Skip to main content
Gimnázium, kollégiumHírekKiemelt

Welcome to Miami

By 2022.09.08.szeptember 9th, 2022No Comments

Tavasszal online videóval jelentkezett a Miami City Ballet School nyári öthetes kurzusára a Magyar Táncművészeti Egyetem  nyolcadik évfolyamos növendéke,  Marco Giuriato. A felvételi sikerült és Marco a kurzus végén ösztöndíjat kapott az intézménytől.

A tehetséges fiatal növendék elmondta, sokat tanult és reméli, szakmailag már most fejlődött az Egyesült Államokban töltött hetek alatt, és a java még hátra van….

Marco Giuriato, jobbról a másoidk (Fotó: Csillag Pál)

„Komoly figyelmet kaptam, kaptunk az ott töltött idő alatt. Szerettem volna megmutatni azt a tudást, amit eddig megszerezhettem az MTE-n és úgy álltam a munkához, hogy a lehető legtöbbet adom bele. Meg akartam mutatni a balett iránti szeretetemet és éppen ezért tényleg mindent elkövettem az előrelépés érdekében. Az órákon legelöl álltam, minden gyakorlatnál az első sorban, elsők között ,,versenyeztem” a többiekkel és próbáltam belevinni a lelkemet is. Fantasztikus volt, mert annyira rám ragadt ez a szemlélet, hogy a lelkesedés miatt szinte el sem fáradtam a nap végére. A negyedik héten kiderült, hogy a kurzuson résztvevő 100 fiatalból hármat, köztük engem is kiválasztottak és egy teljes tanévre, ösztöndíjjal és szállással Miamiban maradhattam. Az ottani rektorasszony személyesen hivatott be az irodájába és tette fel nekem a kérdést, hogy volna-e kedvem maradni? Az egyik fontos álmom vált valóra, mert mindig is szerettem volna kipróbálni magam az ,,újvilágban”. 15 éves koromtól kezdve elkezdtem gyűjteni egy perselybe pénzt, “Amerika” felirattal, hogy majd valamennyire el tudjak indulni az életben. Ez most egyébként  jól fog jönni…”

Marco Giuriato (álló sor,, balról az első)

Marco Giuriato még Magyarországon, a gimnáziumban kezdte meg a tanévet,  hogy pár fontos vizsgát letegyen. Szeptember végén repül  Miamiba, pontosabban Miami Beachre.

„A célom? A szakmai fejlődés és a tapasztalatszerzés!” – mondta el Marco búcsúzóként.

Ehhez kívánunk sok sikert neki!

Megszakítás