagy több társulatban, hogy kiteljesedhet, és számunkra is meglepetést okozhat. Ebben a végzős évfolyamban egyértelműen sok tehetség volt. Nagy Gvendolin esetében, akit világsztár gálára is hívtak már, nem kérdés, hogy komoly lehetőség rejlik benne, de azért itt többek is nagyon tehetségesek és nagy jövő előtt állnak.

Kik a többiek?

Lengyel Dorottya, Bán Kata, Alfie Pearce, aki az utolsó évben érkezett hozzánk és négy éve foglalkozik kalsszikus balettel, de komoly tehetség. A saját és a szülei elmondása alapján is ez volt az egyetlen igazán profi éve, amikor profi balett-tanulmányokat folytatott. A japánok közül pedig Okura Iku, Koizumi Juza és Katano Soichiro emelhető ki. Sok van bennük, és nagyon drukkolunk nekik, de nem csak nekik. Az élet azért sok csavart tud hozni. Például van olyan fiú, aki nem feltétlenül klasszikus táncos lesz, de ha megtalálja a helyét, akkor nagyon sokra viheti. Ezért is fontos, hogy az egyetemen az oktatás minél színesebb legyen. Bármilyen irányba is indulnak el a hallgatók, helyt tudjanak állni és legyen meg bennük a fejlődés lehetősége.

Összehasonlítva hasonló korú önmagával, mi jut eszébe róluk?

Az, hogy sokkal, de tényleg sokkal inkább készen vannak, mint annak idején mi voltunk.

 

Mezei Dániel