Skip to main content

Tánctanár mesterszak- Néptánc szakirány

Intézet:
Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézet
Szakképzettség:

okleveles tánctanár

Végzettségi szint:

mesterfokozat (MSc/MA)

Nyelv:

magyar

Tagozat:

esti

Finanszírozás:

államilag támogatott / költségtérítéses

Képzési idő:

2 félév (60 kredites), illetve 4 félév (120 kredites)

Megszerzendő kreditek száma:

60, illetve 120

Bementi követelmény:

táncos és próbavezető BA diploma (néptánc szakirány)

A képzés célja:

A képzésben a részt vevők elsősorban a (nép)táncos művészetoktatás két szintjére – alapfok és középfok – részesülnek oktatásmódszertani és rendszerezési ismeretekben. Emellett a képzésben megjelennek olyan elemek, amelyek a közművelődésben – táncházak, szakmai táborok stb. – szükséges szakmai ismereteket és elvárásokat is igyekszik kielégíteni. Távolabbi célként megfogalmazva, olyan reflektív pedagógusok képzésére is hangsúlyt helyezünk, akik a következő 20-30 évben is képesek lesznek válaszokat adni a társadalom aktuális kihívásaira, valamint a táncpedagógiával megvalósítható maradandó, pozitív életminőség változtatáshoz.

A mesterképzés cél és feladatrendszere:

A képzés végén a hallgatók képesek legyenek integrálni

a.) a mozdulatelemzés és mozdulatírás tudományos elméleti és gyakorlati ismereteit,

b.) a táncoktatás didaktikája elméleti és gyakorlati ismereteit,

c.) a néptáncoktatás és -rögzítés szöveges és képi formátumait,

d.) a pedagógia és pszichológia elméleti és gyakorlati ismereteit

e.) a mozdulattanítás, valamint a néptánc oktatásának korszerű tendenciáit,

f.) a népzene alapjainak ismeretrendszerét,

g.) a kutatásmódszertan elméleti és gyakorlati ismereteit

 

A tanulmányaik végén a hallgatók ismereteiket megfelelő szaknyelvezettel és tudományos kutatással alátámasztott, témavezetési eljárásban megírt és szakmailag védhető szakdolgozattal, valamint iskolai portfolióval és zárótanítással megerősített szakmai kompetenciáiról a záróvizsgán bizonyítékot adnak.

Nyelvi követelmények:

A mesterfokozat megszerzéséhez államilag elismert legalább középfokú C típusú, illetve ezzel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.

Az okleveles moderntánc tánctanár sajátos szakmódszertani (tantárgy- pedagógiai) ismeretei:
  • A magyar néptánc módszertanának elsajátítása, kiegészítve a nemzetiségi táncok, a népi gyermekjátékok módszertanával, a népzene, a táncfolklorisztika és népviselet elemző megismerésével.
  • A művészeti oktatás-nevelés helye, szerepe, a táncművészet módszerei, a tánc köznevelésbe való bekapcsolása, az élettani és pedagógiai sajátosságok figyelembe vételével a gyermekek egészségre nevelése, továbbá a nemzeti tudat ápolása a tánc, a táncművészet által.
  • A művészeti nevelés személyre gyakorolt pozitív hatásának ismerete, a kamaszkori társas és kommunikációs problémák ismerete, valamint ezek feloldásának módszere a táncoktatás által.
  • Felkészülés a tehetséggondozásra, a professzionális táncművészi pályára történő előkészítésre és oktatására, valamint a kiemelkedő művészi tehetségek egyéni kibontakoztatásának feladataira.
  • A táncformanyelv ismerete, technikájának elemzése, módszertana, az ismeretek pedagógiai alkalmazása, és a tanítási gyakorlatba történő átültetésére vonatkozó tudás, a táncoktatás didaktikája révén.
  • Saját formanyelvén túl, más táncművészeti szakirányok és a társművészetek ismeretének segítségével, eredményesebb, illetve szélesebb spektrumú táncoktatási módszerek alkalmazása.
Megszakítás