Skip to main content

Táncos és próbavezető szak – Modern társastánc szakirány (BA)

A képzés célja olyan táncosok és próbavezetők képzése, akik képesek a magyar táncművészeti kultúrában aktív szerep betöltésére és a magyar táncművészet értékeinek nemzetközi fórumokon történő reprezentálására is. A megszerzett tánctechnikai és elméleti ismereteik birtokában alkalmasak az intézményekhez kötődő, illetve a független művészeti életben való részvételre akár táncosként, akár próbavezetőként, vagy koreográfus asszisztensként. Az oktatás egyik fő célkitűzése, hogy a hallgatók megismerjenek, és elsajátítsanak más formanyelveket. Kitekintést kapjanak a klasszikus és modern (divat-)táncokra, ezáltal biztosítva a táncos képességének, készségeinek fejlesztését, ismereteinek bővítését.

A gyakorlati képzés mellett fontos hangsúlyt kap az elméleti képzés is, ahol többek között tánctörténetet, zenetörténetet, művelődéstörténetet is tanulnak a hallgatók, ami hozzájárul ahhoz, hogy a képzés végén a kiváló technikai tudás megszerzése mellett széles látókörű táncosokká váljanak.

Az alapképzés további célja a hallgatók felkészítése tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására. A képzésbe történő belépés érettségi bizonyítvány megszerzése után lehetséges.

TÁNCOS ÉS PRÓBAVEZETŐ ALAPKÉPZÉSI SZAK:
Az alapképzési szak megnevezése:
táncos és próbavezető (Dance and Rehearsal Coaching)
Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
  • végzettségi szint: alap- (baccalaureus, bachelor, rövidítve: BA-) fokozat
  • szakképzettség: táncos és próbavezető (társastánc)
A képzési idő félévekben:
6 félév
Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma:
180 kredit
Az alapképzési szak célja, általános és a szakmai kompetenciák:

A képzés célja olyan táncosok és próbavezetők képzése, akik átfogó ismeretekkel rendelkeznek a tánc-, zene- és színháztörténet alapvető folyamatairól, azok eredményeiről és a mai kor művészetére történő hatásaikról.  Ismerik a táncművészet több formanyelvét, különös tekintettel a modern társastáncra. Magas szinten ismerik a különböző társastánc típusok jellemző mozgásanyagát, technikai paramétereit, szerkesztési elveit és ismerik a kommunikáció, a pedagógia és pszichológia azon eredményeit, melyek nélkülözhetetlenek a próbavezetési, koreográfusi asszisztensi, illetve betanítási munkák során. Képesek alkalmazni a modern társastánc szakiránynak megfelelő táncos formanyelv terén szerzett technikai képzettségüket és képesek adott társastánc figurákból koreográfiák készítésére, hiteles interpretálására, művészi kivitelezésére, improvizációra.

Megszakítás