Skip to main content
EgyetemGimnázium, kollégiumHírekKiemelt

Kezdődik a tanév!

By 2022.09.02.szeptember 3rd, 2022No Comments

A gimnázium három tanulója, Szerencsés Mirtill, Nagy Levente Zoltán és Merza Fruzsi zászlóbehozatalával kezdődött meg hivatalosan is a 2022/2023-as tanév a Magyar Táncművészeti Egyetemen és a Nádasi Ferenc Gimnázium és Kollégiumban. Az ifj. Nagy Zoltán színházteremben rendezett esemény nem csupán az évnyitó, több szép és fontos esemény miatt is emlékezetes lett.

Az évnyitón részt vett Benedekfi István, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, Kultúráért Felelős Államtitkárság, Művészeti Főosztály főosztályvezetője, valamint az egyetem vezetői, Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagjai, az egyetem jogelődje, az Állami Balett Intézet 60, 50 illetve 40 éve végzett növendékei és természetesen a hallgatók, növendékek is.

Fotók: Csillag Pál

Fodorné Molnár Márta rektorasszony megnyitó beszédében kiemelte:

“Az eredményesség érdekében az egyetem vezetése és minden oktatója  maximális segítséget fog nyújtani valamennyi növendék és hallgató számára, de úgy vélem, nagyon igaz Friedrich Nietzsche következő gondolata, mely szerint “Senki sem építheti meg számodra azt a hidat, amelyen pontosan át kell lépned az életed folyamán, senki, csak te magad.”

A beszéd részeként érdekes volt látni azt a rövidfilmet, összeállítást, amely a nyarat idézte fel és kiderült, hogy az MTE hallgatóinak külföldi lehetőségei szakmailag jelentősen hozzájárultak az egyetemen folyó munkához és emellett a nyári táborok is igen sikeresek voltak

Az egyetem szép hagyománya, hogy az évnyitó alkalmával köszönti és az új növendékek, hallgatók elé példaképként állítja a 60, 50 és 40 évvel ezelőtt végzett művészeket. Mindez most is az évnyitó egyik szép része volt, sok kiváló művésszel, pedagógussal, példaképpel.

Ezt követően a gimnázium tanulói egy-egy szál virággal köszöntötték a legfiatalabb növendékeket, majd sor került a fogadalomtételre, amelyet Bondor Málna modern III. évfolyamos új hallgató olvasott elő.

Isten hozott minden új tanulót! 

Utána Merényi Zsuzsa-díjat vehetett át a 2022-ben újonnan induló székesfehérvári Vidéki Tehetségcentrum két oktatója, Kuthy Mercédesz és Nagy-Kuthy Zoltán. A magas színvonalú munkájuknak hála ez a partnerintézményünk is méltón képviseli ezentúl az Egyetem szakmai értékrendjét. A díjat Macher Szilárd rektorhelyettes adta át.

Megható pillanata volt az évnyitónak, amikor prof. Téri Evelyn színpadra lépett és a Kossuth-díjas Kiss János, az egyetemet fenntartó Kuratórium elnöke köszöntötte 80. születésnapja alkalmából.

Téri Evelyn a kilencvenes évek elején alapította balettmesterek, balettművészek és balettnövendékek számára a Tériné Horváth Margit-díjat, nevelőanyja, az Operaház egykori balettművésze és balettmestere tiszteletére. Idén hosszabb szünet után a Noverre Alapítvány közreműködésével újraélesztette a díjat az MTE, tehetséges fiatal növendékei és hallgatói elismerése számára.

A díjat a Mesternő és az MTE Művészeti Tanácsa ítélte oda, a hozzá járó összeget Téri Evelyn adományozta, Dobra Jankának. Gratulálunk, a mesternőnek pedig boldog születésnapot kívánunk!

Ezt követően az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóvoltából felsőoktatási ösztöndíjat vehetett át kiemelkedő tanulmányi eredményei, szakmai téren mutatott ígéretes teljesítménye eredményeként Nagy Gvendolin, balett IX. évfolyamos és Hudák Dóra, néptánc V. évfolyamos hallgató. A díjat Benedekfi István az ITM főosztályvezetője és Fodorné Molnár Márta rektorasszony adta át.

A 2008-ban Csáki József kezdeményezésére létrehozott Havas Ferenc emlékdíjat, amelyet az első díjazott, Csizmadia Tamás most újra felkarolt ebben az évben Borka Dávid érdemelte ki. A díjat, amely az újjáélesztette mentorprogramot is jelképezi, Csizmadia Tamás táncművész és balettmester, Kozmér Alexandra Harangozó díjas és Oláh Zoltán Kossuth- és Harangozó díjas táncművész, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosai adták át.

Ezt követően Fodorné Molnár Márta hivatalosan megnyitotta a 2022/2023-as tanévet.

Szép és eredményekben, szakmai fejlődésben gazdag tanévet kívánunk!

Megszakítás