Skip to main content
EgyetemGimnázium, kollégiumHírekKiemelt

Remek szereplés a bécsi European Ballet Grand Prix-n

By 2023.02.11.No Comments

A Magyar Táncművészeti Egyetem hat növendéke, hallgatója vett részt az osztrák főváros nemzetközi balettversenyén, a 6. European Ballet Grand Prix-n. A küldöttség két első díjjal és értékes helyezésekkel zárta a bécsi versenyt. Gratulálunk az első helyezetteknek, Németh Lilinek, Dobra Jankának és Saito Hirakunak, valamit minden résztvevőnek, mert – ahogy Barna Mónika szavaiból kiderül – nüánszok döntöttek.

Professzionális klasszikus balett szóló junior kategóriában Németh Lili Giselle női variációkkal lett első, míg a professzionális klasszikus balett pas de deux junior kategóriában a Párizs lángjai pas de deux-vel Dobra Jankát és Saito Hirakut látta a legjobbnak a nemzetközi zsűri, amelynek tagja volt az MTE mesteroktatója, Barna Mónika is, akit Bécsből hazafelé a vonaton értünk utol.


Az MTE kiváló tanára a következőképpen összegezte a több mint 300 indulót felvonultató, remekül szervezett eseményt.

„Nagyon jól szerepeltek a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei. Aki nem végzett az első háromban, az is csak tizedekkel maradt le a jobb helyezésekről. A zsűritagok, a társaim szemlátomást értékelték a Magyar Táncművészeti Egyetemen folyó szakmai munkát. Az volt a vélemény, hogy nem csak technikai, hanem magas szintű művészi tudásuk is van a növendékeinknek. Németh Lili, Dobra Janka valamint Saito Hiraku is meggyőző volt. Mindhárom díjazott a színpadon nyújtott magas szintű teljesítményével a zsűri egyértelmű elismerését vívta ki. Azonban nem csak ők, valóban minden hallgatónk kiváló teljesítményt nyújtott. A díjazottaknak és a helyezést elérő versenyzőknek is nagy szeretettel gratuláltam, hiszen remekül teljesítettek! Mindannyian profi művészként voltak jelen!”

Arra felvetésre, hogy milyenek voltak a körülmények, a szervezés, Barna Mónika a versenyzők szempontjából válaszolt.

„Azért ez egy nehezített pálya a táncosoknak. Ezért is igen értékes, hogy mindenki kiváló teljesítményt nyújtott. Ismeretlenek a körülmények, színpadi próba nélkül kell táncolni, egy szokatlan helyszínen. Rengeteg a résztvevő, tehát csak open stage-re, színpadbejárásra van lehetőségük a gyerekeknek, ami összesen negyedóra. Mi zsűritagok reggel 9 órától este hét-nyolc óráig kint voltunk, de élmény volt látni, hogy minden szervezetten zajlott, nem volt csúszás. Két és félnapos esemény, sok-sok indulóval, utána pedig még egy három óránál is hosszabb gála. Nem volt könnyű itt megfelelni, de a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak sikerült. A gálán nem csak a díjazottak, több meghívott is szerepelt: Prisca Zeisel Münchenből, Gloria Benaglia és Robert Hyland a Brnói Nemzeti Színházból és egy korábbi bécsi győztes, Solomon Osazuva. Hosszú, de szép este volt!”

A gála teltház előtt zajlott, mi pedig örömmel nyugtáztuk, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói ismét egy valóban rangos nemzetközi versenyen bizonyítottak. A résztvevők:

Dobra Janka, VIII. évfolyam – balettmester: Barna Mónika

Saito Hiraku, VIII. évfolyam – balettmester: Medvecz József

Csípán Csenge, VIII. évfolyam – balettmester: Barna Mónika

Gáspár Sámuel, VIII. évfolyam – balettmester: Medvecz József

Németh Lili, VI. évfolyam – balettmester: Kazinczy Eszter

Szűcs Liza, V. évfolyam – balettmester: Kövessy Angéla

Minden résztvevőnek, díjazottnak, helyezettnek és természetesen az oktatóknak is gratulálunk!

Megszakítás