A Néptánc tagozat ezzel a kétrészes műsorral köszön el az iskolai tanulmányaitól és lép be a hivatásos táncművész létbe.
Az első felvonásban Novák Ferenc „Tata” által megalkotott Évszázadok táncai című műsor és Pesovár Ernő: A magyar tánctörténet évszázadai c. könyv nyomán készült, amely a középkori körtáncoktól kezdve a barokk forgóstáncokon át a reformkor verbunk-csárdás kettőséig tartó nagyívű repertoárt mutat be. Történelmi korokon áthaladva, a Kárpát- medencében fellelhető tánctípusokból, a legkarakteresebb példák kerülnek a színpadra. A felvillanó képsorok alatt hallható szöveget a Novák Ferenc előadásában elhangzottak alapján írta, tömörítette Novák Péter, amit László Zsolt tolmácsol. Mind ezek következtében a hallgatók nem csak „táncgépként” léteznek, hanem mozdulataikat a valós tudás hozza elő. A sok gyakorlás, kutatás, a tudásszomj meghozta a várt eredményt, kiválóan megjelenítik a különböző korszakok tánctípusait. Úgy, mint körtáncok, fegyvertáncok, ugrósok, legényesek, forgós-, forgatós táncok, magyar szóló, verbunk és csárdás.
A koreográfiákat a tagozaton tanító mesterek készítették: Appelshoffer János, Hortobágyi Gyöngyvér, dr. Ónodi Béla, Rémi Tünde, Végső Miklós és Foltin Jolán.
A műsort szerkesztette. Appelshoffer János és Rémi Tünde
A Néptánc tagozat hallgatói és mesterei ezzel a műsorral szeretnének tisztelegni Novák Ferenc egy egész életen át tartó munkássága előtt.
A második felvonásban megmutathatják a lelendő táncművészek milyen más műfajban szereztek még jártasságot az iskola falai között. Így a modern tánc összeállítás mellett, amelyet a hallgatókra Topolánszky Tamás és Kelemen Dorottya készített, a hivatásos együttesek repertoárján létező koreográfiák, táncszínházi darabok kerülnek a színpadra. Az első részben megmutatott tiszta folklór nyelvezetét felhasználva alkották meg a koreográfusok Zoltán a tagozatos diákoknak betanított műveket, amelyek már más technikai elvárásokat és előadói habitust kíván meg a hallgatóktól. Ez a rész lehetőséget ad arra, hogy az együttesek vezetői, akik egyben a számok koreográfusai is Juhász Zsolt, Mihályi Gábor, Vári Bertalan, Zsuráfszky Zoltán, jobban megismerhessék leendő táncosaikat, valamint a hallgatók is betekintést nyerhetnek a különböző hivatásos együttesek munkájába.
Vári Bertalan – Nyitány (részlet a János vitéz című produkcióból – Varidance)
Topolánszky Tamás, Kelemen Dorottya – Modern
Juhász Zsolt – Örök Kék ég (Duna Művészegyüttes)
Juhász Zsolt – Rózsák
Mihályi Gábor – Naplegenda részlet – Visznek a vonatok (M.Á.N.E.)
Mihályi Gábor – Szarvasének részlet (M.Á.N.E.)
Juhász Zsolt – SolusChristus részlet – A Fehér Pár (Duna Művészegyüttes)
Zsuráfszky Zoltán: Benedeki táncok (Magyar Nemzeti Táncegyüttes)
Zsuráfszky Zoltán: Szatmári táncok (Magyar Nemzeti táncegyüttes)
Szerkesztő: Hortobágyi Gyöngyvér és dr. Ónodi Béla
Táncosok: Árva Tamás, Bálint Szintia, Besenyi Nándor, Bognár Adrián, Fülöp Balázs, Egyed Mátyás, Fodor Virág, Géczi Csilla, Hudák Dorka, Kis Viki, Kiss Bálint, Kovács András, Králik Jázmin, Málits András, Molnár Benedek, Monostori Ivett, Nagy csomor Márton, Nagy Kamilla, Peszlen Csilla, Rimóczi Luca, Simon Dóra, Szappanos Ema Lili, Székely Máté, Takács Bence
Zenészek: Mihó Attila- hegedű, Görög András- brácsa, ifj. Szerényi Béla- furulyák, tárogató, citera, tekerőlant, Nagy Zoltán– furulya, tambura, duda, Szabó Dániel- cimbalom, Tóth Máté- bőgő
Alkotók:
Technikai stáb: Ferenczi Attila, Kálmán Salamon, Pogány Domonkos
Jegyek a Nemzeti Táncszínház honlapján, és a színház jegypénztárában kaphatók.
A jegypénzár nyitvatartása:
Minden nap 13.00-18.00
Az előadás napján 13.00-tól az előadás kezdetéig.
Címe:
1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.