Skip to main content
EgyetemGimnázium, kollégiumHírekKiemelt

Kalmár Attila: Mindenki megtalálja a saját útját, erre a sokszínű képzésünk garancia

By 2023.02.09.No Comments

Interjú Kalmár Attila, Harangozó Gyula-díjas egyetemi docenssel, az MTE Moderntánc és Színházi tánc Tanszékének vezetőjével, aki a táncos és próbavezető alapképzés szakirányairól, a képzésben érintettek lehetőségeiről, valamint az egyetemi életről beszélt.

Milyen szakok indulnak az egyetemi képzésben idén?

Rögtön rátérek, de elöljáróban fontos kiemelni, hogy a táncos és próbavezető szak és a táncművész szak képzési profilja egymástól eltérő. A táncművészképzés során a sokszínű formanyelvi és magasfokú technikai tudás megszerzésén, valamint az előadóművészi képességek kibontakoztatásán van a hangsúly. A tananyag felépítése teljesen az alapoktól kezdődik, és az alapképzést megelőzi egy kétéves előkészítő képzés. Ezt a növendékek általában 14 évesen kezdik meg, és a második év végi sikeres rostavizsga után vághatnak bele hároméves BA-képzésbe, akkor már az egyetemi oktatás keretein belül. A táncos és próbevezető alapképzési szakot ezzel szemben a középiskolai tanulmányok befejezése után tudják elkezdeni a sikeresen felvételt nyert hallgatók a tanszékemen, hároméves képzési struktúrában. Pécsen indul moderntánc szakirány, esti képzési rendszerben. Ez heti két napot jelent a hallgatóknak, rendszerint pénteken és szombaton. A másik induló képzés Budapesten a színházi tánc szakirány, mely eltérően a pécsitől, nappali tagozatos.

A tananyag gyakorlati és elméleti téren egyaránt összetett, sajátos képzési struktúrával dolgozunk, mely többek közt felkészít a későbbi tánctanári MA-képzésekre.

A nappali képzéseket azoknak ajánlom, akik korábban már művészeti szakgimnáziumban sajátították el az alapokat, az esti képzésekre ezek mellett azoknak is érdemes felvételizni, akik aktív táncosként dolgoznak. Ezeknek a szakirányi képzéseknek a fókusza a meglévő tudás elmélyítése és olyan módszertani aspektusok átadása, ami a későbbi életükben rendkívül hasznos lesz, mikor a professzionális táncszakmában  próbálnak elhelyezkedni.

Melyek a legnépszerűbb szakok?

Az idei számokat nem tudjuk pontosan, még nem látjuk, mennyien fognak jelentkezni, de többnyire a moderntánc szakirány szokott a legnépszerűbb lenni. A színházi táncos képzésről viszont érdemes elmondani, hogy egy olyan piacképes tudást és sokoldalú képzettséget kapnak a felvételt elnyerők, amit később számtalan helyen és helyzetben tudnak kamatoztatni.

Ajánlóként elmondja nekünk, milyen az egyetemi élet?

Azt látom, hogy a hallgatók veszik azokat az akadályokat, amit ez a professzionális képzés kínál számukra. Fontos kiemelni, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a diákjainkra, folyamatos kommunikáció zajlik a hallgatóközösség és az intézményvezetők között. Természetesen vannak olyan alapelvek, amiből nem lehet engedni. Ezért, hogy fenntartsuk a színvonalat, az elvárásokat igyekszünk úgy alakítani, hogy megfelelő legyen hallgató és oktató részről egyaránt. Ennek eredményeként ők is, és az egyetem is sikeresebb lesz. Szakiránytól függően más óraszámban más lehetőségekkel dolgozunk, követjük a hazai és nemzetközi trendeket és igyekszünk naprakészek maradni.

A moderntánc például egy állandóan változó irányzat, ezért kerültek a képzésekbe olyan tantárgyak, mint a Flying low, a Release technika, a kontakt, vagy éppen a sztepptánc, divattánc, illetve nagyobb hangsúlyt kapott az utóbbi években az improvizáció is. Később ezt a tudást kamatoztatni, hasznosítani tudják a hallgatók, a sztepp tánc rendkívül sokat fejleszt például a ritmusérzéken. Ezek az újítások azért jelentősek, mert a hallgatóinknak minden táncstílust magas szinten kell művelniük. Minél sokszínűbb a képzés, annál jobban megtalálja minden táncos a saját útját, azt, ami a legközelebb áll hozzá.

Az érdeklődők az egyetem honlapján olvashatják a szakok részletes leírását.

 

Dolmány Fanni 

 

Megszakítás