Skip to main content
EgyetemGimnázium, kollégiumHírekKiemelt

“Jó érzés, amikor kérdeznek, mert látom, már felnőttek, önállóak..”

By 2026.02.23.No Comments

Komoly vizsgabizottság előtt múlt héten zajlott a végzős klasszikusbalett évfolyam képesítő vizsgája. A vizsga színvonalát a bizottság hivatott megítélni, mi azonban most a két évfolyamvezető mestert, Kazinczy Eszter címzetes egyetemi docenst és Oláh Zoltán, Kossuth-díjas egyetemi tanárt kérdeztük a tapasztalatokról és az év hátralévő részéről.

Fotók: Horváth Adrienne

A végzős évfolyam női évfolyamvezetője, Kazinczy Eszter, míg Oláh Zoltán a fiúkkal dolgozik. A vizsga fizikálisan és mentálisan egyaránt megterhelő volt, amire számítani lehetett. A vizsgabizottság és a meghívott vendégek visszajelzése azonban nagyon pozitív volt. Magas technikai tudásról, eleganciáról és művészi elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot a hallgatók. Azonban érdekes lehet meghallgatni a mesterek véleményét a tanulmányok zárásának egyik legfontosabb mérföldkövéről és arról, mi vár még a hallgatókra a következő hetekben, hónapokban.

Mennyire vagytok elégedettek a hallgatókkal?

K. E. A fiatalok jó formában voltak. Felül tudtak emelkedni lábfájáson, a jövőjük bizonytalanságán, a helyzet okozta stresszen. Tudtak mosolyogni a legnehezebb lépések kivitelezése közben is. Szépen teljesítettek.

O. Z. Nagyon jól sikerült a vizsga, elégedett vagyok. Régóta dolgozom velük, ők is megismertek már annyira, hogy tudják, mit várok el tőlük. Valójában nem készültünk rá sokkal többet, mint egy másik vizsgára, azzal a különbséggel, hogy nagyobb hangsúlyt fektettem a zeneválasztàsokra és a muzikalitásra.  A képesítő vizsga sikeréhez hozzájárult, hogy augusztus közepe óta folyamatos megmérettetésekre készültek, ennek köszönhetően remek formában voltak, de nagyon fáradtak is. Szerencsés vagyok, mert inspiráltak a fiúk a gyakorlatok kitalálásánál, összeállításánál és végig kiegyensúlyozottan dolgoztak.

Azt már lehet tudni, hogy mi lesz a vizsgakoncert programja?

K. E. A vizsgakoncert a hagyomány szerint három részből áll. Az elsőben egy Raymonda szvittel készülünk, a másodikban a klasszikus pas de deux-k mellett Seregi László Spartacus című balettjéből lesz két részlet és Darai Tamás fiatal koreográfus készít egy modern etűdöt.

O. Z. A záró felvonásra – ami mindig kortárs – meghívtuk Virginie Brunelle kanadai koreográfust, hogy egy már kész darabját dolgozza át a végzős osztályra.

Mit szeretek a legjobban ebben az időszakban és ebben a csapatban, évfolyamban?

K. E. Jó érzést okoz látni, ahogy a hallgatók művészileg és technikailag fejődnek. Ebben az évben látványosan megindultak előre. Nagyon sokféle személyiségek, eltérő motivációval, gondolkodásra és gondoskodásra serkentő, formálódó egyéni sorsokkal. A napi munkával, a közös feladatokkal mégis összekovácsolódnak.

Bemegyünk a terembe, próbálunk és abban feloldódunk. Jó látni, amikor elégedettek a napi munka mennyiségével és minőségével, amikor fáradtan, de mosolyogva indulnak haza. Jó érzés még, amikor kérdeznek, vagy észrevételt tesznek – mert látom, már felnőttek, önállóak…

Ki az, akinek már látszik a jövője, és mire számíthatunk a többiek elhelyezkedése kapcsán?

K. E. A jövője még csak egy lánynak biztos a tizenkettőből.

Németh Lili szerződésajánlatot kapott a Magyar Nemzeti Balett-től, az Operától, ami óriási dolog.

Rajta kívül hárman várnak külföldről megerősítésre. Próbatáncokon érdeklődtek irántuk (Újvidékről, Tallinból és Pilzenből) felvették a személyes kapcsolatot velük, de még nem született döntés. Kisebb a piac, mint amennyi az elhelyezkedni vágyó táncművész. A többiek is valamennyien keresik a helyüket.

O. Z. A fiúknál mindhárman voltak több próbatáncon, jelenleg visszajelzést várunk a Magyar Nemzeti Balettől, a Bejart Ballet Lausanne-tól és a Brno-i Nemzeti Színháztól. Az Budapesti Operettszínháztól  és Győri Balettől is érkezett szerződésajánlat. De még nincs vége, van még kilátás próbatáncra Oslóban is…