Skip to main content
EgyetemGimnázium, kollégiumHírekKiemeltUncategorized @hu

Keresd te is a Magyar Táncművészeti Egyetemet az Education!

By 2023.01.05.No Comments

Izgalmas műsorokkal, fellépőkkel, lényegi tájékoztatóval és szinte minden kérdésre válasszal várja az érdeklődőket január 12. és 14. között az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon a Magyar Táncművészeti Egyetem, amelynek hallgatói az esemény nyitóünnepségén a nagyszínpadon is fellépnek.

A tavalyi nagyon sikeres első megjelenés után a Magyar Táncművészeti Egyetem a 2023-as Educatio szakkiállításon is részt vesz. A január 12. és 14. között zajló rendezvényen az érdeklődők találkozhatnak az intézmény hallgatóival, tájékozódhatnak a képzésekről, a felvételi követelményekről, illetve a hallgatók és végzettek előtt álló munka és továbbtanulási lehetőségekről.

Emellett az MTE standján az érdeklődők minden órában megtekinthetik az Egyetem hallgatóinak színes, a táncművészet széles palettáját bemutató műsorát is.

A rendezvény hivatalos megnyitójára január 12-én 10.00 órakor kerül sor, melyen beszédet mond Csák János, kultúráért és innovációért felelős miniszter; Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke és Eszterhai Marcell, a HÖOK elnöke. A megnyitón a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói is szerepelnek Palotás előadásukkal, de emellett a nagyszínpadon aznap délután is láthatnak egy előadást az érdeklődők az MTE hallgatóitól, 16 órától, hozzávetőleg 25 percben.

A kiállítás ingyenesen látogatható, azonban a részvétel regisztrációhoz kötött. Bővebb információ a rendezvény honlapján, illetve Facebook-oldalán.

Várunk mindenkit!

Megszakítás